Ne(t)stresszeld magad!

2011. június 30. - Soulbook

Ma már annyi minden okozhat stresszt, hogy szinte az lenne a csoda, ha pont a közösségi oldalak lennének a kivételek. Van, aki már nevet is adott a gyereknek, megalkotva a "közösségi média stressz szindróma" (Social Media Stress Disorder, SMSD) fogalmát. Ez persze hivatalos orvosi kategória hiányában egyelőre csak szójáték, de a technológiai eszközök vagy a Facebook használatának és a feszült lelkiállapotnak az összefüggéseit már tényleg sokszor vizsgálták, sőt néhány tanács is fellelhető arról, hogy mivel próbálkozhatunk a monitorok előtt fellépő szorongó érzések ellen.

 Az edinburgh-i Napier Egyetemen idén februárban hozták nyilvánosságra azokat a vizsgálati eredményeket, melyek a kutatásban résztevők egy részénél nagyfokú, a Facebook használatához köthető szorongásról árulkodtak. Dr. Kathy Charles, a vizsgálat vezetője szerint azok éltek át nagyobb stresszt, akik a legtöbb ismerőssel rendelkeztek és a leghosszabb időt töltötték az oldalon. Sok felhasználó ugyanis kényszerként éli meg azt, hogy mások előtt be kell számolnia életének legfrissebb híreiről. Minél több ismerőse van valakinek, annál inkább érzékeli a közönség jelenlétét. Olyan, mintha mindannyian kis celebek lennénk. Minél nagyobb a közönségünk, annál erősebb kényszert érzünk arra, hogy közöljünk valamit. Többen beszéltek idegességről az oldal elhagyásakor, féltek, hogy lemaradnak valamilyen társas szempontból lényeges információról. A felmérés szerint további feszültségeket okozott a nem szívesen látott ismerősök kezelése, az a nyomás, hogy ötletesnek és szórakoztatónak kell lenni a felületeken, és annak kitalálása, hogy az ismerősök különféle típusaihoz milyen viselkedésmód a megfelelő.

Az úgynevezett információmegvonási rendellenességet (information withdrawal syndrome) egy 12 egyetemre kiterjedő, januárban publikált nemzetközi vizsgálat során figyelték meg akkor, mikor az önkéntes résztvevőknek 24 órán keresztül tartózkodniuk kellett a számítógép, a mobiltelefon, az iPod, a tévé, a rádió, sőt még az újságok használatától is. A vezetékes telefont és a könyvolvasást engedélyezték. Az alanyok olyan lelki és fizikai tüneteket kezdtek produkálni, melyek a dohányzásról vagy kábítószerről való leszokás idején jelentkeznek. Naplóikba, melyeket vezetniük kellett, idegességről, nyugtalanságról, az elszigeteltség érzéséről számoltak be. Kellemetlen állapotukból többen a sétába vagy barátaik felkeresésébe "menekültek". Sokuknak hiányzott a mobilja, féltek, hogy a Facebook nélkül kimaradnak valamiből. A legégetőbb problémának a zene hiányát érezték. Zavarónak, kellemetlennek találták a csendet, így lassan elkezdtek odafigyelni az őket körülvevő hangokra, a madarak csicsergésére vagy a szomszédaik tevékenységeire.

De mit tegyünk, ha muszáj a monitorok előtt ülnünk vagy kifejezetten kedveljük a készülékek, oldalak böngészését, és inkább megtanulnánk erősebben kézben tartani a gyeplőt, mérsékelni a technológia használatának stresszkeltő mellékhatásait? Summer Beretski, a PsychCentral szakírója a következőket javasolja:

1. Egyszerre csak egy lap vagy ablak legyen nyitva a képernyőnkön. Ha egyszerre csak egyetlen feladatra koncentrálunk, eredményesebbek, hatékonyabbak leszünk. 

2. Egyszerre csak egy eszközt használjunk. Ha az iPhone-on játszunk, hagyjuk békén a laptopot. Ha a laptoppal szórakozunk, akkor ne tévézzünk. Elég vaskos szakirodalom szól már amellett, hogy a figyelem egyszerre több feladat között történő megosztása hátrányosan hat az eredményességre.

3. Kapcsoljuk ki a push (azonnali) értesítőket. Nem baj, ha nem zavar meg minket állandóan a mobil csipogása, rezgése, mikor új e-mail vagy üzenet érkezett. Ne az eszköz legyen az irányító! Az e-maileket és a kedvenc alkalmazásokat ellenőrizzük inkább a saját akaratunk szerint, egyéni időbeosztásunknak megfelelően.

4. A lefekvés előtti időszakban már nem feltétlenül kell a képernyő előtt bambulni. Ha nem tudunk elszakadni a géptől, használhatunk olyan programot, ami egy adott időpontban halványítani kezdi a monitort. Minél kevesebb fény éri ugyanis a retinát késő este, annál jobban fog menni az alvás.

5. Hanyagoljuk a FarmVille-t és a hasonló játékokat, hisz pont arra tervezték őket, hogy minél tovább a gép előtt tartsanak minket. Ha érdekelnek a gyártók lélektani trükkjei, olvasd el blogunk korábbi bejegyzését a Farmville-pszichológia 9 leckéjéről!

6. Próbáljunk meg szert tenni több valódi társas tapasztalatra. A találkozás a barátokkal csökkentheti azt a félelmet, hogy az internet távollétében kimaradunk valamiből (Fear of Missing Out, FOMO). Ha már egyetlen, kommunikációs eszközöktől távol eltöltött órától is kényelmetlenül érezzük magunkat, akkor ezt a tapasztalot osszuk meg egy-két baráttal, így máris a kapcsolat élményével gazdagodhatunk. 

7. Tanuljunk meg szelektálni az információk között. Iratkozzunk fel a kedvenc blogok RSS-csatornáira, mondjuk a Google Reader segítségével, de még ekkor se próbáljunk minden egyes érkező bejegyzést elolvasni. Egy nap csak néhány cikket vagy blogbejegyzést válogassunk ki, melyeknek mondjuk érdekesen hangzik a címe, vagy amiket mások nagyon ajánlanak. Esetleg kereshetünk valakit, akinek hasonló az érdeklődési köre, ízlése, és követhetjük az ő már szelektált és megosztott bejegyzéseit. A szelektálás készségét a Twitteren is érdemes elsajátítani, hogy ne fulladjunk bele a hírfolyamba!

8. Nyugtasson minket az a tény, hogy valamiről úgyis lemaradunk. A saját közösségi hálónk által megtermelt tartalom óriási hányadáról menthetetlenül lemaradunk. Le fogunk késni fontos állapotfrissítéseket, véletlenül átsiklunk lényeges e-mailek felett és az internet által megtermelt, divatszerűen terjedő információ és jópofaság körülbelül 98 százalékával valószínűleg nem fogunk találkozni soha az életben.

Ti hogyan tartjátok távol magatoktól a stresszt a különböző számítógépek, mobilok, kütyük, alkalmazások és közösségi felületek használata közben? Tippjeiteket és tapasztalataitokat várjuk a hozzászólások között!

Forrás: PsychCentral, BBC, The Telegraph

Fotó: Overground Online

A bejegyzés trackback címe:

https://soulbook.blog.hu/api/trackback/id/tr472986072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.