A Soulbookról

2011. március 28. - Soulbook

Öt hónapja került fel az első hivatkozás a Facebookon a "Soulbook - a közösségi oldal lélektana" című oldalra, akárcsak a Twitter "@soulbooktweets" hírfolyamára. Mivel régóta érdekelnek az emberi kapcsolatokkal, viselkedéssel összefüggő tudományos eredmények, és kommunikációs tanácsadóként időm egy jelentős részét az interneten töltöm, gondoltam alaposabban is utánanézek annak, hogy milyen útravalóval érkezünk az online világba. Mi az, amit a való életből magunkkal viszünk, mi az, amit otthon hagyunk, mikor a virtuális térben kalandozunk? Megmaradunk-e a képernyő előtt ülve is önmagunknak, vagy ez a másik világ, mely sokakat lenyűgöz és sokakat kétkedéssel tölt el, megváltoztat minket, a viselkedésünket és a kapcsolatainkat? 

A közösségi oldalak sikerének a titka többek között az, hogy ügyesen képezik le az emberi kapcsolatokat és tevékenységeinket. Összefutunk, beszélgetünk, vitatkozunk, fényképalbumokat nézegetünk, megosztjuk élményeinket, akár az utcán vagy épp a kávézóban. Csak ebben az esetben egy képernyő, egy billentyűzet és az internet segítségével tesszük mindezt. Igazából arra voltam kíváncsi, hogy tudunk-e már valamit arról, hogy hogyan viselkedünk az internetnek azon az utóbbi időben igen szépen fejlődő szeletén, amit közösségi oldalaknak, Web 2.0-nak vagy közösségi médiának nevezünk? Ugyanazok a törvényszerűségek érvényesülnek a közösségi oldalakon, mint az emberi közösségekben? Mi az, ami ugyanolyan, mi az, ami nem? 

Öt hónapja a Facebookon és a Twitteren is ehhez gyűjtögetem a válaszoknak szánt morzsákat, miközben párszor a nyilvánosság előtt is alkalmam nyílt beszámolni tevékenységem eredményéről. Öt hónap kellett, hogy úgy érezzem, akár egy blogot is szívesen indítanék, ami az eddigi felületekhez hasonlóan szociálpszichológiai szempontból közelítené meg a közösségi oldalakat, mindenki számára érthető nyelvezettel közölne és továbbítana gondolatokat, véleményeket. Nem csak a sajátjaimat, hanem újságírókét, tanácsadókét, pszichológusokét és szociológusokét is. Ami pedig a lényeg egy blognak nevezett közösségi oldal esetében, hogy az csak a Te hozzájárulásoddal lesz teljes, a véleményeddel, kritikáddal és kiegészítéseiddel. Szeretném otthonosan berendezni ezt a helyet, vagyis amíg lesz mondanivalóm én itt leszek. Bármikor szívesen látlak, vagy ha ahhoz van kedved költözz ide Te is! Egy bloghoz az mindenképp jobban illik, ha jó alaposan belakják. :O)

A bejegyzés trackback címe:

https://soulbook.blog.hu/api/trackback/id/tr712725270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása