Mit jósol a mosolyod a profilképeden?

2011. november 22. - Soulbook

A Facebook-profilképeken megfigyelhető mosoly, annak intenzitása vagy hiánya akár arról is árulkodhat, hogy az adott illető mennyire lesz elégedett az életével pár év múlva - állítja egy, a múlt hónapban publikált amerikai kutatás. Két korábbi vizsgálat a válás előfordulásának a valószínűségét és a várható élettartamot szintén megjósolhatónak tartja fotók mosolyanalízisének a segítségével.

A Virginia Egyetem Pszichológiai Karának oktatói, J. Patrick Seder és Shigehiro Oishi első lépésben 92 egyetemi hallgató Facebook-profilképét elemezték a legelső félév végén. A fotókat a rajtuk észlelhető mosoly intenzitása szerint osztályozták, valamint kitöltettek a diákokkal  egy kérdőívet, mely az életükkel és a társas kapcsolataikkal (barátokkal, családdal és általában az emberi kapcsolatokkal) való elégedettségük szintjét mérte. Az intézményben töltött utolsó félév végén a kutatók ismét letöltötték ugyanezeknek a diákoknak az éppen aktuális profilképeit és újra lekérdezték az elégedettségi kérdőívet. A két mérési időpont között persze páran lemorzsolódtak, így végül 48 tanuló (20 férfi, 28 nő) adatait lehetett összevetni.

A képeken megfigyelt mosoly erőssége mindkét mérési időpontban összefüggést mutatott az élettel és a kapcsolati hálóval való aktuális elégedettség szintjével. A legérdekesebb megállapítás mégis az volt, hogy az első félévben vizsgált mosolyok intenzitása megfelelően jelezte előre az élettel való elégedettség három és fél évvel később mért szintjét. Az eredmények azokat a gyakran előforduló tapasztalatokat is megerősítették, melyek szerint a nők általában nagyobb arányban és intenzívebben mosolyognak a fényképeken, mint a férfiak.  

A közösségi oldalak egyik sajátossága, hogy maguk a fényképek szereplői töltik fel profilképeiket, így a fotókon nagyobb a valószínűsége a természetesebb beállítások előfordulásának, mint mondjuk a korábbi, hasonló jellegű kutatások által elemzett iskolai vagy sportévkönyvek képein. A profi módon beállított, sokszor műtermi munkákon inkább találkozunk művigyorral, ami megtévesztő lehet az elemzés során, így ezeket legtöbbször nem is veszik figyelembe. Ettől függetlenül érdekes következtetésekre jutó kutatásokban eddig se volt hiány a fényképek mosolyanalízisének a témájában:

A mosoly intenzitása és a válás valószínűsége

Egy 2009-es vizsgálatban 1945 és 2005 között végzett hallgatók egyetemi évkönyvből vett fotóinak százait elemezték. Feljegyezték, hogy ki mosolygott a képeken, és hogy a mosoly őszinte volt-e vagy hamis (őszinte mosoly esetén a szemkörnyéki izmok is dolgoznak, nem csak a száj és a száj körüli arcizmok). Őszinte mosoly esetén a mosoly intenzitását is kódolták. Később felvették a kapcsolatot az egykori diákokkal és a családi állapotuk iránt érdeklődtek. Az eredmények szerint a képeken látható mosoly intenzitása előrejelezte a válás(ok) előfordulásának a valószínűségét. Minél kevésbé mosolygott a hallgató az egykori iskolai képen, annál valószínűbb volt, hogy házassága az élete során már valamikor felbomlott. A kutatás összefüggést jelzett, tehát nem a hatás irányáról árulkodott. Vagyis nem mondhatjuk azt, hogy a mosoly hiánya az oka a válásoknak. A tapasztalt összefüggés meglétét ugyanakkor más mintán elvégzett kutatások is megerősítették.

A mosoly intenzitása és a várható élettartam

Egy tavalyi, 196 baseballjátékos fotóit (az 1952-es Baseball Évkönyv alapján) elemző vizsgálat a mosoly erőssége és a várható élettartam közötti összefüggést nézte, olyan változók szerepét is mérve, mint a születési év, a testtömeg-index (BMI), az iskolai végzettség, a családi állapot, a karrier hossza, stb. A már elhalálozott játékosoknál természetesen számos tényező mutatott összfüggést az élettartammal, köztük a fotókon látható mosoly intenzitása is. Azoknál a játékosoknál, akik fotóikon őszintén, szívből mosolyogtak, minden egyes évben fele akkora volt a valószínűsége az elhalálozásnak, mint azoknál, akik nem mosolyogtak vagy mosolyuk beállítottnak, hamisnak tűnt. 

Az eredmények megerősítik, hogy a gyakori mosolygás összefügg életminőségünkkel, közérzetünkkel. Minél többet, minél szélesebben mosolygunk, annál jobb! Ugyanakkor nem egyértelmű, hogy a mosoly önmagában, közvetlenül válthat-e ki pozitív hatásokat. Inkább látszik egy belső érzelmi állapot kifejeződésének, mint az okának.

Azonban egyes tudósok véleménye szerint még a magunkra erőltetett művigyor is változtathat kedélyállapotunkon és boldogabbnak érezhetjük magunkat tőle. Ezt az álláspontot erősíti, ha mások lehetséges reakcióit vesszük figyelembe. Mosolyunk a többi emberre is erős pozitív hatást gyakorolhat és fertőző lehet. Ne feledjük, hogy már csecsemőként is reflexszerűen viszonozzuk édesanyánk mosolyát. Ha mosolygunk, akár egy profilképen, akár az utcán vagy egy társaságban,  mindenképp egy mosolygós ember benyomását keltjük másokban, akik ennek megfelelően fognak közeledni hozzánk. Ez a reakció önbeteljesítő jóslatként hat, a többiek közvetítésével járul hozzá saját boldogságszintünk növekedéséhez. Ugyanez igaz a profilképekre. Ha mosolygunk, ismerősök és idegenek barátságosabbnak, szimpatikusabbnak, kellemesebb társaságnak fognak minket tartani. Helytálló alapokon nyugodhat tehát a biztatás: "Mosolyogj, és a világ visszamosolyog rád!"

Forrás: Psychology Today

Tanulmányok: Intensity of Smiling in Facebook Photos Predicts Future Life Satisfaction (2011)Smile Intensity in Photographs Predicts Longevity (2010)Smile intensity in photographs predicts divorce later in life (2009)

Fotó: Youth Empowerment Solutions

A bejegyzés trackback címe:

https://soulbook.blog.hu/api/trackback/id/tr903394797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása