Online akár fürdőruhában is szabad ...

2013. június 24. - gergonagy

... egyetemre járni, hiszen két hűsítő csobbanás között, esetleg nyári zivatarok idején könnyen alkalmunk adódhat kis szürke agysejtjeink gyors karbantartására, például az egyre népszerűbb, főként felsőoktatási intézmények égisze alatt futó ingyenes online kurzusok, online szabadegyetemi képzések (Massive Open Online Course, MOOC) segítségével. Ilyenekből ajánlok most kettőt a nyárra, és kettőt későbbi fogyasztásra, kifejezetten a blog olvasóinak általam feltételezett érdeklődési körére tekintettel. 

Online-learning-in-the-summer.jpg

Fotó: Globe University

Ha olyan aggodalmaitok lennének, hogy mennyire kell komolyan venni a tanulást vagy lesz-e időtök mindenre, akkor a Courserán szerzett tapasztalataim szerint a felhasználók teljesen rugalmasan kezelik a kurzusokat. A skála azoktól indul, akik feliratkoznak, szétnéznek és többet nem is látni őket. Mivel azonban feltételezhetően azért iratkozol fel, mert érdeklődsz a téma iránt, az a valószínűbb, hogy amikor kedved és időd engedi, belenézel majd a videókba (akár az összeset végignézed), megpróbálkozol a feladatokkal (akár mind megcsinálod) és részt veszel a kommunikációban is. De nem kell félni, egy ingyenes online kurzuson semmi nem kötelező, csak az érdeklődésed mélysége, a kedved vagy az időd szabhat határt! 

***

1. Gondolkodjunk együtt a digitális állampolgárságról! (Virtuális Egyetem - ELTE PPK)

A digitális állampolgár fogalmáról nekem mindig egy Ügyfélkapun tévelygő, szentségelő felhasználó képe ugrik be, úgyhogy a kurzus elsődleges, személyre szabott célját én ennek a sztereotípiának a lebontásában jelöltem meg így előzetesen. A kifejezés leginkább arra utal, hogy az állampolgárságnak létezik egy sajátos, digitális formája, ami főként az állammal való kapcsolatunkban (levelezés, Ügyfélkapu, közérdekű adatok nyilvánossága, tájékoztatás stb.), a kommunikáció során használt technológiai eszközök miatt digitális.

Gondolkodhatnánk úgy is, hogy létezik egy digitális állam, aminek vannak polgárai. Viszont a digitális állam létezéséről én nem vagyok túlzottan meggyőzve, és a kurzus leírásából is inkább arra következtetek, hogy inkább a digitális világról és a digitális világ "állampolgárainak" mindennapjairól, közösségeiről, oktatásról, iskoláról és az internetes biztonságról lesz szó. Talán ezzel már el is kezdtük a gondolkodást a digitális állampolgárságról, úgyhogy irány a július 1-én délután háromkor kezdődő kurzus, amire június 30-ig kell "beiratkozni" egy nyilvános Facebook-csoportba történő bejelentkezéssel.

Kezdés: 2013. július 1.

Időtartam: 4 hét

Nyelv: magyar

***

2. Szociálpszichológia (Coursera - Wesleyan University)

A kurzust tartó Scott Plous az amerikai Wesleyan Egyetem pszichológia professzora, aki közreműködött a stanfordi börtönkísérletről szóló dokumentumfilm DVD változatának az elkészítésében. Philip Zimbardo a tavaly magyarul is megjelent "A Lucifer-hatás" című könyvében tesz erre említést. A dokumentumfilm egyébként részét képezi majd a tananyagnak. Plous az alapítója és vezetője továbbá a Social Psychology Network nonprofit szervezetnek, mely többek között egy internetes felületen igyekszik összegyűjteni a tudományággal kapcsolatos naprakész ismereteket, forrásokat.

Maga a kurzus várhatóan végigmegy a szociálpszichológia alapkérdésein, a leírásban olyan témákat emelnek ki, mint a vonzalom, a csoportközi konfliktusok és az előítélet, a döntéshozatal, a meggyőzés, a csoportgondolkodás. De mindez várhatóann csak egy kis szelete az összes tárgykörnek. Angolul tudóknak (vagy tanulóknak!) és az emberi viselkedés törvényszerűségei, a társas befolyásolás iránt érdeklődőknek mindenképp érdemes majd részt venni a kurzuson már csak azért is, mert a kiterjedt és igen jó nevű szponzori körnek köszönhetően számos háttéranyag (tanulmány, könyvfejezet, film, egyéb multimédia) ingyen lesz elérhető a az online diákság számára. A támogatók között találjuk a Stanford és a Harvard mellett a TED-et, amerikai tévécsatornákat, tudományos szervezeteket, kiadókat és folyóiratokat. 

Kezdés: 2013. augusztus 12.

Időtartam: 6 hét

Nyelv: angol

***

3. Kapcsolati hálók elemzése (Coursera - University of Michigan)

Ha megfelelően követtem az eseményeket, akkor az októberi már a harmadik ilyen kurzus lesz. A legelsőn volt szerencsém részt venni. Megtudtam például, hogy a hálózatelemzés módszerével már ételek hozzávalóiból is kiváló hálózati térképeket lehet rajzolni, illetve lehetőség volt a saját Facebook-ismerősök hálójának a vizsgálatára is. Az ingyen hozzáférhető hálózatelemző szoftverek bemutatása, a videók és kvízek mellett viszont számítani kell arra, hogy olykor számolgatni kell és a tananyag nyomokban ijesztő képleteket is tartalmaz. Az oktató, Lada Adamic egyébként a Michigani Egyetem docense, korábban a Facebooknál is dolgozott egy ideig.

Kezdés: 2013. október 7.

Időtartam: 9 hét

Nyelv: angol

***

4. Irracionális viselkedés - Útmutató kezdőknek (Coursera - Duke University)

Az eddigi kedvenc, nemrég ért véget, és remélem hamarosan újra feltűnik a Coursera kínálatában (Már érdemes is feliratkozni az értesítőre!). Dan Ariely személyisége rendkívül meggyőző, kiváló humora van, közvetlen és könnyen érthető módon magyarázza azokat a tudományos eredményeket, melyek az elmúlt években a viselkedés-gazdaságtan területén születtek. Munkásságának középpontjában annak az általános téveszménknek a cáfolata áll, hogy tökéletes, minden helyzetben racionálisan viselkedő lények vagyunk. Döntéseink, döntéshozatali mechanizmusaink irracionális oldalaira mutat rá ötletes kísérleteken keresztül, miközben saját személyes élettörténetével is hitelesíti mondanivalóját az egész témát érzelmileg közelebb hozva a közönséghez. Életének legirracionálisabb történése a 18 éves korában elszenvedett balesete, egy magnéziumrobbanás volt, melynek következtében teste 70 százalékán harmadfokú égési sérülések keletkeztek. Az átélt fájdalmak, a kórházi élmények, a trauma rövid és hosszú távú következményei, a személyes élmények, tapasztalatok mind visszatérő elemei könyveinek és a kurzusnak is. 

A tananyagban olyan törvényszerűségekkel ismerkedhetünk meg, mint például az IKEA-hatás, mely szerint minél több munkát fektetünk valamibe, annál inkább a magunkénak fogjuk érezni és többre fogjuk értékelni, függetlenül a végtermék valódi minőségtől. Vagyis mi várhatóan kedvelni fogjuk az általunk otthon összeszerelt bútort, de a családtagjaink és a vendégek rajongását munkánk gyümölcse iránt már ne vegyük készpénznek.

A magyar olvasóközönség Kiszámíthatóan irracionális címen (Gabo Kiadó, 2011) találkozhatott Ariely első nagy sikerű könyvével, ami a következő kettővel együtt (The Upside of Irrationality, The Honest Truth About Dishonesty) nagyjából felöleli a kurzus tematikáját. A második könyvben egyébként az online társkereső oldalaknak is szentel egy-két fejezetet.  Az általa ismertetett kutatások szerint a randioldalak alapvetően racionálisan működő férfiakat és nőket tételeznek fel, akik egyszerű algoritmusok, keresési szempontok alapján választanak párt maguknak, pedig valójában többek vagyunk ezeknél a jellemzőknél és inkább a közös tapasztalatszerzésre, a közös élmények megélésére kellene helyezni a hangsúlyt. Racionális logikájuk miatt így a társkereső oldalak használata törvényszerű módon vezet kudarcos találkozásokhoz.

Az online tananyagban kiválóan felhasználták a Coursera nyújtotta lehetőségeket, a videókon komoly multimédiás csapat dolgozott, látszott, hogy nagy munkát fektettek bele a Duke Egyetemen. Ariely eleve nagyszerűen használja az online nyilvánosságot, hiszen négy előadása is megtalálható (magyar felirattal is!) a TED oldalán,  a könyveinek egyes fejezeteit bemutató rövid videók megtekinthetők a saját YouTube-csatornáján, blogja, követhető Facebook- és Twitter-profilja is van, meg persze jó pár eredeti meglátása az emberi viselkedésről és döntéshozatalról, melyeket a Coursera és az online egyetemi kurzusok nélkül ma nem biztos, hogy ismernék.

Kezdés: Iratkozz fel az értesítőre!

Időtartam: 8 hét

Nyelv: angol

A bejegyzés trackback címe:

http://soulbook.blog.hu/api/trackback/id/tr705374565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.