A Google-szemüveggel mostanában mindig történik valami. Használta már sebész műtét közben, viselte profi teniszező a wimbledoni bajnokság meccsei alatt, dokumentumfilmes utcai letartóztatást rögzített vele. A lényeg, hogy folyamatos a jelenlét a média napirendjén, amihez persze azzal is óhatatlanul hozzájárulunk, ha az okos kiegészítő pszichológiai előnyeit és hátrányait kezdjük el taglalni. 

Fotó: Androidra

Mindenképp üdvös, ha a piacra történő bevezetés alatt (még inkább, ha már előtte) számba vesszük, hogy egy új technológiai eszköz mennyiben is fogja szolgálni felhasználóit. Egyáltalán tényleg szükség lesz-e rá, vagy csak az informatika világának szerelmesei rajonganak majd érte, a szélesebb közönség esetleg drágának, haszontalannak, csúnyának vagy szimplán sznobizmusnak fogja tartani?

Az amerikai Duke Egyetemen működő Center for Advanced Hindsight elemzésének a szerzői a Google Glasst például a segway nevű, kétkerekű, egyszemélyes, elektromos közlekedési eszköz sorsától féltik. A segway remélt elterjedésétől többen a személyszállítás forradalmasítását és az USA olajtól való függésének csökkentését várták, de végül nem váltotta be a nagyra törő elképzeléseket. Többek közt azért se, mert kevés figyelmet fordítottak a fogyasztók valós pszichológiai igényeinek az előzetes feltérképezésére.

A Google szemüvegével kapcsolatos első pszichológiai értékelések a termék feltételezett hasznosságáról inkább negatív, míg a marketingről inkább pozitív képet festenek:

Vonzó modellek, tetszetős design

Fontos, hogy a fogyasztókban pozitív érzések alakuljanak ki a termék iránt, amit az is elősegít, ha a bevezetési fázisban vonzó modelleken jelennek meg a szemüvegek. Az eszköz megfelelő formai kidolgozására ettől függetlenül nagy gondot fordít a Google, valószínűleg teszi ezt azért is, mert mint egyéb kiegészítőknél, fontos szempont lesz a vásárlásnál az esztétikum, egész egyszerűen az, hogy hogy nézünk majd ki benne.

Exkluzivitás és elköteleződés

A tesztelési lehetőség megszerzésére külön pályázatot írt ki a cég. A nyertesek 1500 dollárért kapták meg a legelső szemüvegeket. A pénz mellett ők már szellemi és érzelmi energiát is befektettek a termékbe, így várhatóan nem lesznek róla túl rossz véleménnyel, miközben a külső szemlélők a versengés hallatán úgy érezhetik, hogy a Google-szemüveg bizonyára szuper dolog, ha ennyien hozzá akarnak jutni az első darabokhoz. Ezáltal még inkább nő a termék kívánatossága. 

Figyeljünk a figyelemre!

Christopher Chabris és Daniel Simons kognitív pszichológusok már könyvükben (A láthatatlan gorilla, avagy hogyan csapnak be minket az érzékeink) is részletesen elemezték az "akaratlan vakság" és a figyelem illúziójának a jelenségét, nemrég pedig a New York Timesban publikáltak közösen egy írást pont a Google-szemüvegre vonatkozó észrevételeikről. 

A könyvben többek között az úgynevezett "fel a fejjel" kijelző hatásait vizsgáló kutatásokat ismertetik. Az 1970-es évek végén, '80-as évek elején kutatók polgári repülőgépek tapasztalt pilótáit tesztelték, kiképezték őket egy újfajta kijelző használatára, ami a repüléshez szükséges adatokat közvetlenül a pilóták elé, a szélvédőre vetítette (akár a szemüveg apró monitora közvetlenül a szemünk elé). Miután a landolás már kiválóan ment, a kutatók egy kissé módosították a szimulációt. A leszállópályára érkezve egy másik repülő fordult be a gépek elé. Ez nem valószerűtlen eset, elő szokott fordulni ilyen a leszállópályákon, azonban az ütközést rendszerint elkerülik a valóságban. Viszont az újfajta kijelzőt használó pilóták egyszerűen nem vették észre az eléjük beforduló gépet! Vagyis néztek, de nem láttak. A látás ugyanis egyszerre feltételezi szem és az agy figyelmét is, az agyuk azonban a feladatra és a kivetített információkra koncentrált.

Bizonyos szempontból előnyös volt a kijelző, hisz a konkrét manőver végrehajtását segítette, gyorsabban elérték a szükséges adatokat és információkat, viszont a váratlan események észlelésének esélyét csökkentette. (A Garmin egyébként épp most mutatta be új, szélvédőre vetített autós navigációs rendszerét, mely az INDEX cikke szerint még részletesebb adatokat közöl, mint konkurensei.)

A Google-szemüveg egyik legelőnyösebb tulajdonságának maguk az alkotók is azt tartják, hogy a használat közben nem kell lefelé bámulni egy telefonra, a kezünk felszabadul, a kívánt információ közvetlenül a látómezőben jelenik meg. Tekintetünket nem kell másfelé irányítani, így például akár egy beszélgetés közben is fenntartható a szemkontaktus.

Végül is ki ne szeretne úgy beszélgetni a másikkal, hogy az közben esetleg a tervezett vacsora receptjét olvasgatja szemüvegének kijelzőjén, ráadásul úgy, hogy még a megszakított szemkontaktus sem jelzi a figyelem hiányát. Vajon a beszélgetések elmélyüléséhez fog hozzájárulni ez a lehetőség, vagy ahhoz, hogy az eszközt viselő beszélgetőtársak másiknak szentelt figyelme folyamatosan megkérdőjeleződik majd?

Tegyük fel, hogy társalgás közben levesszük a szemüveget, de az utcán abban sétálunk. Vajon a korábban írtak fényében ugyanolyan gyorsan képesek leszünk észlelni a váratlan eseményeket, mint a szemüveg nélkül? 

"Ok. Szemüveg. Hallod, amit mondok?"

Az eszköz vezérlésében és működésében többféle szerep jut a hangnak. Egyrészt, mert hangutasításokkal működik ("OK szemüveg. Készíts fotót!"), másrészt az értesítéseket hangjelzés útján kapjuk.

Értesítéseket okostelefonjainkon is könnyedén beállíthatunk, amire leginkább akkor van szükség, ha gyakran előfordul, hogy fontos e-maileket, üzeneteket várunk másoktól. Ha értesítést kapunk, az agyunk máris azon kezd pörögni, hogy mi lehet az ok, ki keres minket, mit akar. A koncentráció és a figyelem mindenképp sérül, akárcsak autóban történő mobiltelefonálás közben, amiről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy kihangosítóval kevésbé balesetveszélyes, mint az eszközt a kezünkben tartva. 

A hangvezérlésről az iPhone Siri nevű intelligens személyi asszisztense, alkalmazása jut eszembe, ami egy fekete humorral teli mém szerint arra az utasításra, hogy "Aludni akarok, és soha többé nem akarok felkelni" empatikus módon a következő választ dobja ki: "Találtam öt szállodát, amiből négy egész közel van hozzád." 

Örökítsd meg a pillanatot!

A pillanatok megragadása közben általában nem annyira a rögzíteni kívánt eseménnyel, mint inkább annak megörökítésével foglalkozunk, így várhatóan emléknyomaink is inkább a megörökítés momentumához (esetleges technikai bakijaihoz, lemerült akksihoz, stb.) fognak kötődni. Legalábbis ha nem ügyelünk rá, hogy egy kütyü közreműködése nélkül is részesüljünk az adott élményből és a benne résztvevők társaságából. A megörökítéssel nincs gond, csak figyeljünk rá, hogy a megélés se szenvedjen hiányt. 

Lényeges szempont, hogy a szemüveg elég nagy környezet feletti kontrollt ad viselője kezébe. Lényegében bármi rögzíthető vele anélkül, hogy a többiek erről tudnának. Nem véletlen, hogy az eszköz felbukkanására már kávézók, üzletek, uszodák, óvodák és munkahelyek is felkapták a fejüket, elkezdték tiltani a használatot a személyiségi jogok védelmére és titoktartási szabályzatokra hivatkozva. 

A széleskörű elfogadottságot illetően szintén problémát jelenthet, hogy a mindennapokban egyenlőtlen társalgási viszony alakulhat ki az eszközt viselők és nem viselők között, jókora adag bizalmatlansággal fűszerezve a hétköznapi kommunikációs helyzeteket. Sokaknál már a mobil- vagy okostelefon társasági használata is kiüti a biztosítékot.

Kockajáték vagy egy csodás barátság kezdete?

A Duke kutatóinak javaslata, hogy a marketing kampányban a technológia iránt leginkább elkötelezett fogyasztók után egyre inkább helyezzék a hangsúlyt az átlagos felhasználók szempontjaira, és minél többen próbálhassák ki az eszközt, ami az értékesítésre is serkentőleg hat majd.

Biztos, hogy maga a szemüveg használata egy sajátos, újfajta, élvezhető élményt jelent, ám a tartós sikerhez tényleg szükség lesz az hétköznapi felhasználóra, aki a kipróbáláson túl megvásárlásra érdemesnek, a mindennapok során hasznosnak érzi majd a terméket.