Az angol Wikipedia szerkesztőinek 91 százaléka férfi, miközben az olvasók körében kiegyenlített a nemek aránya - állapította meg a Grouplens Kutatóintézet közreműködésével készült 2011-es tanulmány, melyből a Knock Twice kreált nemrég egy infografikát. A közösségi oldalak birodalmának jelentős részére ugyanakkor inkább enyhe női túlsúly a jellemző. A legismertebb felületek közül a Pinterest most igazán az ő terepük, míg a Reddit, a Google+ és a LinkedIn felületein a férfiak vannak többségben, de korántsem annyira, mint a Wiki szerkesztői közösségében.
Az internetes nagyenciklopédián a szerkesztett témák megoszlása hozza a már jól bejáratott sztereotípiákat. A nők az embereket, a művészeteket és a filozófiát érintő témákban érzik otthon magukat, legkevésbé a földrajz, a tudomány és a történelem területén kívánnak virtuális nyomot hagyni a szócikkekben. A férfiak nagyjából kétszer annyian (15,5 millióan) szerkesztik az oldalt, mint amekkora New York népessége, ugyanakkor az utóbbi években már egyre több hölgy csatlakozott a közösséghez.
A Wikipedia csak egyetlen példája annak, hogy a nemek közötti pszichológiai, társadalmi és kulturális eltérések (gender) hogyan jelennek meg az interneten és a közösségi oldalakon. Másként mutatjuk be magunkat, máshogy viselkedünk, sokszor eltérő nyelvet használunk, akárcsak a hétköznapokban. Vasárnap a NŐ EZER ARCA Kapcsolatelemző- és Fejlesztő Központ 28. nyílt napja keretében, a Női Akadémia előadásán (A Gender a virtuális világban - Nő és férfi az interneten, a közösségi oldalakon) azokat a technológia nyújtotta lehetőségeket és kihívásokat fogjuk boncolgatni, melyek megkönnyítik, vagy épp megnehezítik önmagunk és egymás jobb megismerését, a kapcsolatteremtést és -ápolást, a mindkét nem számára kielégítő kommunikációt a virtuális tér sajátos közegében. Szeretettel várunk Téged is!
A közelmúlt reflektorfénybe került lövöldözői úgy tűnik kevésbé voltak aktívak a közösségi oldalakon, inkább az álneves bejelentkezéseket jobban ösztönző fórumokat részesítették előnyben, és azokat is csak visszafogottan. Nem kizárólag a lebukástól való félelem lehet az egyetlen oka az anonim chatszobák népszerűségének körükben, hanem az izolálódás, az elkülönülés a hús-vér társaktól, az igazi barátok és ismerősök hiánya. Ezért találhatják egyes amerikai munkáltatók ma már "gyanúsnak" nem csak azt az állásra jelentkezőt, aki furcsa dolgokat oszt meg magáról (lásd: Ezért nem kapsz munkát közösségi oldalon), hanem azt is akinek egyáltalán nincs profilja közösségi oldalakon.
A Der Tagesspiegel július végi cikke kisebb lavinát indított el a nemzetközi sajtóban. A berlini napilap írása megállapította, hogy a denveri tömeggyilkosság elkövetője, az új Batman-film vetítésén lövöldöző James Holmes szinte alig hagyott nyomot magáról az interneten. A 24 éves amerikai férfi nem volt tagja közösségi hálózatoknak, nem osztotta meg másokkal gondolatait, fotóit. A norvég Anders Breivik, aki egy éve Osloban robbantott és lövöldözött, szintén visszafogottan használta a közösségi portálokat, pedig Facebookra és MySpace-re is regisztrált, Twitter oldalán egyetlen bejegyzés volt található: "Egy ember, akinek hite van, olyan erős, mint százezer másik, akiknek csak érdekei."
A német lap által megszólaltatott Richard E. Bélanger és kollégái szerint ez a fajta távolságtartás akár súlyos betegségekre is utalhat. Egy tavalyi vizsgálatban a pszichológusok megállapították, hogy azok a fiatalok, akik visszafogottabb internetes aktivitást mutatnak vagy egyáltalán nem használják a világhálót, hasonló valószínűséggel mutatnak depresszióra és egyéb lelki problémákra való hajlamot, mint azok, akik éppen hogy túlzásba viszik a használatot. A rendszeresen, de naponta maximum csak két órát az interneten töltő fiatalokra ez nem jellemző.
Az Egyesült Államokban nagy nyilvánosságot kapott néhány olyan eset, amikor munkáltatók állásokra jelentkező pályázók Facebook-hozzáférését szerették volna elkérni az interjún. Akinek nincs profilja, nem kap állásajánlatot, mert bizonyára rejtegetnivalója van. "A személyzetisek 80-90 százaléka a németeknél is utánanéz a jelentkezőknek a hálón" - állítja Christoph Möller, hannoveri pszichológus.
Azzal ma már a legtöbben tisztában vannak, hogy nem feltétlenül kell mindenféle tartalmat mindenkivel megosztani, de úgy tűnik, hogy a teljes elzárkózás is gyanús. "Az internet életünk egyik természetes közegévé vált" -nyilatkozta a szakember. "Virtuális barátainktól akár pozitív visszajelzéseket és érzéseket is kaphatunk." De csak addig, amíg nem visszük túlzásba a dolgot, nem felejtjük el továbbra is ápolni valódi kapcsolatainkat és nem válik függőséggé a virtuális barangolás.
A Der Tagesspiegel cikkéből téves lenne azt a következtetést levonni, amit a Slashdot nevű technológiai híroldal úgy látszik levont, vagyis hogy a Facebook adatlap hiánya az első jele lehet annak, hogy valaki tömeggyilkos. Ebben az esetben legalább hatmillió potenciális ámokfutó kószálna épp a Földön, ráadásul a Facebook felhasználói között szintén találunk depressziós, lelki zavarokkal küzdő, szorongó embereket, és még csak nem is a legkevesebb ismerőssel rendelkezők körében kell feltétlenül keresnünk őket. A Slate.com egyik tanácsadói írása szintén túloz, mikor azt javasolja, hogy ne randizzunk olyanokkal, akiknek nincsen Facebook-adatlapja.
Ha azokat kérdezzük a távolságtartás indokáról, akik nem használják a legnépszerűbb közösségi oldalt, többek között a pozitív énkép fenntartásának a szándéka miatt se várhatunk tőlük jelentősebb arányban olyan válaszokat, hogy kevés ismerősük, barátjuk van, szorongónak, depressziósnak érzik/tartják magukat. Ha önbevallásra hagyatkozunk, akkor inkább ilyen válaszokra és válaszadási arányokra számíthatunk a Facebookot nem használók körében:
A Wedbush Securities egyik 2010-es adatfelvétele során tehát a nem használók az időpocsékolást (52-56 %) és a magánélet védelmének a szándékát (42-48 %) nevezték meg a legtöbb alkalommal a közösségi oldal kerülésének indokaként. Kevesebbszer az időhiányt (22-25%), legritkábban pedig azt, hogy nem sokat tudnak az oldalról (10-11%) vagy nem tudják használni azt (11%). Mindenképp megjegyzendő, hogy a Facebook-elkerülők társas életére, közérzetére vonatkozó válaszlehetőségek láthatóan nem szerepeltek ebben a felmérésben, miközben a Facebook-használók hangulatát, társas életét viszgáló kutatások száma egyre csak gyarapszik.
Az online közösségek tagjai egy sajátos közegben, a számítógépes hálózat, az internet segítségével lépnek kapcsolatba egymással és folytatnak interakciókat. A világháló azonban állandóan változik. A "web 2.0" fedőnév alatt futó szolgáltatások, blogok és közösségi oldalak megjelenése óta most épp a közösségivé válás folyamatát tapasztaljuk. Ebben a változó környezetben kell megtalálniuk a helyüket az oktatás és a kultúra offline szerveződő vagy a korábbi online feltételek (web 1.0) mellett formálódott csoportjainak.
Első alkalommal került megrendezésre szombaton (2012. május 26.) az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán a Digitális pedagógus konferencia. A programbizottság két tagjától, az egyetem Iskolapedagógiai Központjának tanársegédeitől, Lévai Dórától és Tóth-Mózer Szilviától (interjúalanyként már találkozhattatok velük egy korábbi bejegyzésben) kaptam felkérést az "Online közösségek szerepe az oktatásban és a nevelésben" elnevezést viselő délutáni szekció vezetésére, melyben "Online tanulóközösség: népszerű közösségi oldalak használata az oktatásban" címmel tartottam egy előadást. A Facebook, a Google+, a Twitter, a YouTube és a Pinterest kínálta lehetőségeket néztük végig, hogy hogyan és milyen mértékben segítik, egészíthetik ki a pedagógusok, az oktatással kapcsolatban álló közösségek munkáját. Az iskolai, osztálytermi vagy otthoni, kiegészítő jellegű használat természetesen kockázatokat is rejt, melyek rendre felvetik az oldalak alkalmazásának intézményi szintű szabályozását. Az előadás prezentációját itt láthatjátok, a végén a téma hasznos hivatkozásaival.
Az általános jellegű közösségi oldalak oktatási célú használatának egyik gyakran felmerülő kockázata a figyelem könnyű elterelődésének a veszélye, ami egy kizárólag oktatási tematikát követő oldalon valamivel kisebb. Ilyen felület a pár hete megújult Sulinet, mely immár nem csak hírportál és tudásbázis, hanem számos közösségi funkciót kapott a fejlesztés során. Lévainé Müller Katalin, az oldalt működtető Educatio Kft. munkatársa ezeket ismertette "Sulinet - Fókuszban a közösség" című előadásában.
A kulturális közösségek tagjait például egy olyan közös érdeklődési kör köti össze, mint az olvasás szeretete. Ilyen közösséget alkotnak 2008 óta a moly.hu könyves közösségi oldal felhasználói. A magát könyves játszótérként is definiáló szolgáltatás alapítója, Nagy Bence a játszótéren fellelhető "játékokat" mutatta be.
Keresi helyét a közösségivé váló interneten az Országos Széchenyi Könyvtár legismertebb digitális szolgáltatása is, a Magyar Elektronikus Könyvtár, mely 2012. május 15. óta már a Twitteren is megtalálható, és pár hónapja mobil eszközökre optimalizált felületről szintén elérhető. A digitális könyvekről, a digitális könyvtárról, a digitalizálás könyvtárakra gyakorolt hatásáról és az OSZK digitális szolgáltatásairól Káldos Jánost, a könyvtár munkatársát hallgathattuk meg (Változások egy témára - Digitális könyvtár, digitális pedagógus).
A szekció végén Czirfusz Dórának, az ELTE PPK pedagógia szakos hallgatójának az előadásában visszatértünk a közösségi oldalakhoz és a Facebookhoz, ahol a felhasználók rengeteg adatot termelnek, számos társadalomtudományi kutatás alapanyagát szolgáltatva ezzel. Például egy osztályközösség Facebook-tevékénysége sokat elárul a csoport szerkezetéről, a tagok viszonyairól, hierarchiájáról, szerepeiről. (Online szociometria - avagy osztályközösség a Facebookon)
Az érdeklődők a konferencia honlapján megnézhetik a szekció prezentációit, a lenti konferenciakötetben pedig online olvashatják az összefoglalókat, illetve a konferencia délelőtti plenáris előadásainak az anyagát. Kellemes böngészést!
Értekezletek közben e-mailezünk, iskolai tanórák alatt vásárolunk okostelefonjaink segítségével, temetéseken SMS-ezünk. Felmérések szerint egyre általánosabb, hogy étkezéskor vagy a hálószobában szerkesztgetjük üzeneteinket és használjuk a közösségi oldalakat. Sherry Turkle, az MIT (Massachusetts Institute of Technology) pszichológus professzora szerint a technológiai eszközök térhódítására nem az a helyes válasz, hogy egyszerűen megszabadulunk tőlük, hanem az, hogy megtaláljuk a helyüket a saját életünkben és megtanuljuk tudatosan alakítani a hozzájuk fűződő viszonyunkat. Eközben újra el kell sajátítanunk a beszélgetés, az odafigyelés és az egyedüllét képességeit.
Turkle két héttel ezelőtt tartott előadást a TED konferenciasorozatának idei első, Long Beach-i rendezvényén. Tavaly kiadott új könyvének (Alone Together - Másokkal egyedül) a megjelenésekor egyszer már volt az egyik kisebb TED-konferencia vendége az Illinois Egyetemen (angol nyelvű videó lent), ahol nagyjából a könyvben leírt elemzéseit, gondolatait ismertette, akárcsak most. Publikációiban már korábban is rendszeresen foglalkozott a technológia és az internet emberi kapcsolatokra gyakorolt hatásával. 1996-ban első TED-előadásának a címe még igen optimistán hangzott: "Ünnepeljük az életünket az interneten".
Pszichológusként akkor még az érdekelte elsősorban, hogy mit tanulnak az emberek a virtuális világban és hogyan alkalmazzák tapasztalataikat a mindennapi életben. Úgy gondolta, hogy a technológia, az internet egy nagy kaland lesz az emberiség számára, tudományos szempontból pedig kiváló lehetőséget ad majd önmagunk és mások megfigyelésére és megértésére. Az új könyv és a mostani előadás ugyanakkor már más hangvételt tükröz.
Még mindig a digitális világ foglalkoztatja, de igencsak aggódik amiatt, hogy engedjük magunkat "olyan helyekre vinni, ahova igazából nem vágyunk". Emberek százaival készített interjúkat az internetezési szokásaikról kérdezve őket, és azt tapasztalta, hogy miközben az állandó kommunikáció és a közösségi oldalak egyre jobban összekapcsolnak minket, feláldozzuk az igazi beszélgetéseket. Mindennek pedig komoly következményei lehetnek a kapcsolatainkra, önmagunk megértésére és az érzelmeinkre nézve.
Mikor SMS-ezünk, e-mailt írunk vagy tartalmakat osztunk meg a közösségi oldalakon, olyan képet sugárzunk magunkról, amilyet mi szeretnénk. Szerkesztünk, törlünk, retusálunk. Pedig a valódi beszélgetések szemtől szemben zajlanak, és nem tudhatjuk előre, hogy mit fogunk mondani a következő percben. Nehéznek érezzük a társalgást, mert közben nem tudjuk szerkeszteni a mondandónkat, és így nem tudjuk azt az arcunkat mutatni, amit szeretnénk. "Az emberi kapcsolatok gazdagok, egyben zavarosak és igénybe vesznek minket. A technológia segítségével megtisztítjuk őket. Feláldozzuk a beszélgetéseket a puszta kapcsolatért."
További probléma, hogy a folyamatosan kéznél lévő telefonjaink hozzájárulnak ahhoz, hogy csak a minket érdeklő dolgokra fordítsunk figyelmet. A készülékek felé fordulunk, ha egy beszélgetés már nem érdekel minket, így pedig egyre inkább elveszítjük a kapcsolatot a barátainkkal, a családtagjainkkal és a munkatársainkkal. "Többet várunk el a technológiától, és kevesebbet egymástól", mint ahogy könyvének alcíme is fogalmaz. (Ezt erősíti meg például az a múlt hónapban publikált kutatási eredmény, mely összefüggést talált az okostelefon-használat mértéke és a szociális érzéketlenség, a környezetünkre való odafigyelés hiányának szintje között.)
Az emberek egymással szeretnének lenni, de közben valahol máshol is, a másokra irányuló figyelem mennyiségét pedig pontosan meg akarják határozni. "Ne legyen se túl sok, se túl kevés." Turkle ezt nevezi Goldilocks-állapotnak (A "Goldilocks és a három medve" egy angol mese, melyben a címszereplő kislány a medvék házában vagy túlságosan nagynak, forrónak, stb. találja a dolgokat, vagy túl kicsinek, hidegnek vagy pedig éppen megfelelőnek. Tehát a Goldilocks-állapot egyfajta köztes állapotnak tekinthető). Viszont az a távolságtartás, amit bizonyos emberek iránt bizonyos helyzetekben, például egy tárgyalóban épp megfelelőnek érzünk, teljesen alkalmatlan más szituációkban, mondjuk a gyereknevelés során.
Az amerikai humorista, Stephen Colbert egy tavaly januári talk-show-jában megkérdezte tőle, hogy vajon a sok kis szöveges üzenet, tweet, apró információmorzsa nem az igazi beszélgetéseket gazdagítja-e. Turkle nemmel válaszolt. Ezek a kis morzsák sok dologra kiválóan alkalmasak, de egymás igazán mély megismerésére nem.
Az emberek a Siri (beszélő és beszédértő virtuális személyi asszisztens, iPhone-alkalmazás) továbbfejlesztett verziójára vágynak, mely egy olyan barát lehet, aki meghallgatja őket akkor is, mikor más nem. Az érzés, hogy senki nem figyel ránk, oda vezet, hogy még több időt töltünk technológiai eszközök, robotok vagy Facebook-oldalak társaságában.
A pszichológus egy szanatóriumban végzett kutatása során látott egy nőt, aki akkoriban vesztette el a gyermekét. Egy "empatikus" robottal társalgott, mely úgy tűnt, hogy válaszol neki. A személyzet el volt képedve, Turkle azonban 15 évnyi kutatómunkája egyik legfájdalmasabb momentumának nevezte a pillanatot.
A technológiai eszközök az igazi együttlét követelményei nélkül nyújtják a társas lét illúzióját. Három ígéretük, hogy:
1. Mindenhol figyelnek ránk.
2. Mindig meghallgatnak minket.
3. Soha nem kell egyedül lennünk.
Az állandó kapcsolatban levés azt is megváltoztatja, ahogy az emberek önmagukról gondolkodnak. Kialakul a létezés új módja: "Megosztok (információkat), tehát vagyok." Turkle szerint el kell kezdenünk foglalkozni az egyedüllét képességének a fejlesztésével. "Ha nem vagyunk képesek egyedül lenni, sokkal magányosabbak leszünk. Ha nem tanítjuk meg a gyerekeinket az egyedüllétre, sokkal magányosabbak lesznek majd."
Az egyedüllét képességének a fejlesztése érdekében:
1. Tanítsuk meg az egyedüllétet, mint értéket a gyerekünknek
2. Teremtsünk helyet az egyedüllétre, például a konyhában
3. Figyeljünk egymásra, még akkor is, ha ez olykor unalmas. "Amikor megbotlunk, tétovázunk vagy nem találjuk a szavakat, igazából akkor tárulkozunk ki mások előtt."
Mivel a technológia fejlődésének még mindig csak a korai időszakát éljük, ezért van időnk újra átgondolni, hogy miként fejlesztjük és használjuk digitális eszközeinket, miként alakítunk ki tudatosabb kapcsolatot velük és önmagunkkal. Sherry Turkle szerint minderre képesek vagyunk, csak tisztában kell lennünk a következményekkel, és azzal, hogy az egyszerűség hamis ígéreteinek a csábításával szemben kiszolgáltatottak vagyunk. "Beszéljünk arról, hogy a digitális technológia segítségével hogyan tehetjük szerethetővé az életet."
A Sherry Turkle legfrissebb előadásáról készült, magyar felirattal ellátott TED-videó elérhetőségéről értesülhettek majd, ha csatlakoztok a Soulbook Facebook-oldalához!
Kézenfekvő gondolat, hogy szükségleteink kielégítésében segítségünkre lehetnek a közösségi oldalak. Az olasz SMTT közösségi média ügynökség infografikája (a bejegyzés végén) egy közismert pszichológiai elmélet vizualizálása mellett bemutatja, hogy az igényeink hierarchiájának egyes szintjein pontosan melyik portál növelheti hatékonyságunkat.
Abraham Maslow (1908-1970) amerikai pszichológus a humanisztikus pszichológia egyik alapítójaként és egyik legfontosabb képviselőjeként vált ismertté Carl Rogers-szel együtt. A korábbi irányzatokkal (pszichoanalitikus, behaviorista iskolák) ellentétben őket elsősorban az egészséges emberek érdekelték. Az, hogy miként birkóznak meg életük kihívásaival, hogyan jutnak egyre közelebb önmaguk megvalósításához, kiteljesítéséhez. Az iskolát a ma nagy népszerűségnek örvendő pozitív pszichológia (Martin Seligman, Csíkszentmihályi Mihály, stb.) előfutárának is tekintik (például a csúcsélmény maslow-i fogalma, az önmegvalósítás azon pillanata, melyet boldogság, kielégültség jellemez, feltűnően hasonlít Csíkszentmihályi flow-jához, az áramlás élményéhez). Nagy érdeme még Abraham Maslownak, hogy az '50-es évek elején a Brandeis Egyetemen ő "vezette be" a pszichológia tudományába az egyik legismertebb szociálpszichológust, Elliot Aronsont, akinek többek között a Társas lény című könyvéért és számos érdekes szociálpszichológiai kísérlet kivitelezéséért lehetünk hálásak.
Maslow neve mégis főként az emberi szükségletek hierarchiáját felvázoló elméletéhez és piramisábrájához kapcsolódott hozzá. Teóriája szerint az emberi szükségletek szintjei sorban követik egymást. Akkor tudunk időt és energiát áldozni a következő fázisokra, ha az alatta lévő szükségleteink már kielégültek.
Az első szint a fiziológiai szükségleteink szintje. Lélegzünk, eszünk, iszunk, alszunk, szaporodunk, igyekszünk fenntartani és ellátni alapvető életfunkcióinkat. A grafika készítői szerint itt még nincs szerepe a közösségi oldalaknak, gondolom ők még nem kerültek életveszélybe például egy katasztrófa során. Számos példa mutatja, hogy a mentési munkálatokat hatékonyan segítheti mondjuk a Twitter, de súlyos betegségeket is diagnosztizáltak már megosztott fotók segítségével.
A második szinten a biztonság szükségletét találjuk, azt az igényünket, hogy biztonságban tudjuk az életünket, testünket, erőforrásainkat, állásunkat, családunkat, egészségünket és értékeinket. A LinkedIn a szakmai és anyagi biztonságunk megteremtésében mindenképp segítségünkre lehet, álláshoz juthatunk a segítségével, építhetjük karrierünket, ápolhatjuk szakmai kapcsolatainkat vagy üzletet köthetünk.
A valahová tartozás társas motivációja jelenik meg a szükségletek harmadik szintjén. Barátokra, családra és a szexuális intimitás megélésére is szükségünk van. Mindebben a Google+ és a Facebook tényleg nagy szolgálatot tehet, de azért a társkereső oldalakat se hagyjuk ki.
Az elismerés iránti vágy, az önbecsülés, a magabiztosság, a teljesítmény jelenti a negyedik szintet, ahol a Twitter léphet be a képbe. Végül az önmegvalósítás a piramis csúcsán, mint az emberi létezés végső célja, az erényességgel, a kreativitással, a spontaneitással, a problémamegoldás iránti érdeklődéssel, az előítéletektől való mentességgel és a lehetőségeink megvalósításával. Ebben a fázisban leginkább a blogok szolgálhatják céljainkat, amit már említettünk is a "Miért írunk blogot?" című korábbi bejegyzésben, bár én a YouTube-ot (vagy a Prezit!) se felejteném el a kreativitás kiélésének lehetőségei miatt.
Maslow egyébként később ezt az öt szintet az önmegvalósítás alatt kiegészítette a kognitív (tudás, megértés, megismerés) és az esztétikai (szimmetria, rend, szépség) szükségletek szintjeivel. A kognitív szinten lehetne a Wikipedia helye, az esztétikai szint közösségi oldalára pedig várom a javaslataitokat a hozzászólások között!
Úgy tűnik, jobban szeretünk kapni, mint adni a Facebookon. Legalábbis a felhasználók túlnyomó része több ismerősi felkérést, lájkot, üzenetet és fotómegjelölést kap az ismerőseitől, mint amennyit ő maga ad - állítja egy új amerikai kutatás. Az eredményekből az is kiderül, hogy ismerőseinknek átlagosan több ismerőse van, mint nekünk.
Az internetes trendeket és társadalmi hatásokat folyamatosan monitorozó Pew Research Center friss vizsgálatában első ízben vetették egybe a felhasználói tevékenységet tároló szervernaplóknak és egy országos közvélemény-kutatásnak az adatait. Ehhez szükség volt a telefonos felmérésben résztvevők beleegyezésére is, hiszen az adatok egy részét a Facebooknak kellett kiadnia. Nem véletlen, hogy a jelentés szerzői között Cameron Marlow-nak a nevével is találkozhatunk, aki a Facebook "házi szociológusának" számít. A közvélemény-kutatás 2255 fős mintájából végül 269-en járultak hozzá az internetes tevékenységük elemzéséhez.
Az eredmények szerint a vizsgált hónap során:
- a felhasználók 40 százaléka kért fel ismerősnek valakit, miközben 63 százalékuk kapott mástól legalább egy felkérést; - a mintába került facebookozók átlagosan 14 alkalommal lájkolták ismerőseik bejegyzéseit, míg a saját bejegyzések 20 lájkot kaptak; - átlagosan 9 üzenetet küldtek és 12 érkezett hozzájuk; - a felhasználók 12 százaléka jelölte meg ismerősét fényképen, míg 35 százalékukat jelölték meg az ismerősök.
Keith Hampton, a Rutgers Egyetem professzora, a jelentés vezető szerzője szerint a következtetések két dolog miatt is érdekesek. Először is kiderült, hogy a felhasználók egyes csoportjai sokkal több tartalmat osztanak meg, mint az átlagos facebookozók. Míg a többség mérsékelt aktivitást mutatott az adott hónapban, ezek a "hiperaktív" felhasználók, akik az összes felhasználó 20-30 százalékát jelentik, "rontották" ezt az átlagot. Másodszor, ezek a kiugró teljesítményre képes Facebook-tagok egymástól is különböznek, ha tevékenységeik jellegét nézzük. Egyik csoportjuknál az ismerkedés dominál (pl. ismerősi felkérések), másikuknál a tetszésnyílvánítás (pl. lájkolás), és van még egy csoport, amely előszeretettel jelöli meg ismerőseit a fotókon.
Az is kiderült, hogy az átlagos facebookozónak 245 ismerőse van, de egy átlagos ismerősnek 359. A 245 ismerős nem egyezik a Facebook saját statisztikájával, mely évek óta stabilan 130-ra teszi az átlagfelhasználó ismerőseinek a számát. Ebben a Facebook talán hitelesebb forrásnak tekinthető, hiszen ők nem csak a felhasználók egy mintájának, hanem az összes felhasználónak az adatait ismerik (18 év alattiakkal, nem amerikaiakkal, sőt álfelhasználókkal együtt).
De hogyan lehetséges, hogy az ismerőseink népszerűbbek nálunk? Ez az online megjelenése mindannak, amit "barátság-paradoxon"-nak neveznek. 1991-ben a szociológus Scott L. Feld állapította meg, hogy egy ember barátai általában népszerűbbek, átlagosan több ismeretséggel rendelkeznek, mint ő maga. Az ok igen egyszerű. Szívesebben barátkozunk olyanokkal, akiknek több ismerősük van, ez pedig láthatóvá válik a Facebookon is. Néhány ember elszigetelődik és nem jelenik meg olyan sok ismerősi listán, miközben a népszerű emberek újra és újra felbukkannak.
Mivel a négylábú házi kedvencek gyakran családtagnak számítanak, a közösségi oldalakon is feltűnik olykor egy-egy "állatsztár" személyes profilja vagy rajongói oldala. Az állatvilágtól úgy tűnik korántsem áll távol a hálózatok logikája, de viszonylag új jelenségnek számít kutyáink és macskáink aktív közösségi élete az interneten. Vigyázat, a bejegyzés nyomokban kutyáknak szóló tippeket tartalmaz!
A hálózatos szerveződés, a hálózatszerű kommunikáció nem csak az emberre jellemző. Sáskák, delfinek, bálnák, főemlősök és patás állatok csoportjai hasonlóan viselkednek, mint mi a Facebookon vagy a Twitteren. A közvetlen közelünkben élő háziállatok azonban gazdáik segítségével már a közösségi oldalak szolgáltatásait is igénybe vehetik. Egy tavaly nyári brit felmérés szerint az Egyesült Királyságban minden tizedik háziállat fent van a legismertebb közösségi oldalakon (Facebook, YouTube, Twitter). A tulajdonosok több mint a fele pedig rendszeresen beszámol kedvence életéről. De miért is érzünk késztetést minderre?
Sok háztartásban a négylábúak családtagnak számítanak. Míg más a gyermekéről szóló történeteket és a róla készült fotókat osztja meg, majd várja az ismerősök elismerő tetszésnyilvánítását, addig az állattartók az állataik életéről számolnak be. A közösségi oldalak egyik fontos funkciója, hogy rajtuk keresztül bemutathatjuk másoknak önmagunkat, a saját személyiségünket. A háziállat lényegében énünk kiterjesztése. Személyes döntés eredménye az is hogy állatot tartunk, és az is, hogy milyet. Ezek a döntések pedig sok dolgot elárulhatnak rólunk. A másik fontos motiváció kívülről érkezik, mégpedig az oldalak üzemeltetőitől. A közösségi oldalak hirdetésekből finanszírozzák működésüket, mégpedig olyan hirdetésekből, melyek minél személyre szabottabbak szeretnének lenni. Ha állatnak hozunk létre oldalt vagy rajongójává válunk egy ilyen oldalnak, máris magunkhoz vonzottunk egy csomó olyan hirdetést, amely állateledeleket, akváriumokat, madáreleséget szeretne értékesíteni.
