"Szomorúvá tesz a facebookozás" vagy "Többet facebookozik, akinek rossz a kedve"? Meglepő, de a két cím alatt ugyanarról a kutatásról számolt be két magyar hírportál pár nappal ezelőtt, bár nekem inkább úgy látszik, hogy újabb tudományos eredmény esett szép lassan a klikkvadász címadási gyakorlat, a gyorsaság, a felületesség és a sokadik utánközlés áldozatául. Hisz hogyan lehetne a Facebook egyszerre oka és okozata a rossz hangulatnak? Mint ahogy most is kiderült, sehogy, csak el kell olvasni az eredeti tanulmányt.

Illusztráció: Life and self

Képzeld el, hogy fiatal felnőttként 81 társaddal együtt önként jelentkezel egy kutatásra, amihez nincs szükséged másra, csak egy okostelefonra és egy Facebook-fiókra. A részvételért 20 dollár üti a markotokat, és később egy iPad2-t is kisorsolnak köztetek. Cserébe két héten keresztül, véletlenszerű módon, naponta öt alkalommal egy online kérdőívre mutató hivatkozást kaptok SMS-ben. A kérdőív az alábbi kérdéseket tartalmazza:

1. Hogy érzed most magad? (0-tól 100-ig értékelj, nagyon jól ... nagyon rosszul)

2. Mennyire érzed magad nyugtalannak? (0-100, egyáltalán nem ... nagyon)

3. Mennyire érzed magad magányosnak? (0-100, egyáltalán nem ... nagyon)

4. Mennyit használtad a Facebookot az előző üzenet óta? (0-100, egyáltalán nem ... sokat)

5. Hányszor léptél közvetlenül (személyesen vagy telefonon) kapcsolatba más emberekkel az előző üzenet óta? (0-100, egyáltalán nem ... sokszor)

Az eljárást élményértékelő mintavételi eljárásnak (Experience Sampling Method) hívják. (Ha van kedved, hozzászólásban írd meg, hogy "Szerinted mennyire éreznéd magad nyugtalannak egy hasonló, két hétig tartó élményértékelő kutatás résztvevőjeként?") A vizsgálat elején és végén több további kérdőívet is kitöltetnek veletek, melyek az élettel való elégedettséget, a depressziót, az önértékelést, a magányt, a Facebookon észlelt társas támogatást és a Facebook-használat motivációját mérik.

A hét közepén publikált, a Michigani Egyetem égisze alatt futó kutatás attól tekinthető egyedülállónak, hogy a használat és az általános közérzet együttes alakulásának az összefüggéseit egy hosszabb időbeli folyamat során próbálta mérni. Konklúziója végül az lett, hogy minél többet használja valaki a Facebookot egy adott időintervallumban, annál rosszabbul, nyugtalanabbul, és annál magányosabbnak érzi magát a használato(ka)t követően, valamint általában az életével is egyre kevésbé lesz elégedett. A többi vizsgált tényező (nem, Facebook-ismerősök száma, észlelt társas támogatás foka, Facebook-használat motivációja, magányosság, depresszió, önértékelés) nem mutatott hasonló összefüggést a hangulatváltozással, a társakkal való közvetlen érintkezések pedig kifejezetten pozitív hatást gyakoroltak.

A "Többet facebookozik, akinek rossz a kedve" címadás már csak azért is mellőzésre érdemes, mert a tanulmány szerint a kutatók a hatásnak ezt az irányát végül eleve kizárták, olyan módszertant alkalmaztak, mellyel ezt ellenőrizni lehetett.

A "Szomorúvá tesz a facebookozás"-ról pedig csak annyit, hogy elgondolkodtató a hírré válása egy olyan kutatásnak, melyet egyetlen alkalommal végeztek el, csupán 82 önkéntesen, akik mind kizárólag fiatal felnőttek voltak, és ahogy a tanulmány írói maguk is megjegyzik: "habár statisztikailag szignifikáns összefüggést figyeltünk meg a Facebook-használat és az általános közérzet között, ezek a hatások viszonylag gyengének bizonyultak."

Az érvényesség korlátait részben a szövegben is feltüntetik. 14 napig tartó vizsgálatból nem lehet hosszú távú hatásokra vonatkozó következtetéseket levonni. Érdekes az is, hogy ugyan megemlítik a különböző internetes tevékenységek (e-mail, böngészés, stb.) eltérő hatásait, de maguk a szerzők pont nem tettek különbséget kutatásuk során a Facebookon végezhető számos különböző tevékenység között, hanem általában mérték a használatot. Vajon ugyanolyan hatással lenne a hangulatunkra, ha napi öt órán át Mafia Warst játszanánk, mint ha az előző esti buli képeit töltenénk fel és vitatnánk meg a barátainkkal ugyanannyi időn keresztül? Feltehetően nem csak a különböző Facebook-tevékenységek, de azokon belül a különböző témájú, érzelmi töltetű tartalmak is más-más hatást gyakorolnak ránk. Sőt, az se mindegy, milyen ismerősökkel vesszük körbe magunkat, és hogy ők hogyan viselkednek, miket osztanak meg az oldalon. E kutatás alapvető feltevése szerint a Facebookon csak a portálon töltött időnek, pontosabban annak eléggé szubjektív, 100-as skálán való meghatározásának az időbeli változása függ össze a hangulat negatív változásával.

Bevallom, nekem leginkább a napi öt alkalommal (délelőtt tíz és éjfél között) érkező kérdőív két kérdése tetszik. Míg az öt kérdésből három érzelmileg semleges módon feltett kérdés (Hogy érzed magad?, Mennyit használtad a Facebookot?, Mennyit érintkeztél másokkal?), addig a második (Mennyire vagy nyugtalan?) és harmadik (Mennyire vagy magányos?) kérdés kifejezetten sugalmazza, hogy a 100-as skálán valamilyen mértékben jó eséllyel (1:100) magányosnak vagy nyugtalannak érezd magad. A sorban következő kérdés pedig már valószínű negatív érzéseid lehetséges okozóját sem hagyja homályban: "Mennyit használtad a Facebookot az előző SMS óta?" 

Ha ezek után bármi nyugtalanítana, a kutatást részletesen ismertető tanulmányt ITT megtalálod! Ha pedig magányosnak éreznéd magad, szólj hozzá Te is a témához vagy írd meg, hogy mennyit facebookoztál utoljára!

Miközben a Pinterest gyors ütemű fejlődéséről és az oldalban rejlő nagyszerű üzleti lehetőségekről olvashatunk, érdemes azzal is foglalkozni, hogy használata miként teheti gazdagabbá a felhasználók életét, például miként járulhat hozzá a vásárlással együtt járó örömérzet fokozásához, tartósításához.

Illusztráció: Prima Posizione

A Pinteresten "faliújságokra tűzheted", azaz összegyűjtheted, kategóriákba rendezheted és megoszthatod ismerőseiddel a világhálón talált képeket, melyekre kattintva az azokat tartalmazó internetes oldalakra jutsz. Követhetsz más felhasználókat vagy akár csak egy adott felhasználó egyetlen kategóriáját. A képeket megoszthatod (re-pin), lájkolhatod és hozzászólást írhatsz alájuk. (A soulbookos infografikákat például ezen a faliújságon találod.)

Arról már írtam, hogy főként a hölgyek kedvelik a Pinterest világát (a felhasználók kb. nyolcvan százaléka nő), és arról is, hogy ez minek köszönhető. Ma azt nézzük meg, hogy mi a Pinterest üzleti sikerének a titka, és hogyan járulhat hozzá ahhoz, hogy ne csak az eladók, de a fogyasztók elégedettsége is növekedjen.

A Georgiai Műszaki Egyetem (Georgia Tech) és a Minnesotai Egyetem kutatói több mint 200 ezer megosztott tartalmat vizsgáltak, hogy választ kapjanak rá, mi motiválja az oldal felhasználóit. Az elemzés során újabb nemi különbségeket is találtak a használatot illetően. Például, hogy a női felhasználók tartalmait többször osztják meg, a férfiaknak ugyanakkor több követőjük van, mint a hölgyeknek.

Ami azonban az oldal üzleti sikerességére és a felhasználói motivációra is rávilágít, az az, hogy négy olyan igére bukkantak, ami a szolgáltatást egy másik népszerű közösségi oldaltól, a Twittertől leginkább megkülönbözteti: "használ", "néz", "akar" és "kell". A szavakat általában egy konkrét tárgyra vonatkoztatjuk (ezt használd, ezt nézd, ezt akarom, stb.), amiből kiderül, hogy az oldal középpontjában a figyelmünkre és vágyainkra méltó dolgok állnak. Mindez megerősíti a Pinterest üzleti hatákonyságával, a fogyasztás serkentésével kapcsolatos fejtegetéseket. A megosztott képekre kattintva a felhasználók jókora aránya juthat egyenesen a kereskedelmi oldalakra, és vásárolhatja  meg a másodpercekkel korábban látott terméket vagy szolgáltatást.

Kereskedői szempontból mindenképp előnyös a vágyak ismerősök általi felkeltése, majd minél gyorsabb kielégítése, ugyanakkor a fogyasztók számára ez nem feltétlenül jár a vásárlói elégedettség maximumával. A vásárlással együtt járó örömérzet ugyanis egy júniusi tanulmány szerint nem a szerzéssel vagy az adott dolog használatával függ össze elsősorban, hanem az utána való vágyakozással, a várakozással, az érkezése felett érzett izgalommal, a készülődéssel.

A kutatásban vásárlás előtt és után vizsgálták a fogyasztók érzelmi állapotát. Különösen a magukat anyagiasnak tartó személyek mutattak erős pozitív érzelmeket a jövőbeli vásárlásra gondolva. Örömet, izgalmat, optimizmust és nyugalmat éreztek, azt, hogy a vásárlás jó hatással lesz majd emberi kapcsolataikra, növeli önértékelésüket, az elégedettség és a hatékonyság fokozott tapasztalatával jár majd. Ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy a vásárlástól szomorúak leszünk, csak azt, hogy míg egy dolog megszerzése rövid távú, addig a szerzésen való gondolkodás, a tervezgetés tartósabb elégedettséghez vezethet.

Az örömérzet fokozása és tartósítása érdekében például a tárgyak hajhászása helyett előnyben részesíthetjük az élmények vásárlását (éttermi vacsora, utazás, koncert, stb.), óvatosságra inthetjük magunkat a leértékelések, akciók és kiárusítások láttán, és az is segíthet, ha az internetet mellőzve inkább személyesen shoppingolunk. Amiben pedig akár a Pinterest is szerepet kaphat, hogy ötleteink és vágyaink olyan nyilvános kívánságlistáját vagy listáit hozhatjuk létre, melyeket nézegetve addig vágyakozhatunk a célba vett dolgok és élmények után, míg úgy nem érezzük, hogy elértük az izgalomnak azt a fokát, mely a megszerzést követően is tartós elégedettséget eredményez majd.

Még New York-i demokrata képviselő volt Anthony Weiner, mikor szexbotrányát követően példaként hoztam fel arra, hogy milyen mellékhatásokkal járhat a divatot hajszoló, narcisztikus, ám technikailag kevésbé kompetensnek mondható politikus megjelenése a közösségi felületeken. Azóta rájöttem, hogy igazából ebben volt történetének talán egyetlen pozitívuma is, hiszen így megtudtuk, hogy ő legalább saját maga kezelte a Twitter-fiókját. A próbálkozás mindenképp dicséretre méltó, bár előzőleg több időt fordíthatott volna a közösségi oldal sajátosságainak a megismerésére. A weinerkedés valójában mégis egy szélesebb körben előforduló magatartásformára, a szextingre nyújt kiváló példát. A kifejezés a texting (szöveges üzenet küldése, SMS-ezés) és a szex szavak összevonásából származik.

Illusztráció: CER Sonsumidor

Hiszen mit is tett Weiner? 2011-ben személyes üzenet (Direct Message) küldése helyett a nyilvános Twitter-profiljára posztolt egy meztelen fotót saját magáról, majd a botrány kitörése után azt állította, hogy feltörték a fiókját. Néhány újabb online hölgyismerős és fotó  felbukkanását követően ismerte be végül nagy nyilvánosság előtt, hogy három éven át (házassága előtt és alatt) több nővel váltott szöveges üzeneteket, és küldött hasonló fotókat magáról. Komoly politikai nyomásra mondott le akkor a képviselőségről, mígnem idén bejelentette, hogy elindul a New York polgármesteri tisztségéért folyó demokrata versenyben. De már itt az újabb botrány. Kiderült, hogy tavaly is volt egy kis fél évig tartó (most épp) facebookos kaland Carlos Danger álnéven. 

Sokakban merül fel a kérdés, hogy minek lehet nevezni azt a tevékenységet, ami úgy tűnik Weiner egyik kedvelt (vagy kényszeres?) foglalatosságává vált az elmúlt években. A szexuális tartalmú szövegek, erotikus, meztelen vagy félmeztelen képek, videók küldése, fogadása és továbbítása mobiltelefonról, számítógépről másnak a mobiljára vagy gépére ma már korántsem egyededülálló viselkedésforma. Neve is van. Ez a szexting.

A megítélése igencsak vitatott, mivel felnőtt emberek közötti párkapcsolatban, házasságban teljesen elfogadhatónak tűnhet. Természetesen a kockázatokról ekkor sem feledkezhetünk meg. Egy párkapcsolat végződhet szakítással, a házasság válással, és ami korábban az interneten keresztülment, az bárhol el lehet mentve. Befolyásunk arra van, hogy mit, hogyan töltünk fel a hálóra, de a tartalom utóéletét nem kontrollálhatjuk, így az később alaposan visszaüthet.

Az ellentmondásos megítélést tovább erősíti, hogy a szextingre a szexfüggőség egyik tüneteként is tekinthetünk, és számos zaklatási eset is ezzel kezdődik. A tavaly öngyilkosságot elkövető 15 éves kanadai lány, Amanda Todd például egy videochaten mutatta meg a melleit egy ismeretlen srácnak, aki később az erről készült felvételt kezdte terjeszteni a neten. Ezt követték a zaklatások.

Az elnézőbb megközelítések egyszerű kamaszhóbortnak, az önkifejezés, az énbemutatás, a benyomáskeltés részének tekintik a szextinget. A fiatalok meg akarják mutatni, mennyire szexik, fel akarják hívni magukra a figyelmet, utánozzák egymást vagy így kezdeményeznek szexuális kapcsolatot egymással.

A megítélés mellett az elterjedtség mértéke is vita tárgyát képezi. A felnőttekről egyrészt kevesebb adat áll rendelkezésre, a felmérések főként tizenéveseket és húszas éveik elején járókat vizsgálnak. Másrészt a szexuális viselkedés igen érzékeny témának számít, így megkérdőjelezhető a kutatói kérdésekre személyesen, írásban, online vagy telefonon adott válaszok hitelessége.

Mikor 2011-ben a Rhode Island-i Egyetemen 204 elsőéves egyetemistát kérdeztek, 78 százalék válaszolta, hogy kapott már szexuális tartalmú üzenetet, kétharmaduk küldött ilyet, több mint a felük (56%) képet kapott már mástól.

Azonban a nagyobb mintán végzett kutatások jóval ritkább előfordulásról árulkodnak. Az amerikai  Pew Kutatóintézet tavalyi felmérése a felnőtt mobiltulajdonosokra (2254 válaszadó) vonatkozott. 15 százalék mondta, hogy kapott már fotót vagy videót, 6 százalék küldött, 3 százalék továbbított ilyet. A fiatal felnőttek nagyobb valószínűséggel vettek részt szextingben, mint az idősebbek.

A New Hampshire-i Egyetem kutatói szintén tavaly 1560 10-17 év közötti amerikai internethasználót kerestek meg telefonon. Itt 7,1 százalék mondta, hogy kapott már képet vagy videót, 2,1 százalék szerepelt ilyenen, készített vagy küldött ilyet.

Nagyjából hasonló arányokat mutattak a 2011-es EU Kids Online II magyar adatai. Az internetező 11-16 évesek (791 válaszadó)  7 százaléka kapott üzenetet az elmúlt évben, 4 százalék képet vagy videót cserélt már, és csupán 1 százalék  (7 fő) nyilatkozta, hogy kezdeményezett szextinget. A leggyakoribb csatornák a chatprogramok, az e-mail fiókok és a közösségi oldalak.

A Texasi Egyetem kutatásából (2012) az is kiderül, hogy inkább fiúk kezdeményeznek lányoknál, és a szextingelők nagy valószínűséggel élnek már nemi életet. A lányok esetében a kockázatvállalóbb szexuális magatartással is összefüggést mutatott a szexting.

A nagy mintán végett felmérések arra utalnak (a New Hampshire-i kutatás is ezt a következtetést vonta le), hogy a képeken/videókon szereplés, a készítés, a küldés nem tekinthető elterjedt viselkedésformának  a fiatalok körében, viszont nagyon fontos pontosan meghatározni, hogy milyen jellegű tartalmak azok, amiket a szexting fogalmába sorolunk. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia hivatalos folyóiratában publikált tanulmány szerint arra is szükség van, hogy a fiatalokat tájékoztassuk a jogi következményekről, és arról, mit tegyenek, ha szexuális jellegű üzenetet, képet vagy videót kapnak.

Az internetes zaklatás újfajta megközelítéséhez is hozzájárulhatnak a hősiesség pozitív példáinak felmutatását szorgalmazó, egyre népszerűbb kampányok és pszichológiai irányzatok. Tragikus esetekkel, felkorbácsolt közhangulatot meglovagolni szándékozó, ijesztgető kinyilatkoztatásokkal éppen elégszer találkozhatunk. Arról már kevesebbet beszélünk, hogy a zaklatás észlelésekor mi magunk is közbeléphetünk, és a gyerekeket is erre nevelhetjük. Az online erőszak következményei komolyak, de ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy az esetek javarészt a való élet zaklatásainak kiegészítő részét képezik.

Illusztráció: Daily Mirror

Az internetes zaklatás (cyberbullying) többféle társas viszonylatban megjelenhet. Történhet tanár és diák, tanár és szülő közt, munkahelyen vagy párkapcsolatban, de legtöbbször a fiatalok kortárs bántalmazásával összefüggésben beszélünk róla, és a kutatások is leginkább erre a területre fókuszálnak.

A névtelenség, a fizikai távolság, az azonnali információközlés és a nagy nyilvánosság elérésének a lehetősége az internetnek azok a sajátosságai, melyek alkalmas eszközzé teszik mások nyilvános arculatának a megtámadására úgy, hogy a támadónak tette következményeivel nem is kell közvetlenül szembesülnie. A leggyakoribb helyszíneken, a csevegőprogramok és a közösségi oldalak felületein ráadásul megfigyelőként sok szempár figyelmét feltételezzük egy adott pillanatban, így könnyen lerázható magunkról a beavatkozás felelőssége. Nem a mi dolgunk, majd más segít, biztos megoldódik a helyzet magától, csak játszanak a fiatalok.

Mi is történik az internetes zaklatáskor? Zaklató, bántó üzenetek küldése, posztolása; kiközösítés valamilyen online tevékenységből; megalázó fotók, rosszindulatú pletykák terjesztése; megbélyegzés vagy viccelődés a másik gyengeségein.

Ha az előző évek néhány kutatását nézzük, mindennek hátterében főként közösségen belüli helyezkedés, az alkalmazkodás kikényszerítése, barátért vagy barátnőért folyó versengés áll. Az is gyakori, hogy a résztvevők jó ismerősök, barátok, volt barátok vagy korábbi párkapcsolat tagjai, így biztosított az áldozat legsebezhetőbb pontjának az ismerete.

Lányok nagyobb valószínűséggel válnak áldozattá, mint a fiúk, nem heteroszexuális fiatalok inkább, mint heteroszexuális társaik. Az elkövetők esetében ellentmondó eredmények vannak. A hagyományos zaklatásnál a fiúk nagyobb valószínűséggel elkövetők, viszont az online eseteknél egyes kutatások szerint a lányok felzárkóznak és hasonló eséllyel válnak elkövetőkké.

Dan Olweus, a Bergeni Egyetem pszichológusa 40 éve foglalkozik a fiatalok körében előforduló zaklatások témájával. Az Amerikai Pszichológiai Társaság tavaly nyári, 120. alkalommal megrendezett éves konferenciáján több, nagy mintán elvégzett amerikai és norvég felmérésre hivatkozva ismertette a szakmai közönséggel, hogy az internetes zaklatás jóval ritkább, mint a hagyományos, és egyelőre nagyon kevés tudományos eredmény támasztja alá, hogy az előző öt-hat évben nőtt volna a gyakorisága. Az internetes zaklatásban érintettek 80-90 százalékának része van hagyományos zaklatásban is.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az online eseteket alá kell becsülni, hiszen a következmények hasonlóan súlyosak lehetnek. Csökkenő iskolai teljesítmény, hiányzások, depresszió, alacsony önértékelés, szorongás, öngyilkosság gondolata, öngyilkossági kísérlet fordulhat elő. Az viszont nem tisztázott, hogy ezekhez milyen arányban járulnak hozzá a zaklatás online és offline formái. 

Magyar felmérés is megerősíti, hogy a zaklatók/áldozatok kisebb hányada részese online vagy online is történő zaklatásnak a tisztán hagyományos esetekhez képest. Az 1000 magyar fiatal (9 -16 év) megkérdezésén alapuló, 2011-es EU Kids Online II. eredményei szerint az idősebbek, az alacsony státuszú,  csonka családban nevelkedők nagyobb eséllyel lesznek részesei áldozatként vagy elkövetőként a zaklatás internetes formáinak. Amire érdemes odafigyelni, hogy akik korábbi internetes zaklatás elkövetőinek vallották magukat, azok majdnem fele egyben áldozat is volt már valamikor.

Az internetes zaklatás eseteinek a kezeléséhez újfajta kapaszkodót adhat a pszichológia hétköznapi hősök felé forduló, fokozódó figyelme (pl. Philip Zimbardo, Dana Klisanin projektjei), ami bizonyára a pozitív pszichológia egyre népszerűbb irányzatának köszönhető. Sokat hallunk a technológia negatívumairól, online agresszióról, cyberbűnözésről, cyberháborúról, de a hősökről szinte alig, pedig szép számmal vannak követendő példák (jó ügyekért, szenvedőkért interneten kiálló emberek és szervezetek). A világháló hétköznapi hősei példaként állíthatóak gyerekeink elé, akik az internetes heroizmus viselkedési mintáival felszerelkezve könnyebben küzdhetnének meg a zaklatásokkal is.

Dana Klisanin pszichológus a leglelkesebb népszerűsítője a digitális hős archetípusának. Okostelefonra letölthető játékot is kifejlesztett, melyben próbára tehetőek a digitális hős szuperképességei. Meghatározása szerint digitális hős az a személy, aki a technológiai eszközöket más emberek javára, állatok vagy a környezet védelmére aktívan használja. Amit tesz, az a digitális hősiesség. Klisanin több mint 100 millióra becsüli a cyberhősök számát, többségükről nem is tudunk, mert kevés figyelmet kapnak. A 14 éves Julia Bluhm esetét említi példának, aki azért indított online petíciót, hogy kedvenc tinimagazinjában havonta legalább egy olyan fotót közöljenek, ami manipulálatlanul mutat be egy átlagos tinit. A 84 ezer aláírónak köszönhetően a lap végül úgy döntött, hogy a továbbiakban egyáltalán nem kozmetikázza a modelljeiről készült fotókat. 

Idén a magyar Médiaunió Alapítvány kampánya szintén az ismeretlen hétköznapi hősök megtalálására buzdít. Remélem, hogy a digitális hősiesség mintái is megjelennek majd választott példaképeink eszköztárában.

A Google-szemüveggel mostanában mindig történik valami. Használta már sebész műtét közben, viselte profi teniszező a wimbledoni bajnokság meccsei alatt, dokumentumfilmes utcai letartóztatást rögzített vele. A lényeg, hogy folyamatos a jelenlét a média napirendjén, amihez persze azzal is óhatatlanul hozzájárulunk, ha az okos kiegészítő pszichológiai előnyeit és hátrányait kezdjük el taglalni. 

Fotó: Androidra

Mindenképp üdvös, ha a piacra történő bevezetés alatt (még inkább, ha már előtte) számba vesszük, hogy egy új technológiai eszköz mennyiben is fogja szolgálni felhasználóit. Egyáltalán tényleg szükség lesz-e rá, vagy csak az informatika világának szerelmesei rajonganak majd érte, a szélesebb közönség esetleg drágának, haszontalannak, csúnyának vagy szimplán sznobizmusnak fogja tartani?

Az amerikai Duke Egyetemen működő Center for Advanced Hindsight elemzésének a szerzői a Google Glasst például a segway nevű, kétkerekű, egyszemélyes, elektromos közlekedési eszköz sorsától féltik. A segway remélt elterjedésétől többen a személyszállítás forradalmasítását és az USA olajtól való függésének csökkentését várták, de végül nem váltotta be a nagyra törő elképzeléseket. Többek közt azért se, mert kevés figyelmet fordítottak a fogyasztók valós pszichológiai igényeinek az előzetes feltérképezésére.

A Google szemüvegével kapcsolatos első pszichológiai értékelések a termék feltételezett hasznosságáról inkább negatív, míg a marketingről inkább pozitív képet festenek:

Vonzó modellek, tetszetős design

Fontos, hogy a fogyasztókban pozitív érzések alakuljanak ki a termék iránt, amit az is elősegít, ha a bevezetési fázisban vonzó modelleken jelennek meg a szemüvegek. Az eszköz megfelelő formai kidolgozására ettől függetlenül nagy gondot fordít a Google, valószínűleg teszi ezt azért is, mert mint egyéb kiegészítőknél, fontos szempont lesz a vásárlásnál az esztétikum, egész egyszerűen az, hogy hogy nézünk majd ki benne.

Exkluzivitás és elköteleződés

A tesztelési lehetőség megszerzésére külön pályázatot írt ki a cég. A nyertesek 1500 dollárért kapták meg a legelső szemüvegeket. A pénz mellett ők már szellemi és érzelmi energiát is befektettek a termékbe, így várhatóan nem lesznek róla túl rossz véleménnyel, miközben a külső szemlélők a versengés hallatán úgy érezhetik, hogy a Google-szemüveg bizonyára szuper dolog, ha ennyien hozzá akarnak jutni az első darabokhoz. Ezáltal még inkább nő a termék kívánatossága. 

Figyeljünk a figyelemre!

Christopher Chabris és Daniel Simons kognitív pszichológusok már könyvükben (A láthatatlan gorilla, avagy hogyan csapnak be minket az érzékeink) is részletesen elemezték az "akaratlan vakság" és a figyelem illúziójának a jelenségét, nemrég pedig a New York Timesban publikáltak közösen egy írást pont a Google-szemüvegre vonatkozó észrevételeikről. 

A könyvben többek között az úgynevezett "fel a fejjel" kijelző hatásait vizsgáló kutatásokat ismertetik. Az 1970-es évek végén, '80-as évek elején kutatók polgári repülőgépek tapasztalt pilótáit tesztelték, kiképezték őket egy újfajta kijelző használatára, ami a repüléshez szükséges adatokat közvetlenül a pilóták elé, a szélvédőre vetítette (akár a szemüveg apró monitora közvetlenül a szemünk elé). Miután a landolás már kiválóan ment, a kutatók egy kissé módosították a szimulációt. A leszállópályára érkezve egy másik repülő fordult be a gépek elé. Ez nem valószerűtlen eset, elő szokott fordulni ilyen a leszállópályákon, azonban az ütközést rendszerint elkerülik a valóságban. Viszont az újfajta kijelzőt használó pilóták egyszerűen nem vették észre az eléjük beforduló gépet! Vagyis néztek, de nem láttak. A látás ugyanis egyszerre feltételezi szem és az agy figyelmét is, az agyuk azonban a feladatra és a kivetített információkra koncentrált.

Bizonyos szempontból előnyös volt a kijelző, hisz a konkrét manőver végrehajtását segítette, gyorsabban elérték a szükséges adatokat és információkat, viszont a váratlan események észlelésének esélyét csökkentette. (A Garmin egyébként épp most mutatta be új, szélvédőre vetített autós navigációs rendszerét, mely az INDEX cikke szerint még részletesebb adatokat közöl, mint konkurensei.)

