Tölts egy hetet képernyőmentesen!

2014. május 03. - gergonagy

Hétfőn startol a nemzetközi Képernyőmentes Hét (Screen-Free Week, SFW), amit évente rendeznek a Reklámmentes Gyermekkorért Kampány keretében. Az USA-ban már 20 éve működő program során gyerekek, családok, iskolák, könyvtárak és egyéb közösségek kötelezik el magukat amellett, hogy hét napra felfüggesztik a szórakozás digitális formáit, és helyette nagyobb teret szentelnek az igazi "kikapcsolódásnak", vagyis a közös játéknak, olvasásnak, álmodozásnak, alkotásnak, a természet felfedezésének, a családdal, barátokkal eltöltött időnek. Az akcióban útmutatókat és ingyenesen letölthető szervezői készletet biztosítanak külön az otthoni, az iskolai és a közösségi vállalások, programok tervezéséhez, megszervezéséhez. 

for-white-TEE-e1390923415217.jpg

Még 1994-ben vetette fel Henry Labalme és Matt Pawa egy olyan országos szervezet ötletét, mely a tévézéssel töltött idő csökkentését tűzte ki célul. A TV Turnoff (TV Kikapcs) néven indult kezdeményezésük egyre népszerűbbé vált, 1996 után egyre csak nőtt a támogatók és a szervezők száma, gyerekek milliói és családjaik váltak résztvevővé, számos jelentős egészségügyi és oktatási szervezet is csatlakozott. Egyre nagyobb teret kaptak a médiában, elsősorban a nyomtatott sajtóban és a rádióadókon. Mivel a rendelkezésre álló, képernyővel ellátott médiaeszközök száma azóta egyre csak bővült, így a mozgalom kiterjesztette hatókörét a tévén túl a digitális eszközökre is.

A kezdeményezők abból a megállapításból indulnak ki, hogy a gyerekek ma túl sok időt töltenek képernyők, monitorok előtt, ami káros hatással van rájuk. Valójában az iskoláskorúak több időt töltenek médiahasználattal (tévézéssel, videójátékokkal, számítógépekkel és mobileszközökkel), mint más egyéb tevékenységgel az alvást leszámítva. A túlzásba vitt használat pedig összefügg a gyengébb iskolai teljesítménnyel, a gyerekkori elhízással, az alvásproblémákkal és a figyelemzavarral. 

De nem kizárólag a gyerekek számára mutatkozhatnak meg a Képernyőmentes Hét előnyei. Sokszor a szülőket is éri kritika gyermekeik részéről, hogy állandóan a laptoppal vagy okostelefonnal vannak elfoglalva, így nem jut elég idő és figyelem rájuk. Hogy a kütyümentes hétből milyen hasznunk származhat mindannyiunknak, arról Victoria L. Dunckley pszichiáter írt nemrég blogjában:

A képernyők előtt töltött idő befolyásolja a hangulatunkat, a gondolkodásunkat és a viselkedésünket azáltal, hogy megváltoznak az agyunkban zajló kémiai folyamatok, az alvásminőség, a stresszhormon szintje, a vér áramlása. Tehát akár egyetlen képernyőmentes hét alatt is észrevehetően javulhat: 

1. Az alvás - Mivel csökken a stresszhormon, nő a melatonin szintje, és inkább természetes, mint mesterséges, túlságosan világos fények érik szemünket.

2. A hangulat - Mert szabályozottabbá válik. Kiegyensúlyozottabbak lesznek az agyi kémiai folyamatok, a dopamin- és a szerotonin-szint. Az érzelmek szabályozásáért felelős agyterület (frontális lebeny) vérellátása javul.

3. A viselkedés - Együttműködőbbek, összeszedettebbek leszünk a "harcolj vagy menekülj" válaszreakció mérséklődésének és a frontális lebeny (koncentrációért, feladatmegoldásért, kontrollért felel) fokozottabb vérellátásának köszönhetően.

A saját közérzetünkön túl kapcsolataink is gazdagodhatnak. A gyerekek mintát kaphatnak szüleiktől a tudatosabb médiahasználatra, a közös tevékenységgel töltött idő pedig jót tesz az egészséges szülő-gyerek kapcsolatnak.

Akik gondban lennének a képernyőket helyettesítő tevékenységek kitalálásakor, azoknak külön listával készültek a szervezők. Javaslataik között szerepel többek között rádióhallgatás, levélírás, rajzolás, kertészkedés, olvasás, úszás, bábozás, süteménysütés, kirándulás, kártyázás, állatkerti látogatás, bringázás.

FlyerTemplate.jpg

A rövidebb ideig tartó médiamegvonás témájában egyébként már több kísérletet végeztek. Az egyiknek saját honlapja is van. A Marylandi Egyetem hallgatói körében végzett vizsgálatból leginkább azt emelte ki a média annak idején, hogy drog- és alkoholfüggőséghez hasonló tünetekről számoltak be a diákok a 24 órás önmegtartóztatás után. Magányosnak, világtól és ismerőseiktől elszigeteltnek érezték magukat a technológiai eszközök nélkül. Más társaik ugyanakkor számos "újfajta" pozitív élményről meséltek. Több időt és hatékonyabb módon tudtak a tanulásra fordítani, jobban figyeltek az órákon és jobb eredményeket értek el. Többet voltak a szeretteikkel, és jobban élvezték a közösen töltött időt. Egészségesebben étkeztek, együtt főztek másokkal. Sportoltak, barátokkal találkoztak, beszélgettek. Elkezdték észrevenni a körülöttük lévő világot, például a fülhallgató hiányában elkezdtek felfigyelni a madárcsicsergésre.

Egy másik tanulmányban túrázók csoportjait vizsgálták, akik  4-6 napig járták a természetet úgy, hogy semmilyen technológiai eszközt nem vihettek magukkal. A túrázók a természetjárást követően jobban teljesítettek a kreativitást és problémamegoldást mérő teszten, mint azok, akik nem túráztak. (Itt valójában problémát jelent, hogy túrázókat csak nem túrázókkal hasonlítottak össze, mert így nehéz elkülöníteni a túrázás és a technológia hatását. Maximum az a következtetés vonható le, hogy a természetben, mozgással, társaságban eltöltött idő és a médiaeszközök hiánya együttesen valamilyen mértékben összefüggött a kreativitás növekedésével.)

Habár nálunk nem különösebben ismert a Képernyőmentes Hét, programok és események se várhatóak, azért a saját életünkben, a családunkban akár csak egyetlen napra is kipróbálhatjuk, milyen érzés nem bekapcsolni a számítógépet, ha épp nem kell dolgoznunk, tanulnunk rajta, vagy félretehetjük a táblagépet, ha épp a barátokkal is társasjátékozhatunk helyette. Próbáljuk ki, és figyeljük a hatását!

Ha a saját képernyőmentes heted kapcsán bármilyen tapasztalatra sikerült szert tenned, esetleg élményeidet, ötleteidet másokkal is szívesen megosztanád, akkor kíváncsian várom a hozzászólások között!

Ne csak lájkolj, cselekedj!

Még karácsony előtt jelentette be a Facebook, hogy néhány civil szervezet (pl. UNICEF, WWF, Vöröskereszt) oldalán és bejegyzései mellett bevezető jelleggel "Adományozok" gombot kezd megjeleníteni, ami azonnali és közvetlen támogatás lehetőségét nyújtja a felhasználóknak. Korábban már az UNICEF svéd csoportjának a reklámkampánya is felhívta a figyelmet arra, hogy a lájkolás önmagában nem segít a támogatandó személyeken és ügyeken, továbbá egyre több kutatási eredmény támasztja alá, hogy szimpátiánk nyilvános kifejezésével ugyan pozitív képet sugározhatunk magunkról az ismerőseink felé, de egyben úgy is érezhetjük, hogy ezzel le is tudtuk a dolgot vagy annak egy részét, így a tényleges támogatás végül visszafogottabb lesz, netán teljesen elmarad.

DisplayMedia.pngIllusztráció: Facebook

A nonprofit szervezetek oldalainak és bejegyzéseinek lájkolása mellett ezentúl tehát az adománygombra is klikkelhetünk majd, és meghatározhatjuk az adományozni kívánt pénzösszeget, kiválaszthatjuk a fizetés módját, és a szükséges adatok megadása után máris utalhatunk. Az adakozás tényének a megosztásával ismerőseinket is aktivitásra ösztönözhetjük. A Facebook egyelőre csak néhány civil alakulattal működik együtt, de hamarosan bővül a kör, egy űrlap kitöltésével pedig az érdeklődők akár maguk is jelentkezhetnek.

A lájkok nem mentenek életeket, a pénz és a védőoltások igen

„A nevem Rahim. 10 éves vagyok. Itt élek az öcsémmel. Néha félek attól, hogy megbetegszem, akárcsak az anyukám. Ki vigyáz majd akkor a testvéremre? Anya nagyon beteg, és félek, hogy én is az leszek. De úgy érzem, minden rendben lesz. A svéd UNICEF Facebook-oldalán már 177 ezer lájk gyűlt össze. Nyárra talán elérik a 200 ezret. Akkor minden jóra fordul.” - hallhatjuk a gyermekek védelmével foglalkozó ENSZ-szervezet, az UNICEF svéd egységének tavalyi videóján. A svédek arra próbálták felhívni a figyelmet, hogy a közösségi portálokon rengeteg szívszorító történet, fotó és videó kering, gyűlnek a lájkok a segítő szervezetek oldalain, miközben a tartalmak megosztásával, a szimpátia kinyílvánításával sokan le is tudják a jótékonykodást.

Kanapé-aktivisták egyesüljetek!

A jelenség maga már tavaly sem számított újdonságnak. Angolul slacktivism (slack='laza, lezser' + activism='aktivizmus'), amihez magyarul leginkább a látszat-aktivizmus vagy kanapé-aktivizmus kifejezés közelít. A látszat-aktivista amolyan "aktivista szimpatizáns", aki azonosul egy szervezettel vagy üggyel, különösebb erőfeszítést ugyan nem szeretne tenni, de másoknak mindenképp meg akarja mutatni, hogy ő mennyire jó lélek. A látszat-aktivizmus olyan interneten keresztül véghezvitt cselekedetet takar, mely politikai vagy társadalmi ügyet támogat, de nem igényel túl sok időt, energiát.

08172012p17pha.jpg

Illusztráció: National Catholic Reporter

A magyar Facebook-felhasználók körében úgy tűnik a pénzbeli és a tárgyi adományozás eleve nem túl népszerű adományozási forma. Ez alacsony bizalmi szintet jelez a potenciális adakozók részéről, ami érthető, ha a mindennapok során, vagy a a médiában rendre olyan példákkal találkozunk, melyek az adományok nem megfelelő felhasználásáról árulkodnak.

A Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány, az adhat.hu portál működtetője tavaly egy kilenc kérdéses kvízben kérdezett 1106 magyar Facebook-felhasználót többek között arról, hogy legszívesebben hogyan járulnának hozzá az általuk fontosnak tartott célok megvalósulásához. A válaszolók legkisebb hányada, csak 19 százalék támogatna pénzzel, 22 százalék valamilyen tárgyi felajánlással vagy szolgáltatással fejezné ki szimpátiáját, míg a többség (60%) önkéntes munkát vállalna legszívesebben.

A kokárda kitűzésével le is tudjuk a hazafias cselekedeteket?

A Journal of Consumer Research című szakfolyóirat november elején közölt egy tanulmányt, mely azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy egy ügy támogatásának a nyilvános jelzése, például egy kitűző viselése, egy petíció aláírása vagy egy Facebook-csoporthoz való csatlakozás vajon az adott ügy iránti elkötelezettséget is növeli-e egyben. A bizonyítékok szerint a támogatás privát (nem nyilvános, nem hivalkodó) gesztusai sokkal hatékonyabbak lehetnek erre a célra.

A kutatók több olyan kísérleti elrendezést vetettek be, ahol a résztvevők egy adott ügyet támogathattak. Az első fázisban vagy Facebook-csoporthoz kellett csatlakozniuk, vagy kitűzőt kellett elfogadniuk, vagy petíciót aláírniuk. A második fázisban pénzt adományozhattak, vagy önkéntes munkát végezhettek.

A kitűzős verzióra az Emlékezés Napján (Remembrance Day) került sor Kanadában, amikor ott pipacs feltűzésével emlékeznek az első világháború hőseire. A kísérletben összesen 92 egyetemista vett részt három csoportban. Az egyik csoportban a résztvevőknek viselésre kínáltak fel egy ajándék pipacsot, a másikban elvitelre kínálták fel azt egy borítékban. A harmadik csoport semmilyen utasítást nem kapott a kitűző mellé. Mindezek után az összes résztvevő egy tetszőleges pénzösszeget adományozhatott egy veterán katonákat támogató alap számára.

poppy-slider.jpgFotó: Ceasefire.ca

Akiknek csak magukkal kellett vinni a pipacsot, átlagosan kétszer akkora összeget adományoztak végül, mint akiknek viselniük is kellett a kitűzőt, és közel hatszor akkora összeget adtak, mint azok, akik semmilyen utasítást nem kaptak. Úgy tűnik, hogy a támogatás nyilvános jelzése kielégíti az embereknek azon szükségletét, hogy pozitív színben tűnjenek fel, ám azután elvesztik érdeklődésüket a konkrét ügy iránt.

Egy áprilisi tanulmány közösségi háló-hatásról írt. Eszerint eltérő jellemzői vannak az adományozás hagyományos és "facebookos" formáinak. A közösségi oldalakon keresztül például csak kisebb adományok várhatóak, és bizonyos témájú (pl. egészséget érintő) ügyek előnyt élveznek másokkal szemben (ez utóbbit a korábban említett magyar Facebook-felmérés is megerősíti).

Mit tehetünk ahelyett, hogy egy ügy lájkolására kérjük az embereket?

Adam Grant, a Pennsylvaniai Egyetem Wharton Üzleti Iskolájának professzora, a magyarul nemrég megjelent Adni és kapni (Give and Take) című bestseller szerzője blogjában a következő tanácsokat adja:

1. Kérjünk ígéretet konkrét cselekedetek megtételére! - Ez több okból is hatékony lehet. Egyrészt az emberek gondolatban már foglalkozni kezdenek az adott cselekvéssel, másrészt az ígérettel (különösen, ha nyilvánosan tették) még jobban elkötelezik magukat a kivitelezés mellett. Senki nem szeret mások előtt utólag leégni azzal, hogy nem tartja be az ígéreteit.

2. A viselkedést, ne az aláírást tegyük nyilvánossá! - Az aláírások látványa önmagában nem bír mozgósítő erővel, viszont egy viselkedéssel könnyebben azonosulunk, könnyebben késztethet utánzásra, mintakövetésre minket.

3. Az adakozás legmegfelelőbb indokát emeljük ki! - Ha két érvet kombinálunk, elképzelhető, hogy kevésbé lesznek meggyőzőek, mintha külön-külön alkalmazzuk őket. Az indokok végeláthatatlan sorolása akár a győzködés benyomását is keltheti, ami elriaszthatja a lehetséges támogatókat.

4. Emlékeztessünk a múltbeli közreműködésre! - Mivel szeretünk következetesek lenni, vagy legalábbis annak látszani, ha emlékeztetnek minket egy korábbi támogatásunkra, cselekedetünkre, nagy valószínűséggel szívesen megismételjük azt valamilyen formában.

5. Adjunk emberi arcot ügyünknek! - A statisztikai adatok, legyenek bármilyen szépen ábrákkal, infografikákkal, diagrammokkal vagy videókkal felöltöztetve, jóval kevésbé lesznek meggyőzőek, mint például Rahim a svéd UNICEF fenti videójában.

Nem segítettek, csak fotóztak

Sokszor elfelejtjük, hogy egyszerű halandóként nem csupán szemtanúivá válhatunk különböző tragikus eseményeknek, de mi magunk is bármikor bajba kerülhetünk. November 23-án úgy tűnik, kevés járókelő gondolt erre a Blaha Lujza térnél, mikor délelőtt 11 óra tájban egy 35-40 év körüli férfi ugrott ki meztelenül a  Boscolo Hotel ablakából a forgalmas úttestre. "Senki nem segített, mindenki fotózta telefonnal. Egy fiú ment oda később, aki fogta a fejét, akkor még élhetett. A szomszédos szállodából hoztak egy fehér lepedőt, amit ráterítettek. 20-30 perc volt mire kijött a mentő, nem tudni, ki hívta ki" - hangzott az egyik első beszámoló a szemközti gyrosos dolgozójától a Velveten. 

first-aid.jpgIllusztráció: mid-day.com

Miért nem segít senki?