Nem véletlen az az óriási hírverés sem, amit a Fenevad Facebook-oldalának a születése kapott. A Fenevad (vagyis Beast), a Facebook alapítójának, Mark Zuckerbergnek a magyar pulija, aki nemrégiben ünnepelte első szülinapját. De Heidi, a lipcsei állatkert tavaly szeptemberben sajnálatos módon elpusztult kancsal oposszuma is saját oldallal rendelkezik, akárcsak Yvonne, a tehén. Ő a vágóhíd elől szökött meg, és vetette be magát a bajor erdő szarvasai közé. A hatóságok három hónapnyi hiábavaló hajtóvadászata után végül állatvédők farmján kötött ki. Mindeközben Yvonne-ból igazi sztár lett, életébe akár most is bepillanthatunk a lakhelyén felszerelt webkamera segítségével. Ám, ha valakinek mindez még nem lenne elég, az megnézheti a közösségi oldalak tíz legnépszerűbb háziállatáról készült fotóösszeállítást a The Telegraph oldalán.
Egy két hete közzétett infografika a DoggyLoot.com felmérésére utal, melyben a megkérdezett gazdiknál azután érdeklődtek, hogy vajon a Facebookon fellelhető kutyáiknak mekkora a kapcsolati hálója. A kutyák közel fele (42 százalék) eszerint 1-25 ismerőssel rendelkezik, 20 százaléknak pedig 50 és 100 közötti ismerőse van. A grafika tippeket is ad négylábúak és tulajdonosaik számára. Ha például blogoláson törik a fejüket, akkor írhatnak a kedvenc játékszerekről, kutyakajákról, játszópajtársakról. Részletezhetik az alvási szokásokat, edzési tippeket adhatnak, beszámolhatnak a szabadtéri kalandokról, kérdéseket tehetnek fel, hasznos tanácsokat adhatnak és kérhetnek.
Ha úgy érzed, hogy kutyád szívesen twitterezne, akkor az alábbi javaslatokkal láthatod el:
1. Légy nyitott a többi állatfaj irányába is! Ne korlátozd a társalgást kizárólag a kutyákra! 2. Ne ugass állandóan! Senki nem szeret millió üzenetet kapni naponta. 3. Légy érdeklődő, és tedd közzé azoknak a cikkeknek a hivatkozásait, melyek a többi kutyát is érdekelhetik! 4. Csóváld a farkad! Kövess más kutyákat is a Twitteren! 5. Nem gond, ha csorog a nyálad! Senki nem hibáztat, ha kutyahírességeket követsz. 6. Ne problémázz, ha követőket veszítessz! Mindenkivel megesik az ilyen. 7. Szundikálj néha! Nem kell egész álló nap csak twitterezgetni. 8. LÉGY ÖNMAGAD!
Amennyiben pedig aktív internetezőként nem csak kutyák és macskák személyes márkáját szeretnéd építgetni, hanem a haszonállatok sorsára is gondolsz néha vásárlás, étkezés vagy szórakozás közben, és szívesen kapnál hasznos tippeket az állatvédelmi szempontok érvényesítéséhez a mindennapokban, akkor csatlakozz a Fauna EgyesületFacebook-oldalához!
Van négylábú ismerősöd vagy kedvenced valamelyik közösségi oldalon? Szólj hozzá a blogbejegyzéshez, és tedd közzé a profiljára vagy a rajongói oldalára mutató hivatkozást!
Turkle két héttel ezelőtt tartott előadást a TED konferenciasorozatának idei első, Long Beach-i rendezvényén. Tavaly kiadott 
További probléma, hogy a folyamatosan kéznél lévő telefonjaink hozzájárulnak ahhoz, hogy csak a minket érdeklő dolgokra fordítsunk figyelmet. A készülékek felé fordulunk, ha egy beszélgetés már nem érdekel minket, így pedig egyre inkább elveszítjük a kapcsolatot a barátainkkal, a családtagjainkkal és a munkatársainkkal. "Többet várunk el a technológiától, és kevesebbet egymástól", mint ahogy könyvének alcíme is fogalmaz. (Ezt erősíti meg például az a múlt hónapban publikált 