A Google-szemüveg egyik legelőnyösebb tulajdonságának maguk az alkotók is azt tartják, hogy a használat közben nem kell lefelé bámulni egy telefonra, a kezünk felszabadul, a kívánt információ közvetlenül a látómezőben jelenik meg. Tekintetünket nem kell másfelé irányítani, így például akár egy beszélgetés közben is fenntartható a szemkontaktus.

Végül is ki ne szeretne úgy beszélgetni a másikkal, hogy az közben esetleg a tervezett vacsora receptjét olvasgatja szemüvegének kijelzőjén, ráadásul úgy, hogy még a megszakított szemkontaktus sem jelzi a figyelem hiányát. Vajon a beszélgetések elmélyüléséhez fog hozzájárulni ez a lehetőség, vagy ahhoz, hogy az eszközt viselő beszélgetőtársak másiknak szentelt figyelme folyamatosan megkérdőjeleződik majd?

Tegyük fel, hogy társalgás közben levesszük a szemüveget, de az utcán abban sétálunk. Vajon a korábban írtak fényében ugyanolyan gyorsan képesek leszünk észlelni a váratlan eseményeket, mint a szemüveg nélkül? 

"Ok. Szemüveg. Hallod, amit mondok?"

Az eszköz vezérlésében és működésében többféle szerep jut a hangnak. Egyrészt, mert hangutasításokkal működik ("OK szemüveg. Készíts fotót!"), másrészt az értesítéseket hangjelzés útján kapjuk.

Értesítéseket okostelefonjainkon is könnyedén beállíthatunk, amire leginkább akkor van szükség, ha gyakran előfordul, hogy fontos e-maileket, üzeneteket várunk másoktól. Ha értesítést kapunk, az agyunk máris azon kezd pörögni, hogy mi lehet az ok, ki keres minket, mit akar. A koncentráció és a figyelem mindenképp sérül, akárcsak autóban történő mobiltelefonálás közben, amiről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy kihangosítóval kevésbé balesetveszélyes, mint az eszközt a kezünkben tartva. 

A hangvezérlésről az iPhone Siri nevű intelligens személyi asszisztense, alkalmazása jut eszembe, ami egy fekete humorral teli mém szerint arra az utasításra, hogy "Aludni akarok, és soha többé nem akarok felkelni" empatikus módon a következő választ dobja ki: "Találtam öt szállodát, amiből négy egész közel van hozzád." 

Örökítsd meg a pillanatot!

A pillanatok megragadása közben általában nem annyira a rögzíteni kívánt eseménnyel, mint inkább annak megörökítésével foglalkozunk, így várhatóan emléknyomaink is inkább a megörökítés momentumához (esetleges technikai bakijaihoz, lemerült akksihoz, stb.) fognak kötődni. Legalábbis ha nem ügyelünk rá, hogy egy kütyü közreműködése nélkül is részesüljünk az adott élményből és a benne résztvevők társaságából. A megörökítéssel nincs gond, csak figyeljünk rá, hogy a megélés se szenvedjen hiányt. 

Lényeges szempont, hogy a szemüveg elég nagy környezet feletti kontrollt ad viselője kezébe. Lényegében bármi rögzíthető vele anélkül, hogy a többiek erről tudnának. Nem véletlen, hogy az eszköz felbukkanására már kávézók, üzletek, uszodák, óvodák és munkahelyek is felkapták a fejüket, elkezdték tiltani a használatot a személyiségi jogok védelmére és titoktartási szabályzatokra hivatkozva. 

A széleskörű elfogadottságot illetően szintén problémát jelenthet, hogy a mindennapokban egyenlőtlen társalgási viszony alakulhat ki az eszközt viselők és nem viselők között, jókora adag bizalmatlansággal fűszerezve a hétköznapi kommunikációs helyzeteket. Sokaknál már a mobil- vagy okostelefon társasági használata is kiüti a biztosítékot.

Kockajáték vagy egy csodás barátság kezdete?

A Duke kutatóinak javaslata, hogy a marketing kampányban a technológia iránt leginkább elkötelezett fogyasztók után egyre inkább helyezzék a hangsúlyt az átlagos felhasználók szempontjaira, és minél többen próbálhassák ki az eszközt, ami az értékesítésre is serkentőleg hat majd.

Biztos, hogy maga a szemüveg használata egy sajátos, újfajta, élvezhető élményt jelent, ám a tartós sikerhez tényleg szükség lesz az hétköznapi felhasználóra, aki a kipróbáláson túl megvásárlásra érdemesnek, a mindennapok során hasznosnak érzi majd a terméket.

... egyetemre járni, hiszen két hűsítő csobbanás között, esetleg nyári zivatarok idején könnyen alkalmunk adódhat kis szürke agysejtjeink gyors karbantartására, például az egyre népszerűbb, főként felsőoktatási intézmények égisze alatt futó ingyenes online kurzusok, online szabadegyetemi képzések (Massive Open Online Course, MOOC) segítségével. Ilyenekből ajánlok most kettőt a nyárra, és kettőt későbbi fogyasztásra, kifejezetten a blog olvasóinak általam feltételezett érdeklődési körére tekintettel. 

Fotó: Globe University

Ha olyan aggodalmaitok lennének, hogy mennyire kell komolyan venni a tanulást vagy lesz-e időtök mindenre, akkor a Courserán szerzett tapasztalataim szerint a felhasználók teljesen rugalmasan kezelik a kurzusokat. A skála azoktól indul, akik feliratkoznak, szétnéznek és többet nem is látni őket. Mivel azonban feltételezhetően azért iratkozol fel, mert érdeklődsz a téma iránt, az a valószínűbb, hogy amikor kedved és időd engedi, belenézel majd a videókba (akár az összeset végignézed), megpróbálkozol a feladatokkal (akár mind megcsinálod) és részt veszel a kommunikációban is. De nem kell félni, egy ingyenes online kurzuson semmi nem kötelező, csak az érdeklődésed mélysége, a kedved vagy az időd szabhat határt! 

***

1. Gondolkodjunk együtt a digitális állampolgárságról! (Virtuális Egyetem - ELTE PPK)

A digitális állampolgár fogalmáról nekem mindig egy Ügyfélkapun tévelygő, szentségelő felhasználó képe ugrik be, úgyhogy a kurzus elsődleges, személyre szabott célját én ennek a sztereotípiának a lebontásában jelöltem meg így előzetesen. A kifejezés leginkább arra utal, hogy az állampolgárságnak létezik egy sajátos, digitális formája, ami főként az állammal való kapcsolatunkban (levelezés, Ügyfélkapu, közérdekű adatok nyilvánossága, tájékoztatás stb.), a kommunikáció során használt technológiai eszközök miatt digitális.

Gondolkodhatnánk úgy is, hogy létezik egy digitális állam, aminek vannak polgárai. Viszont a digitális állam létezéséről én nem vagyok túlzottan meggyőzve, és a kurzus leírásából is inkább arra következtetek, hogy inkább a digitális világról és a digitális világ "állampolgárainak" mindennapjairól, közösségeiről, oktatásról, iskoláról és az internetes biztonságról lesz szó. Talán ezzel már el is kezdtük a gondolkodást a digitális állampolgárságról, úgyhogy irány a július 1-én délután háromkor kezdődő kurzus, amire június 30-ig kell "beiratkozni" egy nyilvános Facebook-csoportba történő bejelentkezéssel.

Kezdés: 2013. július 1.

Időtartam: 4 hét

Nyelv: magyar

***

2. Szociálpszichológia (Coursera - Wesleyan University)

A kurzust tartó Scott Plous az amerikai Wesleyan Egyetem pszichológia professzora, aki közreműködött a stanfordi börtönkísérletről szóló dokumentumfilm DVD változatának az elkészítésében. Philip Zimbardo a tavaly magyarul is megjelent "A Lucifer-hatás" című könyvében tesz erre említést. A dokumentumfilm egyébként részét képezi majd a tananyagnak. Plous az alapítója és vezetője továbbá a Social Psychology Network nonprofit szervezetnek, mely többek között egy internetes felületen igyekszik összegyűjteni a tudományággal kapcsolatos naprakész ismereteket, forrásokat.

Maga a kurzus várhatóan végigmegy a szociálpszichológia alapkérdésein, a leírásban olyan témákat emelnek ki, mint a vonzalom, a csoportközi konfliktusok és az előítélet, a döntéshozatal, a meggyőzés, a csoportgondolkodás. De mindez várhatóann csak egy kis szelete az összes tárgykörnek. Angolul tudóknak (vagy tanulóknak!) és az emberi viselkedés törvényszerűségei, a társas befolyásolás iránt érdeklődőknek mindenképp érdemes majd részt venni a kurzuson már csak azért is, mert a kiterjedt és igen jó nevű szponzori körnek köszönhetően számos háttéranyag (tanulmány, könyvfejezet, film, egyéb multimédia) ingyen lesz elérhető a az online diákság számára. A támogatók között találjuk a Stanford és a Harvard mellett a TED-et, amerikai tévécsatornákat, tudományos szervezeteket, kiadókat és folyóiratokat. 

Kezdés: 2013. augusztus 12.

Időtartam: 6 hét

Nyelv: angol

***

3. Kapcsolati hálók elemzése (Coursera - University of Michigan)

Ha megfelelően követtem az eseményeket, akkor az októberi már a harmadik ilyen kurzus lesz. A legelsőn volt szerencsém részt venni. Megtudtam például, hogy a hálózatelemzés módszerével már ételek hozzávalóiból is kiváló hálózati térképeket lehet rajzolni, illetve lehetőség volt a saját Facebook-ismerősök hálójának a vizsgálatára is. Az ingyen hozzáférhető hálózatelemző szoftverek bemutatása, a videók és kvízek mellett viszont számítani kell arra, hogy olykor számolgatni kell és a tananyag nyomokban ijesztő képleteket is tartalmaz. Az oktató, Lada Adamic egyébként a Michigani Egyetem docense, korábban a Facebooknál is dolgozott egy ideig.

Kezdés: 2013. október 7.

Időtartam: 9 hét

Nyelv: angol

***

4. Irracionális viselkedés - Útmutató kezdőknek (Coursera - Duke University)

Az eddigi kedvenc, nemrég ért véget, és remélem hamarosan újra feltűnik a Coursera kínálatában (Már érdemes is feliratkozni az értesítőre!). Dan Ariely személyisége rendkívül meggyőző, kiváló humora van, közvetlen és könnyen érthető módon magyarázza azokat a tudományos eredményeket, melyek az elmúlt években a viselkedés-gazdaságtan területén születtek. Munkásságának középpontjában annak az általános téveszménknek a cáfolata áll, hogy tökéletes, minden helyzetben racionálisan viselkedő lények vagyunk. Döntéseink, döntéshozatali mechanizmusaink irracionális oldalaira mutat rá ötletes kísérleteken keresztül, miközben saját személyes élettörténetével is hitelesíti mondanivalóját az egész témát érzelmileg közelebb hozva a közönséghez. Életének legirracionálisabb történése a 18 éves korában elszenvedett balesete, egy magnéziumrobbanás volt, melynek következtében teste 70 százalékán harmadfokú égési sérülések keletkeztek. Az átélt fájdalmak, a kórházi élmények, a trauma rövid és hosszú távú következményei, a személyes élmények, tapasztalatok mind visszatérő elemei könyveinek és a kurzusnak is. 

A tananyagban olyan törvényszerűségekkel ismerkedhetünk meg, mint például az IKEA-hatás, mely szerint minél több munkát fektetünk valamibe, annál inkább a magunkénak fogjuk érezni és többre fogjuk értékelni, függetlenül a végtermék valódi minőségtől. Vagyis mi várhatóan kedvelni fogjuk az általunk otthon összeszerelt bútort, de a családtagjaink és a vendégek rajongását munkánk gyümölcse iránt már ne vegyük készpénznek.

A magyar olvasóközönség Kiszámíthatóan irracionális címen (Gabo Kiadó, 2011) találkozhatott Ariely első nagy sikerű könyvével, ami a következő kettővel együtt (The Upside of Irrationality, The Honest Truth About Dishonesty) nagyjából felöleli a kurzus tematikáját. A második könyvben egyébként az online társkereső oldalaknak is szentel egy-két fejezetet.  Az általa ismertetett kutatások szerint a randioldalak alapvetően racionálisan működő férfiakat és nőket tételeznek fel, akik egyszerű algoritmusok, keresési szempontok alapján választanak párt maguknak, pedig valójában többek vagyunk ezeknél a jellemzőknél és inkább a közös tapasztalatszerzésre, a közös élmények megélésére kellene helyezni a hangsúlyt. Racionális logikájuk miatt így a társkereső oldalak használata törvényszerű módon vezet kudarcos találkozásokhoz.

Az online tananyagban kiválóan felhasználták a Coursera nyújtotta lehetőségeket, a videókon komoly multimédiás csapat dolgozott, látszott, hogy nagy munkát fektettek bele a Duke Egyetemen. Ariely eleve nagyszerűen használja az online nyilvánosságot, hiszen négy előadása is megtalálható (magyar felirattal is!) a TED oldalán,  a könyveinek egyes fejezeteit bemutató rövid videók megtekinthetők a saját YouTube-csatornáján, blogja, követhető Facebook- és Twitter-profilja is van, meg persze jó pár eredeti meglátása az emberi viselkedésről és döntéshozatalról, melyeket a Coursera és az online egyetemi kurzusok nélkül ma nem biztos, hogy ismernék.

Kezdés: Iratkozz fel az értesítőre!

Időtartam: 8 hét

Nyelv: angol

Mindig öröm belebotlanom olyan beszámolókba, melyekből az derül ki, hogy a világon nem én vagyok az egyetlen megrögzött könyvszagolgató. Nyilvános helyeken csak titokban, megfelelő körültekintés után lehet bebújni az illatos lapok közé, míg otthon a rokonság óvatos mosollyal nyugtázza a fura szokást. Különösen az új könyvek és a német nyelvterületen kapható színes magazinok, prospektusok illatát kedvelem, de van, aki a régi könyvekért rajong. Ám mi a helyzet a Kindle-lel és az egyéb e-könyv-olvasókkal?

Fotó: Q8 All in One

A sci-fi klasszikusnak számító Fahrenheit 451 írója, Ray Bradbury egyik nyilatkozatában az égő benzinhez hasonlította az e-könyvek szagát (érdekes, hogy nem könyvolvasókról beszélt, hisz az e-könyvek valójában egyszerű "szagtalan" fájlok). Egyik interjújában pedig úgy általában nem jósolt túl nagy jövőt az elektronikus könyveknek, amiket ő nem is tart könyveknek. Nem tudjuk úgy tartani őket a kezünkben, mint a könyveket, és illatuk sincs. Pedig az író szerint kétféle illata van a nyomtatott példányoknak. Az újaké nagyszerű, a régieké még annál is jobb. A lényeg, hogy egy könyvnek illatoznia kell.

Komoly elemzések és tanulmányok foglalkoztak például a régi könyvek "szagszempontú" analizálásával, melyek megállapították, hogy a könyv öregedésekor a kémiai összetevők, a papír, a tinta és a ragasztó elkezdenek lebomlani. Meghatározóvá válik a vanília illata, ami állítólag a vanillinnel közeli kapcsolatban álló, lignin nevű, többnyire fából származó anyag bomlásának köszönhető. Egy 2009-es tanulmány szerint az összhatást az alapvető dohosságon túl különböző savak szaga, fű- és egy kis vaníliaillat kelti. Összességében a "könyvillatnak" 15 összetevőjét azonosították már a kémikusok, de hangsúlyozni kell a környezeti hatásokat is, melyek között a példányokat tároljuk (például a szakácskönyvek ebből a szempontból extrém megpróbáltatásoknak lehetnek kitéve). 

Ha már kialakultak a szaglászási reflexek, ne lepődjünk meg, ha a kezünkben tartott Kindle is elindul az orrunk irányába. Viszont inkább műanyag szagára számítsunk, mint égő üzemanyagéra. Tapasztalatom szerint megoldást jelenthet egy bőrtok, amivel egyrészt úgy tarthatjuk az eszközt a kezünkben, mint egy könyvet, másrészt bőr illatot kölcsönöz neki. De rendelhetünk már kifejezetten könyvolvasó eszközök illatosítására fejlesztett könyvparfümöt is különböző változatokban (Új könyv, Klasszikus dohszag, stb.) 

Az új könyv, a régi könyv és a színes magazinok illatát persze semmi nem pótolhatja, többek között ezért se fognak kihalni a papír alapú könyvek, újságok, de az érzéki örömök hiánya miatt azokról az előnyökről sem érdemes lemondani, amikkel egy e-könyv-olvasó használata jár. Kicsi, könnyű, több könyv is belefér, amiket akár ingyen vagy a nyomtatott példánynál olcsóbban is rátölthetünk. Gyorsan navigálhatunk a szövegben, kijelölhetünk, jegyzetelhetünk, kereshetünk, szótárazhatunk, a kijelölt idézeteket megoszthatjuk az ismerőseinkkel vagy a többi olvasóval, stb. Ha pedig illatra vágyunk, felkaphatjuk a legközelebb fekvő papír alapú kötetet, és jó nagyot szippanthatunk. Szerintem jó darabig így él majd a két világ békésen egymás mellett.