A szemtanúk passzivitásának lehetséges okaira 1964-ben Kitty Genovese meggyilkolása irányította rá a szociálpszichológusok és a közvélemény figyelmét. A nő New York Queens negyedében tartott hazafele egy kora márciusi reggelen, mikor lakásának kapuja előtt megtámadta egy férfi az utcán. Több szúrt sebet kapott, majd valahogy eljutott az utcasarokra, ahol segítségért kiáltott. A környező lakásokban sorra felkapcsolódtak a villanyok, miközben a támadója visszatért és újra szúrt. A támadás kezdete után több mint fél órával a nő meghalt. Később kiderült, hogy legalább harmincnyolcan hallották a kiáltásokat vagy látták az eseményeket, mégse segített senki. A szomszédok nagy része nem érezte feladatának a beavatkozást, azt gondolták, majd mások segítenek, néhányan pedig úgy vélték, hogy biztos csak szerelmesek civódása az egész, tehát maga az áldozat is a felelős lehet  történtekért. 

images_1.jpgKitty Genovese: egy gyilkosság és a szemtanúk passzivitásának együttes áldozata?

A szemtanúk viselkedése általános felháborodást váltott ki. John Darley és Bibb Latané szociálpszichológusok kezdték több kísérletben vizsgálni, hogy mi vezethetett a lakók passzivitásához. Számos igen ötletes kísérleti elrendezést alkalmazva jutottak például arra a következtetésre, hogy minél többen vannak jelen egy vészhelyzet során (pl. mikor valaki epilepsziás rohamot kap), annál jobban szétszóródik az egyéni felelősség érzése, csökken az egyén késztetése a beavatkozásra. Ilyenkor kulcsfontosságú, hogy minél többen értelmezzék jól láthatóan vészhelyzetként az adott szituációt, és ne keressenek önigazolásokat a passzív viselkedésre (biztos részeg az illető, magának kereste a bajt, nem az én dolgom a segítség, stb.). Megnő a segítségnyújtás valószínűsége akkor is, ha a bajbajutott egyértelműen csak ránk számíthat, esetleg közvetlenül a mi segítségünket kéri.

Kew-Gardens1.jpg     PE-03.jpg

Kew Gardens (Queens, New York): Kitty Genovese meggyilkolásának színhelye régen és ma

A Genovese-eset több szempontból különbözik a Blaha Lujza térnél történtektől. Míg New Yorkban egy erőszakos, fegyveres támadást láthattak a szemtanúk, hallhatták a nő segélykiáltásait, itt egy meztelen emberi test feküdt a forgalmas út közepén. Persze a passzivitás ugyanúgy megjelent mindkét esetben. Ami viszont mindenképp új megközelítések szükségességét veti fel, az az a tény, hogy a segítség minimumának a magadása helyett sokan felvételeket kezdtek készíteni a telefonjaikkal. 

Segítségnyújtás helyett fényképezünk és mobilozunk

Miközben a kép- és videómegosztó oldalakon egyre csak szaporodnak az emberi tragédiákat rögzítő amatőr fotók és videók, fontos tisztában lennünk azzal, hogy az erőszak és az emberi szenvedés dokumentálása iránti lelkesedés cseppet sem új keletű. A felvételek gyors elkészítésére alkalmas digitális eszközök elterjedése azonban kiterjesztette a lehetőségeket, kitolta az elfogadható viselkedés határait, sőt, láthatóan sokak számára az is bizonytalan, mi a megfelelő viselkedés hasonló szituációban.

A Wall Street Journal nemrég közölt egy kiváló összeállítást, amiben többek között egy tavaly decemberben történt New York-i esetet idéznek fel. Akkor egy férfi esett a metrósínekre. Miután sikertelenül próbálta visszaküzdeni magát a peronra, az utolsó másodpercekben megfordult, szembenézett a felé száguldó szerelvénnyel. A szörnyű jelenetet egy, a peronon tartózkodó szabadúszó fotós rögzítette, majd eladta a képet a New York Postnak. Az újság másnap címlapon hozta a fotót, ami közfelháborodást váltott ki, mondván, hogy egy ember halálából akar hasznot húzni a lap. A fotós nyilatkozataiból az is kiderült, hogy az állomás peronján még a férfihoz legközelebb állók sem tettek erőfeszítést a mentésre, viszont a holttest megörökítéséhez annál gyorsabban kapták elő később a telefonjaikat.

Vitathatatlan, hogy a legújabb technológiai eszközök, alkalmazások nagyban segítik ma már a mentési erőfeszítéseket különböző katasztrófahelyzetekben, gyorsítható a tájékoztatás, az információáramlás, egyszerűsíthető az adományok gyűjtése és szétosztása, ugyanakkor a teljesen hétköznapi szituációk során előfordul, hogy a képernyőkre meredve egész egyszerűen nem észleljük a krízishelyzetet vagy nem tudatosul bennünk a segítségnyújtás szükségessége.

Szeptember végén egy zsúfolt vonatszerelvényen lőtt le egy férfi egy 20 éves diákot San Franciscoban. A biztonsági kamerák felvételein látható volt, hogy az elkövető már a lövés leadása előtt többször elővette a 45-ös kaliberű fegyvert, egy alkalommal az utasok közti átjáróra is ráirányította a csövét. Mégse vette észre senki a zsúfolt vonaton, mindenki okostelefonra, táblagépre koncentrált.

Egy vak férfit ért támadás is figyelmet keltett nemrég. Ő fényes nappal sétált Philadelphia egyik utcáján. A biztonsági kamerák itt azt rögzítették, hogy sok járókelő egyszerűen tudomást sem vett a történtekről, és még a 911-et se hívták. A város rendőrfőnőkének nyilatkozata szerint egyre gyakoribb, hogy az emberek hasonló esetekben inkább a támadás megörökítésére használják a telefonjaikat, mint a rendőrség értesítésére.

A rendőrfőnök tapasztalatára egy, a Marylandi Egyetem kutatói által a tavaly februárban publikált tanulmány is magyarázatul szolgálhat. A következtetés szerint habár a mobiltelefonok összekötik egymással az embereket, kevésbé ösztönöznek proszociális viselkedésre, vagyis más személy vagy a társadalom egészének a javát szolgáló szándékos cselekvésre. Miközben a telefonok és a közösségi oldalak is megerősítik bennünk az összekapcsoltság érzetét, csökken a valódi kapcsolatok iránti vágy, illetve az együttérző és segítőkész cselekvés motivációja.

Vészhelyzetben tiéd a döntés: antiszociális vagy proszociális médiahasználat?

Két éve egy blogbejegyzésben összegyűjtöttem már pár olyan tanácsot, melyek hasonló helyzetekben kiválóan alkalmazhatóak (Közösségi útmutató vészhelyzet esetére). Egy esetleges vészhelyzet észleléséhez azonban minimális elvárás, hogy tudomást vegyünk a közvetlen környezetünkről, néha egész egyszerűen tudatosan emeljük fel a fejünket a képernyőre való koncentrálás közben, húzzuk ki fülünkből a fejhallgatót és nézzünk körbe.

Mikor netán olyan helyzetet látunk, ahol segítségre van szükség, akkor a segítségnyújtással megnöveljük az esélyét, hogy mások is csatlakozzanak. Egy közösségi oldalon például egy segélykérő bejegyzést látva könnyen kialakulhat az a tudat, hogy biztosan sokan látják mások is, majd valaki más tesz valamit. Abból kell kiindulni, hogy nem tesz. Ha mi cselekszünk, nagyobb eséllyel fognak mások is. Éppen ezért, ha mi kerülünk bajba, érdemes egy konkrét személyt megszólítani, így nem oszlik meg a felelősség a jelenlévők között.

Az pedig, hogy a zsebeinkben lapuló, igen hatékony kommunikációs eszközöket mire használjuk, szakértő segítség kérésére vagy a jólértesültség látszatát keltve népszerűségünk pillanatnyi növelésére ismerőseink körében, az leginkább rajtunk és alapvető emberi érzéseink meglétén vagy hiányán múlik!

KÉRDŐÍV: Társadalmi - politikai aktivitás és közösségi oldalak

Ha szeretnéd, hogy a blog egy-két bejegyzése a közeljövőben egy olyan kutatás eredményeiről szóljon, amiben Te is közreműködtél, akkor arra kérlek, hogy töltsd ki a következő online kérdőívet, melyben minden további információt megtalálsz:

KÉRDŐÍV

Ha a kérdőív terjesztéséhez is szívesen hozzájárulnál annak érdekében, hogy minél több értékelhető válasz szülessen, akkor oszd meg a blogbejegyzésre vagy a kérdőívre mutató hivatkozást a Facebookon! Ha Facebook-oldal adminisztrátora vagy, tedd közzé oldaladon, és buzdítsd a rajongókat a kitöltésre! 

Kérdőívre mutató hivatkozás: http://bit.ly/182OeGU

Erre a blogbejegyzésre mutató hivatkozás: http://bit.ly/IsKnMC

Köszönöm a segítséget!

SOCIAL-MEDIA-NEWS-623x404.pngIllusztráció: welivesecurity

Segítség, médiát fogyaszt a gyerek!

Semmi gáz, mindenkivel előfordul néha az ilyesmi, ráadásul immár az Amerikai Gyermekgyógyászok Szövetségének (AAP) nemrég frissített irányelveire is támaszkodhatunk a kérdésben. A "Gyerekek, serdülők és a média" címet viselő dokumentum szerint a médiafogyasztás önmagában egyetlen egészségügyi problémának sem vezető oka az Egyesült Államokban, de túlzásba vitele összefügg az elhízással, az alváshiánnyal, az iskolai problémákkal, az agresszióval és egyéb viselkedési zavarokkal. Pozitívumok is vannak azért. A proszociális jellegű médiatartalmak például segíthetnek a gyerekeknek a tanulásban, empátiára, faji és etnikai toleranciára nevelhetnek és hatékonyan alkalmazhatóak számos interperszonális készség elsajátítása, fejlesztése során. 

070709014558compkid.jpgFotó: Vator

Egy 2010-es kutatás megállapításaira hivatkozik a jelentés. Eszerint egy átlagos (amerikai) 8-10 éves közel 8 órát tölt egy nap különböző médiaeszközök használatával, az idősebbek és a kamaszok több mint 11 órát. Nagyobb a médiafogyasztás azok körében, akiknek tévékészülék van a hálószobájukban (10-ből 7 megkérdezettnek volt). A 12-17 évesek 70 százaléka rendelkezett mobiltelefonnal, és majdnem mindegyik tizenéves rendszeresen SMS-ezett az adatfelvétel idején, vagyis három évvel ezelőtt.

Mit javasolnak a szülőknek az amerikai gyermekgyógyászok?

- Készítsünk médahasználati tervet a család számára. Ne csak az egyes eszközök használatának mennyiségét, hanem minőségét (a tevékenység jellegét) és helyét is vegyük figyelembe. Gondoljunk a tévékre, a telefonokra, a táblagépekre és a számítógépekre is. A szabályokat foglaljuk írásba, és egyeztessük a család többi tagjával.

- Az eszközöket tartsuk távol a gyerekek szobájától. Az étkezések és a lefekvés idejére médiamentesítsük a terepet. Tegyünk félre minden eszközt, éjszakára csatlakoztassuk őket a töltőhöz.

- A szórakozási célú használat idejét korlátozzuk kevesebb mint napi egy vagy két órára.

- Két éves kor alatt inkább a strukturálatlan játék és a személyes érintkezések helyettesítsék a médiahasználatot. A kreatív gondolkodás, a problémamegoldás, a logikai és a motorikus készségek fejlődése sokkal fontosabbak a fejlődő agy számára, mint a média passzív fogyasztása.

- Játsszunk aktív szerepet gyermekeink médiaoktatásában azzal, hogy közösen követjük a programokat és megbeszéljük a látottakat (különös tekintettel az alapvető emberi értékek megvitatására). 

