Miért ír valaki blogot?

2011. augusztus 08. - Soulbook

Egy saját vagy másokkal közösen szerkesztett bloggal számos alapvető igényünket kielégíthetjük. A szükségletek piramisán lefelé haladva megtaláljuk a helyét az önmegvalósításban, elismerésre és hírnévre tehetünk szert általa, társakat gyűjthetünk magunk köré, sőt, ha esetleg pénzt is akarunk/tudunk vele keresni, akkor segíthet, hogy fedél legyen a fejünk fölött és étel, ital kerüljön az asztalunkra.

A 2011-es Goldenblog versenyen a mai naptól augusztus 21-ig szavazhattok kedvenc blogjaitokra (itt és az oldaldobozban akár arra is, amit most olvastok). Ebből az alkalomból összegyűjtöttük, hogy vajon milyen motívumok állhatnak a blogok elkövetésének a hátterében:

1. Kreatív önkifejezés

Az amerikai Pew Kutatóintézet még 2006-ban készített egy telefonos felmérést olyan személyek körében, akik bloggernek vallották magukat. Ebben a fontosabb mozgatórugók közül az önkifejezés kreatív lehetőségét jelölték be a legtöbben. Míg egyesek fotókon, rajzokon, honlapokon, újságcikkeken vagy regényeken keresztül élik ki kreatív hajlamaikat, mások blogokon teszik közzé gondolataikat és érzéseiket, sajátos, olykor teljesen újszerű megvilágításba helyezve az őket érdeklő dolgokat. A kreativitás ezeken a felületeken nemcsak a bloggereket, de az olvasókat is motiválja, hiszen könnyen megoszthatják egymással és a blog szerzőjével a témához kapcsolódó egyéni ötleteiket, meglátásaikat.  

2. Információ (ismeret, készség, tapasztalat) összegyűjtése és rendszerezése

A kreatív önkifejezés lehetősége mellett majdnem ugyanakkora arányban vallották alapvető motivációnak a személyes tapasztalatok dokumentálását és megosztását. Ha egy adott témát kedvelünk, mindenképp hasznos, ha a felhalmozott tudást és tapasztalatot visszakereshető formában is rögzítjük és rendszerezzük valahol. De ugyanígy kezelhetjük életünk fontosabb eseményeit, élményeinket. 

3. Az információ megosztása, közösségépítés

A társaság iránti vágy az egyik legalapvetőbb emberi hajtóerő. Az igazán közösségi bloggerek, akik általában más közösségi oldalak (Facebook, Twitter, stb.) rajongói is egyben, tudatosan törekednek kapcsolati hálójuk gyarapítására. A blogolás tényleg jó lehetőséget ad a kapcsolatépítésre, a barátkozásra, egy közösség kialakítására és megerősítésére. Látogatóinkat szórakoztathatjuk, formálhatjuk véleményüket vagy akár cselekvésre is késztethetjük őket. Motiválhat minket például, hogy elköteleztük magunkat egy nemes ügy mellett, amit szeretnénk minden erőnkkel népszerűsíteni. Toborozhatunk, összegyűjthetjük a hasonlóan gondolkodó embereket. 

4. Identitás (önmeghatározás) - keresése, megmutatása, kontrollja

Sokan blogolnak azért, hogy megtalálják saját magukat, meghatározzák szerepüket a világban, kialakítsák saját, egyéni stílusukat. Egy blog része mindannak a sok elemnek, amit személyiségünkről az internet elárul. Ismereteinket, gondolatainkat és érzéseinket kitárjuk a világ előtt, de közben örülünk annak, hogy a mi kezünkben van az irányítás. Próbára tesszük magunkat, megnézzük, hogy a kialakítani kívánt képet mások megerősítik-e. Jönnek a hozzászólások, kritikák, tetszésnyilvánítások, figyeljük a lájkokat és a látogatottsági adatokat. Várjuk a virtuális énünkön keresztül a saját identitásunkhoz érkező, azt megerősítő visszajelzéseket. A sok pozitív visszajelzés népszerűségről árulkodik, a közösség megerősíti, hogy elismert tagjai lehetünk, mert figyelemfelkeltő, jó és hasznos, amit csinálunk.

5. Időtöltés, szórakozás

A folyamatosan, bizonyos időközönként frissülő blog amellett, hogy elfoglaltságot ad szerkesztőjének, rendszert is visz az életébe, akárcsak a termény betakarítása a FarmVille nevű játékban. Ennél a pontnál nem árt, ha vigyázunk, mert innen akár a függőséghez is vezethet az út.

6. Önfejlesztés

Ha szeretnénk jobban beleásni magunkat egy témába, mert az nagyon érdekel minket, esetleg már jártasak vagyunk benne, csak úgy érezzük, hogy még nem tudjuk megfelelő módon közölni az információkat másokkal, akkor nyugodtan belevághatunk egy blogba, ami készségeink, főként az íráskészség fejlesztésének egyik kiváló eszköze. 

7. Pénzszerzés, üzleti érdek 

A pénzért vagy valamilyen üzleti cél eléréséért blogolókat a többi tényező mellett a nyereség is motiválja, szeretnék felhívni a figyelmet termékeikre, szolgáltatásaikra, az oldalukon megjelenő hirdetésekre. Tanácsokat, tippeket adnak, híreket tesznek közé, építik cégük arculatát, identitását és még tudatosabban foglalkoznak a tevékenységüket megerősítő visszajelzésekkel, mint a nem gazdasági céllal blogolók. A korábban említett felmérésben egyébként a megkérdezett bloggerek a pénzt jelölték meg a legritkább esetben fő motiváló tényezőként. 

8. A motívumok egyedi keveréke

A valóságban a motívumok blogonként és blogtípusonként különböző arányban fedezhetők fel, de ami a legfontosabb, hogy örömet szerezzen számunkra ez a tevékenység. Ha úgy érezzük, hogy képes az áramlás élményét (flow) nyújtani nekünk, képesek vagyunk belefeledkezni (persze csak egy egészséges, egyéb hétköznapi tevékenységeinket nem korlátozó mértékben), akkor akár személyes boldogságérzetünk egyik fontos elemévé is válhat.

Ha van, amit másként látsz vagy tudnál további motívumokat említeni, akkor szólj hozzá a bejegyzéshez! Téged mi késztet vagy késztetne blogírásra? Szerinted miért írnak blogot mások?

Felhasznált források: Pew InternetAmerican Behavioral ScientistHollaback HealthWayang Blogger

Illusztráció: Stanford University, OnLetterhead

A bejegyzés trackback címe:

https://soulbook.blog.hu/api/trackback/id/tr583129966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása