Nő és férfi a közösségi oldalon

2013. január 21. - gergonagy

Női és férfi mivoltunkat a személyes adatainkkal, az arcképünkkel és az ismerőseinkkel hitelesített közösségi oldalakra még inkább magunkkal visszük, mint az internet korai korszakának a felületeire. Magunkkal visszük a sztereotípiáinkat is, melyek helyességét online viselkedésünk alaposabb elemzése sok esetben inkább megerősíti, mintsem cáfolja. A nők szívesebben társalognak és ápolják kapcsolataikat, miközben a férfiak bemutatják a teljesítményeiket, státuszukat és befolyásukat igyekeznek növelni. A különbségek mind az oldalak kiválasztásában, annak motivációiban, mind pedig az oldalak használatának jellegzetességeiben tetten érhetőek. A felmérések szerint pedig a közösségi játékoktól függő tinifiú sztereotípiájának is nyugodtan búcsút mondhatunk.

190712040253blog_banner.jpg

Fotó: Blue Stag Studio

Korábban írtam már a Wikipedia szerkesztői közösségében tapasztalható férfidominanciáról (Férfias játék a Wikipédia?), illetve arról, hogy az internet egyszerre jeleníti meg és alakítja nemi identitásunkat (Mars és Vénusz hálójában), viszont a nemek közötti különbségek közösségi oldalakra vonatkozó részletezésével még adós maradtam. Pedig úgy tűnik vannak olyan szolgáltatások, melyeket inkább a férfiak és olyanok, melyeket inkább a nők részesítenek előnyben. Eltérő motivációk vezérelnek minket a felületekre, ahol a használat módja is jellemzőnek látszik az egyes nemekre vetítve. 

Különbségek a preferált oldalakban

Az előző két bejegyzésben több alkalommal utaltam már nő-férfi arányokra az egyes oldalak felhasználói körében. Gyorsan összegzem vázlatosan a legszélsőségesebb példákat:

Inkább a férfiak által preferált oldalak:

Reddit (84 százalék), Google+ (71 százalék), LinkedIn (63 százalék), YouTube (20 százalékkal több férfi látogató hetente)

Inkább a nők által preferált oldalak:

Pinterest (82 százalék), Twitter (64 százalék)

Úgy tűnik, hogy a preferenciákban tapasztalható eltérések mögött olyan motivációs különbségek állnak, melyek általában meghatározzák a közösségi oldalak használatának az okát.

Különbségek az oldalhasználat motivációiban

A nők esetében a kapcsolatok ápolásának az igénye a meghatározó. Szeretnének naprakészek lenni családtagjaik és ismerőseik ügyes-bajos dolgaiban, szeretnének kapcsolatba kerülni olyan emberekkel, akik hasonlítanak hozzájuk, akik hasonló élethelyzetben vannak, hasonló problémákkal küzdenek vagy akikkel hasonló az érdeklődési körük. A férfiak főként státuszuk és befolyásuk bemutatására, növelésére, önpromóciós céllal veszik igénybe a felületeket (pl. LinkedIn) és szívesen használják a passzívabb befogadást igénylő  tartalomközpontú oldalakat (pl. hírportálok, videómegosztók).

A motivációs különbségek hátterében valószínűleg javarészt a tanult kulturális minták eltérései állnak. A nők azáltal építenek kapcsolatokat, hogy információkat osztanak meg társaikkal, míg a férfiak inkább versengenek és összehasonlítják magukat a többiekkel. Ez utóbbi megállapítás a teljesítményre vonatkozóan mindenképp igaz, ugyanakkor a társas összehasonlítás a nőknél is létezik, csak a teljesítmény helyett a külső, a fizikai megjelenés   az összehasonlítás tárgya. (Talán nem véletlen, hogy a női magazinok címlapjain szinte kizárólag nők szerepelnek, és hogy egyes adatok szerint a közösségi oldalakon is jóval nagyobb figyelem irányul a nőket megjelenítő fotókra, még a nők körében is.) 

Különbségek a használati szokásokban

Sheryl Sandberg, a Facebook ügyvezető igazgatójának tájékoztatása szerint a nők átlagosan 8 százalékkal több ismerőssel rendelkeznek az oldalon, és a megosztások 62 százaléka nekik köszönhető. A Pixable 2011-es infografikájának adatai alapján kétszer több képet töltenek fel, mint a férfiak. A női felhasználók többet írnak a gondolataikról, az érzéseikről, személyesebb dolgokról társalognak, több emotikont használnak a szövegekben és szívesebben kattintanak a hirdetésekre. A férfiak cikkeket, információkat, tényeket gyűjtenek össze és osztanak meg, ötleteket, készségeket, szakmai tudást közvetítenek, versengenek, eredményeket mutatnak be, illetve eladnak.  

Más típusú közösségi játékokat részesítenek előnyben a két nem tagjai. Míg a nők inkább puzzle-, táblajátékokkal vagy a Farmville-hez hasonló alkalmazásokkal játszanak, addig a férfiak pókereznek, az akció (pl. Maffia Wars), a kaland és a sport vonzza őket  jobban a képernyő elé.

Érdekes különbségek figyelhetők meg az adatok kezelését illetően (Bitdefender, uSamp). A nők kevésbé szívesen vesznek fel idegeneket ismerősnek és jóval óvatosabbak, különösen a személyes adataik és tartózkodási helyük megosztásában. A vallási hovatartozás, a kedvelt márkák és a kapcsolati állapot közlését illetően már nincsenek hasonló mértékű különbségek. A férfiak hajlamosabbnak tűnnek a kockázatvállalásra, melynek következménye, hogy gyakrabban esnek áldozatául az adathalász támadásoknak.

A közösségi játék a tinifiúk sportja?

Akinek eddig a közösségi játékok tipikus felhasználójaként egy serdülőkorban lévő vagy még fiatalabb fiú képe ugrott be, azt meglepetésként érheti, hogy az 55 év fölötti nők töltik a legtöbb időt ezzel a tevékenységgel, többet mint bármely más korcsoportban a nők vagy a férfiak. A Harris Interactive 2000 fős amerikai felmérése szerint nők 35 év fölött már minden korcsoportban többségben vannak a játékosok között. Az összes női játékos kétharmada (64 százalék) 35 évnél idősebb. 

A Nő Ezer Arca Kapcsolatelemző- és Fejlesztő Központ legutóbbi, 28. nyílt napján hasonló kérdésekkel foglalkoztunk a Női Akadémia előadásában (A gender a virtuális világban - Nő és férfi az interneten, a közösségi oldalakon). A következő alkalommal, most vasárnap (2013.01.27.) összehozzuk a két nemet, és megnézzük, hogy is néz ki egy párkapcsolat a Facebookon, milyen bonyodalmakkal lehet számolni és milyen újfajta kommunikációs formákkal (pl. szexting), következményekkel (pl. zaklatás) járhat a "közösségi" magánélet. Sok szeretettel várlak a "Párkapcsolat a Facebookon (a nyíltság és a rejtőzködés, a valóság és a fantázia)" című előadáson!

Források: Forbes.com, Digital FlashNYC, VentureBeat

A bejegyzés trackback címe:

https://soulbook.blog.hu/api/trackback/id/tr495017341

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nő és férfi a közösségi oldalon 2013.01.21. 18:39:01

A nők azáltal építenek kapcsolatokat, hogy információkat osztanak meg társaikkal, míg a férfiak inkább versengenek és összehasonlítják magukat a többiekkel.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gergonagy · http://soulbook.blog.hu 2013.02.01. 12:36:58

Szívesen! :O) Örülök, hogy tetszett!
süti beállítások módosítása