- Ragaszkodjunk az adott korcsoportnak nem megfelelő tartalmak nézésének tilalmához. Ebben segítenek a mozi és a tévé korhatár-kategóriái, illetve az online filmajánlók információi.

- Az internet kiváló terepe lehet a tanulásnak, de olyan hely is egyben, ahol a gyerekek bajba kerülhetnek. Tartsuk a számítógépet a lakás forgalmasabb részén, így ellenőrizhetjük a használatot, és hogy mennyi időt töltenek az interneten.

- Beszéljük meg a gyerekekkel, hogy minden meglátogatott helynek nyoma lesz, és az általuk írt hozzászólások örökké ott maradnak, vagyis digitális lábnyomot hagynak maguk után. Ne tegyenek semmi olyat, amiről nem szeretnék ha hosszú időre megmaradna.

- Ismerkedjünk meg a népszerű közösségi oldalakkal (Facebook, Twitter, Instagram). Érdemes saját adatlapot létrehozni a gyermekeink által használt felületeken. A gyerekek ismerősnek jelölésével követhetjük online tevékenységüket. Kamaszkor előtt nem javasolt a közösségi oldalak használata, ha fiatalabb gyereked van, regisztrálhatod olyan oldalon, amely kifejezetten az ő korosztályának készült.

- Beszéljünk velük arról, mit jelent jó "digitális állampolgárnak" lenni, és beszélgessünk az internetes zaklatás súlyos következményeiről. Ha a gyermeked zaklatás áldozata, fontos, hogy a többi szülővel és az iskolával közösen tegyetek lépéseket, amennyiben ez szükséges. Zaklatás esetén rögtön kezdjünk el foglalkozni a gyerekek lelki egészségét biztosító szükségletekkel, fontoljuk meg a regisztráció törlését az adott oldalon.

- Győződjünk meg arról, hogy a gyermek, akárhány éves is legyen, tisztában van azzal, hogy nem helyes és okos dolog ruhátlan embereket ábrázoló képeket, erotikus tartalmú SMS-eket küldeni vagy kapni, mindegy, hogy a másik ismerős vagy ismeretlen személy.

Mi a probléma a javaslatokkal?

A frissített irányelvet helyeslő értékelések mellett kritikusabb hangú vélemények is megjelentek. Dr. John Grohol, a Psych Central nevű pszichológiai szakportál alapítója szerint például teljesen életszerűtlen, hogy a gyerekek pont a saját szobájukban ne használjanak számítógépet, miközben a barátaiknál, a könyvtárban vagy az iskolai gépteremben arra használják azokat, amire akarják. Probléma van a kutatásokkal is, amelyekre az ajánlásokat alapozták, mivel igen eltérő minőségűek, sok esetben megkérdőjelezhető a következtetéseik megbízhatósága. 

Ha a gyerekorvosnál tett következő látogatáskor a doki netán rákérdez, hogy a páciens mennyi időt tölt naponta szórakozási célzattal képernyő előtt, illetve van-e tévé vagy internetkapcsolattal rendelkező eszköz a szobájában, akkor ne csodálkozzunk. E két kérdést minden egyes orvosi vizsgálatkor javasolják feltenni az amerikai gyermekgyógyászok. Valójában azt is nehéz megmondani, hogy az ember saját maga mennyi időt tölt naponta médiahasználattal, és akkor még nem is a gyerekek használatának vagy a szórakozási célú médiafogyasztásnak az idejét becsültük meg. 

Ti mivel egészítenétek ki az amerikai gyermekgyógyászok javaslatait? Vannak esetleg jól bevált tippjeitek, tanácsaitok a gyerekek médiahasználati szokásainak formálására?

Egyetemes párválasztó Facebook-módra

Egy egyházi egyetem vagy főiskola hallgatói inkább kötnek házasságot később egymással, mint más típusú felsőoktatási intézmény diákjai, emellett a lányok gyakran házasodnak "házon belül" a nagy fiútöbbséget felmutató, például műszaki vagy katonai iskolákban. Akár ilyen következtetések is levonhatóak a Facebook adatelemző csoportjának egyik legfrissebb, amerikai felhasználók adatai alapján készült kutatásából.  

college-couple.jpg

Fotó: ROKG Holdings

Gyakran köttetnek házasságok olyan személyek között, akik egykor ugyanabba az iskolába jártak. Az oktatási intézmény valóban ideális terepe az egymásra találásnak, hisz sok emberrel töltünk elég hosszú időt ugyanabban a fizikai térben. Gyakoriak a találkozások, gyorsan és könnyen kialakulnak az ismeretségek, melyek később elmélyülhetnek. Jól tudják ezt a Facebook adatelemző csoportjának munkatársai is. A vonatkozó kutatási beszámolót jegyző Sofus Attila Macskássy nevének magyaros hangzása egyébként nem véletlen. Édesapja 1956-ban vándorolt ki Magyarországról Dániába, ahol Sofus Attila született. Személyes honlapján büszkén vallja félig magyarnak magát, függetlenül skandináv szülőhazájától.

A Facebookon nemrég ismertetett kutatásban munkatársával, Lada Adamic-kal együtt arra keresték a választ, hogy milyen gyakran ismerik meg az emberek már a középiskolában vagy az egyetemen jövendő házastársukat, illetve hogy vannak-e olyan amerikai iskolák, melyekben az egykori diákokból magasabb arányban lettek később házaspárok. Ehhez nincs is szükség másra, mint a felhasználók kapcsolati állapotának az ismeretére (amennyiben házasok), a házastárs megjelölésére, illetve az oktatási intézmények feltüntetésére az adatlapokon. Az adathalmazba tehát az amerikai közép- vagy felsőoktatási intézményben tanult, házas és legalább 25 éves felhasználók kerültek bele. Természetesen csak olyanok, akik a szükséges információkat feltüntették a profiljukban!

