Vajon mi történne, ha az online közösségek kommunikációs eszközeit vetnénk be az utcán, a munkahelyen, baráti társaságokban? Mi lenne, ha idegenek ismerősnek jelölnének a városban sétálgatva, firkálni akarnának a falunkra, elkezdenének követni, megböknének, lájkolnák a cuccainkat?
Egy mindenképp jól hangzó, de első hallásra elnagyoltnak tűnő vélekedés szerint a Facebook kiválóan alkalmas a féltékenység felturbózására, olyanokat is fogékonnyá téve erre az érzelemre, akik eddig nem voltak érintettek. Ha így gondolkodunk, a legjobb, amit tehetünk, hogy nem engedjük párunkat a közösségi oldal közelébe, vagy legalább az adatlapunkat és tevékenységeinket elrejtjük a kíváncsi szemek elől. De mit mond erről a kérdésről az infografika, amivel legutóbbi bejegyzésünkben már foglalkoztunk?
Az All Facebook és az Online Dating University kooprodukciójában egy új infografika készült arról, hogy hogyan hat ránk és a kapcsolatainkra a Facebook. Az ábrát két részletben ismertetjük. Ma azt nézzük meg, hogy miként befolyásol(hat)ja a közösségi oldal az egészségünket és a személyiségünket egy, a Cyberpsychology, Behavior and Social Networking című folyóiratban megjelent cikk szerint, melyet az infografika forrásként használt.
Az utánzás közösségteremtő erejére jó példa az egyik legújabb internetes hóbort, az Ausztráliából származó deszkázás (planking). A dolog első pillantásra ártalmatlannak tűnik. Egy megfelelően kreatív helyszínen a hasunkra fekszünk, megörökítjük magunkat, majd a fotót megosztjuk az interneten másokkal. Igen ám, de mi van, ha valaki egy erkély korlátján vagy egy mozgó autó tetején próbálkozik a bűvészmutatvánnyal?
Eddig egy haláleset és egy kómával végződő baleset bizonyítja, hogy veszélyes keverék, mikor egy gyorsan népszerűvé váló online móka összetalálkozik valakinek a nagyobb kockázatvállalásra való hajlamával. Mivel maga a planking és a tragikus esetek is Ausztráliából erednek, nem véletlen, hogy épp az ausztrál Mortlake Főiskola két pszichológiatanára kezdett elmélkedni a jelenségen. Arra jutottak, hogy a planking önmagában nem probléma, kivéve ha vakmerőséggel párosul. Semmivel sem ártalmasabb vagy érdekesebb a deszkázás annál, mint mondjuk ha teáskannát formázunk a testünkkel, egyik kezünket a csípőnkre téve, a másik karunkkal meg a kanna kiöntőjét imitálva. Miután ezt megemlítették diákjaiknak, készítettek egy fotót, és kísérletképpen elindították a Teáskannázás (teapotting) oldalát a Facebookon.
Kezdetnek 100 rajongó összegyűjtését jelölték ki célnak az első éjszakára, amiből már éjfélre 200 lett, másnapra 1000. Az egyik országos tévéhálózat is beszámolt a kezdeményezésről, akárcsak a Herald Sun című napilap. A média érdeklődése egyre csak fokozódott, mígnem a Twitteren valaki azt javasolta, hogy kapcsolódjanak egy adománygyűjtő eseményhez, ami végül a múlt héten megtörtént. Az oldalt most pont 5000 ember kedveli, a világ számos tájáról érkeztek már képek.
Szóval akár a hasunkra heveredünk, akár teáskannázunk, akár két kezünket égnek emelve Gellért-hegyi Szabadság-szoborként töltjük fel magunkat közösségi oldalakra, mindig gondolkozzunk el azon, hogy ügyességünket, bátorságunkat fitogtatva mások szimpátiáját akarjuk-e elnyerni ezzel vagy egész egyszerűen egy jó murinak tartjuk, amit netán még különböző társadalmi ügyek szolgálatába is állíthatunk.
Forrás: ABC Ballarat (fotó), ABC Open, Brisbane Times, Courier Mail (fotó)
Gretchen Rubin, a PsychCentral egyik szerzője szerint a "madaras Facebook" legalább nyolcféle módon járul hozzá személyes boldogságunk növeléséhez. Nézzük meg, hogyan varázsol el minket a "boldogság kék madara":
1. A Twitteren a szenvedélyednek élhetsz. Amennyiben nincs elég időd arra, hogy a szenvedélyednek hódolj vagy egyszerűen csak még többet szeretnél foglalkozni vele, akkor a Twitter kiváló eszköz a gondolatok és az ötletek megosztására, cseréjére. Rábukkanhatsz hozzád hasonló érdeklődési körrel rendelkező emberekre, akikkel éjjel-nappal twitterezhetsz. (Ha akarsz.)
2. Ha szomorú vagy, a Twitter eltereli a figyelmedet. Tanulmányok szerint a figyelemelterelés egy nagyon hatékony hangulatmódosító eszköz, amit főként a férfiak alkalmaznak előszeretettel negatív érzéseikkel kapcsolatban. Ez is lehet az egyik oka, hogy kevésbé hajlamosak a depresszióra, mint a nők. Ha sok hozzád hasonló érdeklődési körrel rendelkező embert követsz, bármikor rábukkanhatsz valamire, ami megragadja a figyelmedet.
3. A Twitter megnevettet. Ha sok vidám ember hírfolyamát kíséred figyelemmel, erőt meríthetsz a megjegyzéseikből, mikor éppen arra van szükséged. 140 karakter elolvasása csak pár másodpercet vesz igénybe, ami pont elég kedélyállapotod áthangolására.
4. A Twitter segít fenntartani a lazább és megerősíteni a szoros kapcsolataidat. A közösségi oldalak segítenek az igazi és a virtuális ismerősök "készletét" hatékonyabban kezelni. Különösebb erőfeszítés nélkül több ismerőssel is tarthatjuk a kapcsolatot.
5. A Twitter segít, hogy segíthess másoknak. Ráirányíthatod a figyelmet olyan célokra, ügyekre és tevékenységekre, amik neked vagy a barátaidnak fontosak.
6. A Twitter engedi, hogy uralkodj fölötte. Egy új technológia elsajátítása a fejlődés érzésével gazdagítja az életedet, így növelve egyéni boldogságodat. Az emberi kapcsolatok szintén nagyban hozzájárulnak a boldogsághoz, ezt a hatást pedig csak még jobban felerősítik a Twitter technológiai sajátosságai.
7. A Twitteren megoszthatod az éppen eszedbe jutó vidám gondolatokat. Ahogy egy fényképezőgéppel a kezedben élesebbé válik a szemed, a kommunikáció lehetőségének a tudata élesebbé teszi elmédet, figyelmesebbé és szellemesebbé válsz.
8. A Twitter megkönnyíti az információgyűjtést. A hasonló érdeklődési körrel rendelkező emberek segíthetnek lépést tartani azokkal a fejleményekkel, melyek egy adott területen történnek, kérdéseidre pedig gyorsan választ találhatsz, illetve megtudhatod, hogy másokat mi érdekel.
A Twitter tehát szép és jó, csak kár, hogy könnyen túlzásba vihető az együtt eltöltött idő, miközben egyéb, kevésbé csábító teendőinket szépen tologatjuk magunk előtt. Meg persze, mint minden más közösségi oldal, elszívhatja a levegőt a hús-vér emberekkel történő, szemtől szembeni találkozások elől.
A szerző bölcsen állapítja meg, hogy a Twitter jó szolga, de rossz irányító, vagyis mindenkinek magának kell kitalálnia, hogy hogyan tartja ellenőrzés alatt a használatát. Ne maradjunk fent sokáig, hogy a hírfolyamot olvasgassuk, inkább keressünk ennek az eszköznek is egy megfelelő helyet az életünkben!
Forrás: Psych Central
Illusztráció: plain - happiness
Úgy látszik, az utóbbi időben az infografikák néhány készítője élénk érdeklődést mutat a közösségi oldalak használata és a tanulás közötti összefüggés részletes elemzése iránt. Most épp a Twitter iskolai érdemjegyekre gyakorolt hatását vizsgáló legelső kutatást szemlélteti egy. A grafika (pontosabban az alapját képező tanulmány) amellett érvel, hogy a Twitter nem csupán egy kellemes időtöltés, hanem az iskolai munkára is ösztönzőleg hathat.
A megállapítást alátámasztó vizsgálatban a megkérdezett elsőéves főiskolások 94 százaléka használt valamilyen közösségi oldalt. A konkrét kísérletben 125 diák vett részt, akik közül 70-et kértek meg arra, hogy tanulás céljára használja a Twittert, míg 55-en csak a hagyományos oktatási eszközök segítségével érintkezhettek egymással. Ahogy teltek a hetek a félév alatt, a twitterezők között az üzenetek számából ítélve egyre aktívabb kommunikáció bontakozott ki, különösen a 12. héttől kezdődően (Vajon mi történhetett akkor?). Az időszak végén megnézték mindkét csoport motivációs szintjét és érdemjegyeit. A Twitter-csoport kétszer annyira bizonyult motiváltnak, mint a közösségi oldalt nélkülözők, és a félév végén 0,51 értékkel jobb átlagot produkáltak.
A következtetés szerint a Twitter lehetővé tette az információk folyamatos, még az iskolaidőn kívüli cseréjét is, a diákok pedig az eszköz használatának minden előnyét kihasználták. Bátran tették fel kérdéseiket a felületen, amivel számos további kérdést generáltak, olyanokat, amik normál esetben csak a tanteremben kerülnének elő.
Az infografika alapját képező kutatás egyik vezetőjének (Dr. Ray Junco) a rövid, angol nyelvű összefoglalóját, és a diákok kutatási folyamatról készült 5 perces videóját itt találhatjátok meg. A részletes kutatási beszámolót pedig innen tölthetitek le.
Úgy tűnik egyre gyümölcsözőbb a kapcsolat a hírportálok és a közösségi oldalak között, amit két közelmúltbeli hír is megerősít. A Pew Kutatóintézet tanulmánya szerint egyre több olvasó érkezik közösségi felületekről a híroldalakra, ellenkező irányban pedig a Facebook "Küldés" gombjának a bevezetése árulkodik az aktívabb interakció megteremtésének a szándékáról. A cikkek, képek, videók alján immár nemcsak a "Like" vagy "Tetszik", hanem a "Send" vagy "Küldés" is feltűnhet, így már nem csupán az üzenőfalon oszthatjuk meg összes ismerősünkkel kedvelt tartalmainkat, de célirányosan postázhatjuk a hivatkozásokat Facebook-üzenetként, közvetlenül a kívánt személy(ek)hez irányítva azokat. Hasonló ez a "Cikk küldése e-mailben" funkcióhoz, ami már régóta működik, csak most a Facebookra irányul a forgalom.
Felmerülhet a kérdés, hogy a "Küldés" gomb szaporodásával vajon milyen típusú üzenetekre számíthatunk majd az ismerősöktől, milyen híreket továbbítunk másoknak a legszívesebben? Az e-mailes megosztásokkal kapcsolatban végeztek már kutatást. A Pennysylvaniai Egyetem szakemberei (Jonah Berger, Katherine A. Milkman) egy évvel ezelőtt a New York Times leggyakrabban továbbított cikkeinek a listáját elemezték. Több mint hat hónapon keresztül 15 percenként cikkek ezreinek a tartalmát vizsgálták, még az oldalon való elhelyezés szempontját is figyelembe vették. Az emberek inkább a pozitív témájú, érzelmekre ható cikkeket részesítették előnyben az e-mailes továbbításkor, és meglepő módon szívesen küldtek tovább hosszabb terjedelmű, igazi szellemi kihívást jelentő írásokat is. Leginkább azokat a szövegeket osztották meg az olvasók, melyek enyhe félelemmel vegyes csodálatot válthattak ki belőlük, melyek lenyűgözték őket, "mentális alkalmazkodást", nézőpontváltást követeltek meg tőlük. Olyan érzéseket közvetítettek, amit mondjuk egy fantasztikus táj, egy gyönyörű műalkotás látványa vagy egy csodaszép szimfónia meghallgatása kelt bennünk. Ez az érzelmi töltet a kutatók szerint még a meglepetés vagy a szorongás jelentőségénél is nagyobb, ez az az érzés, amit az emberek szeretnének egymással megosztani és ezáltal közelebb kerülni a másikhoz.
Ugyan e következtetések kizárólag a New York Times olvasóira vonatkoztathatóak, mégis beláthatjuk, hogy szívesen olvasunk, hallunk érzelmekben dúskáló, lenyűgöző, meglepő, félelmet vagy szorongást keltő dolgokról. Eszembe jut minderről egy másik vizsgálat, melynek megállapítása szerint a hozzánk hasonló temperamentumú, hangulatú emberekkel twitterezünk a legszívesebben. Ez általában igaz minden tevékenységre, ezért úgy gondolom, hogy a hírek megosztásánál is érvényesül. Érdemes lenne tanulmányozni a küldők érdeklődési köre, pillanatnyi élethelyzete és hangulata, a megosztott cikkek tartalma és hangulati töltete, valamint a címzettek hasonló paraméterei közötti összefüggéseket.
Ti szoktatok híreket továbbítani e-mailben vagy Facebookon keresztül az ismerőseiteknek? Nálatok mi határozza meg ezeknek a tartalmát?
Forrás: INDEX, The New York Times (fotó), New Scientist