A vizsgált adatlapok tulajdonosainak 15 százaléka járt ugyanabba a középiskolába, mint a házastárs. Ők nagyobb eséllyel találtak egymásra olyan intézményben, ami az ország ritkábban lakott területein fekszik.

A felsőfokú végzettséggel rendelkező házasságban élők nagyjából 28 százaléka tanult korábban ugyanazon a főiskolán, egyetemen, mint a férj/feleség.

A iskolákat külön kellett vizsgálni férfiak és nők szempontjából, továbbá elemezték a nemek arányát, az iskolák méretét, a vallásosság és a politikai irányultság szerepét.

12 olyan felsőoktatási intézmény volt, ami a a női és a férfi nézőpontból felállított mindkét 25-ös listán szerepelt, javarészt vallási főiskolák, egyetemek. A női lista első helyezettjének, a Rose-Hulman Műegyetemnek az érdekessége, hogy a hallgatók 88 százaléka férfi (az amerikai egyetemek közül itt találtak  rá legnagyobb arányban későbbi házastársukra a női hallgatók), de több másik, férfi tanulóban igencsak bővelkedő iskola is található a női TOP25-ben, köztük több műszaki vagy katonai egyetemmel.

1385660_10151905296588415_1725788797_n.pngÁbra: Facebook Data Science

A férfi listán viszont már kizárólag nemi arányait tekintve kiegyenlített diáktársadalommal rendelkező iskolákat látunk. 

994335_10151905296878415_818301631_n.png

Ábra: Facebook Data Science

A kutatás megállapításai csak korlátozottan érvényesek, a korlátokat maguk a kutatók részletezik jelentésükben. Például, mint ahogy korábban utaltam rá, csak azokat a felhasználókat lehetett figyelembe venni, akik minden szükséges adatot megadtak, továbbá aszerint sem történt különbségtétel, hogy a házastársak ugyanabban az időben jártak-e az adott intézménybe. Mindenesetre, ha valaki az Amerikai Egyesült Államokban képzeli el a továbbtanulást, és az oktatás színvonala mellett a házasodási esélyeket is szeretné figyelembe venni, akár a Facebookról nyert adatokat is figyelembe veheti az iskolaválasztásnál, persze szigorúan csak tájékoztató jelleggel.

Milyen legyen a VV6?

Pontosan egy hete lehet jelentkezni a Való Világ legújabb, RTL II-n induló hatodik szériájába. A tavaly februárban zárult VV5-tel foglalkozó kutatás megállapításai szerint a műsorról véleményt alkotó nézők és nem nézők a szórakoztatás mellett (egyébként a műfaj nemzetközi trendjeinek megfelelően) kreatívabb, a szereplők és a társadalom iránti felelősségérzetet tükröző feladatokat, kevésbé manipulált, átlátható körülmények között zajló játékot várnak a műsor készítőitől.

realitytv1.jpgIllusztráció: ESL Podcast Blog

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által szervezett VII. Nemzetközi Médiakonferencián előadóként kicsit szögre akasztottam a közösségi oldalakat, de ettől függetlenül azért hallgatóként jó pár előremutató, érdekes és profi előadással találkoztam a témában (pl. Veszelszki Ágnes: A közösségi média hatása a fiatalok nyelvhasználatára, Dr. Aczél Petra: "Iskolatévé" 2.0" - az oktatási tartalmak új műfajai, Tari Annamária: Örömkeresés az online térben. Az intim szféra átalakulása a fiataloknál). A pénteki saját előadásban most mégis egy olyan valóságshow-kutatást ismertettem, melynek részt vettem az előkészítő munkálataiban, és az eredményeket ismertető könyv néhány fejezetében társszerzőként működtem közre. 

Zsolt Péter médiaszociológus kapott tavaly megbízást dr. Bodonovich Jenő média- és hírközlési biztostól egy, a Való Világ 5 befogadását, nézői attitűdjeit vizsgáló és műsorkészítőknek szóló nézői ajánlásokat összegyűjtő kutatás elvégzésére. A cél egyrészt az volt, hogy rendelkezésre álljon egy, a műsorkészítők által is hasznosítható, a nézettségi adatoknál informatívabb visszajelzés, amiből fény derülhet a műsor társadalmi elfogadottságára, akár a műsort nem néző személyek véleményére is. Másrészt egy pedagógiai helyzet, a demokratikus vitaszituáció (deliberatív közvélemény-kutatás) befogadást meghatározó, a médiafogyasztást tudatosabbá tevő, attitűdöket befolyásoló erejét szerettük volna mérni.

A VV5 sugárzását követően összesen 20 fókuszcsoportos beszélgetésre került sor 156 résztvevővel. A 6-8 fős csoportokban a meghívottak ismerték egymást, hasonló korcsoportba tartoztak (9-től 60 felettiekig) és az önbevalláson alapuló társadalmi helyzete is azonos volt a csoporttagoknak (átlagos vagy az alatti/átlag feletti). A résztvevők egyik fele aktív (rendszeres vagy gyakori) néző, míg a másik fele a show-t ritkán vagy egyáltalán nem néző személy volt. Őket ültettük szembe egymással a beszélgetések során. 

Az ülések elején és végén kérdőívben kérdeztünk rá a nézési gyakoriságra/szándékra és a beköltözési hajlandóságra, valamint 8 darab öt fokozatú attitűdskálán kellett bejelölni, hogy bizonyos dimenziók mentén (kedvel ... nem kedvel, barátságos ... barátságtalan, tanulságos ... haszontalan, stb.) miként vélekednek résztvevőink a műsorról. A forgatókönyv részét képezte egy 25-30 perces, videóbejátszásokkal tarkított szakértői előadás a VV5 pszichológiai és strukturális sajátosságairól, mely után a szakértő szerepére felkért munkatárs (egy tanár vagy a kutatásvezető) távozott a teremből. Egy értéksemleges módon irányított beszélgetés következett, ahol mindenki elmondhatta a véleményét a villában látható konfliktusokról, a szereplők személyiségéről, arról, hogy miért nézik/nem nézik a műsort, miért költöznének/nem költöznének be a villába, illetve, hogy szerintük milyen hatást gyakorol rájuk a műsor, milyen hatást gyakorolna a beköltözés rájuk, illetve egy általuk kedvelt és egy kevésbé kedvelt személyre. A vita végén egy rádióbejátszásban megismerkedtek a műfaj legújabb trendjeivel.

Az ötletelés szakaszában a fókuszcsoport vezetője műsorkészítőknek szóló ajánlásokat kért a műsorral kapcsolatban. Közöltük, hogy ezeket hivatalos helyekre is továbbítani fogjuk. A gyerekeknek azt kellett elképzelniük, hogy királyságban élnek, és a királynak kell változtatási javaslatokat adniuk.

A beszélgetések elején és végén felvett kérdőív lehetőséget adott az esetleges attitűdváltozások mérésére, de a kilenc éveseket leszámítva nem tapasztaltunk nagyobb mértékű módosulást, a legjellemzőbb az enyhe elmozdulás volt, nem csak a műsor elutasításának, de elfogadásának az irányába is. A nem nézők további érvekkel gazdagodtak azzal kapcsolatban, hogy miért nem nézik, a nézők viszont tudatosabbá váltak, figyelmük fókusza bővült, a valóságshow egyre több aspektusa kezdte érdekelni őket.

A nézői ajánlások begyűjtése arra világított rá, hogy a VV5 leginkább elkötelezett nézői, különösen a gyerekek és az alacsonyabb társadalmi helyzetben lévő fiatalok körében gondolják, hogy a műsor úgy jó, ahogy van, a változtatás a szórakoztatás és az érdekesség rovására menne. A javaslatok egyik iránya pedig pont ezeket növelné, például azzal, hogy kizárólag a nézőkre bízná a párbajra való jelölést, vagy az egész műsorfolyam végére tolná a kiszavazást. Szívesen beköltöztetnének párokat, különböző társadalmi csoportok, foglalkozások képviselőit, idősebbeket, politikusokat, korábbi szériák nyerteseit.

Egy másik irány a műsor korrektségét, tisztaságát erősítené azzal, hogy átláthatóbbá tenné a szavazást (SMS-ek), az egyes adások előtti beharangozókban pedig nem feltétlenül a negatív megnyilvánulásokat emelné ki a figyelem felkeltése érdekében.

Számos morális fejlődést célzó javaslat fogalmazódott meg a nézői ajánlásokban. Mérsékelnék a szereplők bezártságát, több kapcsolatot engednének a külvilággal, tévénézést és politikai témákat is engedélyeznének, jobban tiszteletben tartanák a szereplők intim szféráját.

Még több kreatív, proszociális jellegű feladatot adnának a villalakóknak. Ezzel valójában nyitott kapukat döngetnek a résztvevőink, hisz az előző két szériában már volt ilyenekre példa (rendőrhét, iskolai hét, parlamentáris napok, adománygyűjtési kampány, látogatás állatmenhelyen, táncverseny, stb.), emellett a valóságshow-k alakulásának nemzetközi tendenciái is azt mutatják, hogy nem csak a klasszikus realitykbe (Big Brother, Való Világ) szivárognak be hasonló tevékenységek, de önálló műsorok sora indul a lényegében közszolgálati jellegű, önfejlesztésre oktató, jótékonykodó tematikákban (házépítés, lakásfelújítás, főzés, nevelési tanácsadás, kertépítés, stb.). 

Sokan panaszkodtak a korábbi VV-k szereplőinek műveltségi szintjére, pszichés instabilitására, így értelemszerűen vetődött fel, hogy a beválogatásnál fokozottan kellene figyelni hasonló szempontokra, hogy a játékosok ne csak a szereplés lehetősége miatt, hanem valamilyen magukkal hozott adottságukban, tehetségükben már eleve tűnjenek ki az átlagból. Ha pedig bent vannak, akkor előnyükre változzanak, ne csak unatkozva "élvezzék" a luxuskörülményeket, hanem dolgozzanak, fejlődjenek. Ennek egyik szélsőséges megnyilvánulása volt az a javaslat, mely szerint plázacicákat kellene összegyűjteni és dolgoztatni a villában.

A kutatás tapasztalatai között nagy hangsúllyal jelent meg, hogy a fiatalabbak szinte ki voltak éhezve a témáról folyó beszélgetésre, vitára. Arról számoltak be, hogy érdekesnek és hasznosnak találták a csoportos megvitatást, élvezték, hogy elmondhatták a véleményüket, és megismerhették mások nézőpontját. Állításuk szerint az iskolai oktatás keretein belül ilyesmiről hasonló formában nem esik szó.

Ha neked is lennének a valóságshow-kat szórakoztatóbbá, korrektebbé vagy morálisan elfogadhatóbbá tevő javaslataid, akkor ne habozz, szólj hozzá a témához!

A kutatásról részletesen beszámoló "Hírnév! Jólét! VV! - Képernyő- és valóságshow-kutatás" című kötet könyvtárakban, valamint a média- és hírközlési biztos hivatalán keresztül elérhető. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által támogatott kutatásra dr. Bodonovich Jenő  média- és hírközlési biztos adott megbízást, a kutatás vezetője Zsolt Péter volt. Fókuszcsoport-vezetőként működtek közre: Novák Zoltán, Puss Máté, Szigetvári Katalin, Szirbik Gabriella, Varga Zsóka. Háttértanulmányt írt, anyaggyűjtést végezte: Nagy Gergő

süti beállítások módosítása