Ahogy a magánélet áttöri az intézmények falait

2011. május 11. - Soulbook

Mobilozunk a szeretteinkkel a munkahelyen, Skype-on és MSN-en keresztül neveljük a gyereket, iskolában SMS-ezünk a barátainkkal a pad alatt, vagyis demokratizálódik a magánéletünk - állapítja meg Stefana Broadbent, etnográfus, kognitív kutató a 2009-es TEDGlobal konferencián tartott előadásában. A videó aktualitását még mindig érdekes és érvényes tartalma mellett az adja, hogy a magyar feliratozást a múlt héten készítettük el hozzá. 

Sokszor lehet hallani a gyakori Facebook-használat, a magáncélú telefonálás vagy az órai mobilozgatás miatt kirobbanó munkahelyi vagy iskolai konfliktusokról. A középkori társadalomban persze mindez nem volt probléma, mivel az emberek lényegében az otthonaikban dolgoztak, tanultak. Mikor jött az ipari forradalom, és megszületett a modern bürokrácia, egyre inkább elvált egymástól a privát szféra és a munkavégzés, az oktatás helyszíne. A modern kommunikációs csatornák (internet, mobiltelefon) azonban lehetőséget nyújtanak arra, hogy az emberek visszavegyék, amit elvesztettek, vagyis a magánélettel való kapcsolatukat a modern intézmények falai között. 

Stefana Broadbent a munkatársaival húsz éve tanulmányozza, hogy miként használjuk a korszerű kommunikációs eszközöket, és ők azt tapasztalták, hogy csak 5-7 bizalmas ismerősünkkel társalgunk rendszeresen. A Facebookon az átlagos felhasználónak 120 ismerőse van (egy korábbi bejegyzésben foglalkoztunk a facebookos ismerősökkel, ahol említettük, hogy ez a szám ma már 130), de akivel interaktív módon, rendszeresen kommunikál ez az átlagfelhasználó, az csupán 4-6 személy. Az MSN-hez hasonló programokkal foglalkozó kutatások szintén átlagosan 100 fős ismerőslistákat említenek, és 2-4 állandó beszélgetőpartnert. A mobiltelefonos és internetes hanghívások elemzése szerint pedig a hívások 80 százalékát pusztán négy személlyel folytatjuk. A Skype esetében ez csupán 2 fő! 

Már az internet és a mobiltelefonok megjelenése előtt is rendelkezésre állt a telefon, érdekes módon mégse vált divattá a magáncélú használat a munkahelyen. Kulturális norma volt a szakmai élet és a magánélet különválasztása, elvárás, hogy csak a munkavégzésre koncentráljon az alkalmazott a szervezeten belül. Minderre már az oktatási intézményekben igyekeztek ránevelni a diákokat. Az amerikai Pew Intézet 2009-es becslése szerint ma a munkahelyen e-mail hozzáféréssel rendelkezők fele folytat magánlevelezést  az irodában, Broadbenték kutatásai szerint délelőtt 11-kor a legmagasabb ezeknek a leveleknek a száma. Az emberek 75 százaléka elismeri, hogy mobilon magánbeszélgetéseket folytat, és 100 százalékuk azt, hogy SMS-ezik munkaidőben.

Persze, intézménye válogatja, hogy milyen szintű hozzáférést engedélyez a kommunikációs eszközökhöz, vagy hogy miként ellenőrzi a magáncélú használatot. Lehet üdvözölni a privát szféra ilyesfajta térnyerését a munkahelyeken és az iskolákban, de a szervezeteket is meg lehet érteni, hogy a saját tevékenységüket, az arra való teljes figyelmet, koncentrálást tekintik elsődlegesnek. A legnagyobb dilemmát az jelenti, hogy míg a korszerű kommunikációs eszközök hatákonyabbá teszik a munkavégzést (különösen a csoportos munkavégzést), addig a nem munkajellegű kommunikációt is nagyban elősegítik. A megoldást azok a fejlesztések jelentik, illetve fogják jelenteni a jövőben, melyek képesek lesznek megfelelően elválasztani egymástól a munkajellegű és a magánjellegű használatot, vagy ellenőrizni, mérni ezek arányát.

Forrás: TED

Egy infografika hitelessége

Több kutatás is alátámasztja, hogy az internet és a Facebook használata összefügg a hangulatunkkal, azonban az iskolai érdemjegyekkel, a függőséggel, a tanulásra fordított idővel és a nárcizmussal való kapcsolat megállapítása eddig gyenge lábakon áll - állítja blogjának legutóbbi bejegyzésében Dr. Rey Junco, aki egyetemi oktatóként és kutatóként a közösségi oldalak felsőoktatásban betöltött szerepével foglalkozik.

Vizsgálódásának apropója az az infografika, melyet legutóbb magam is ismertettem, és melynek egynémely megállapítása a hozzászólások tanúsága szerint kételkedést váltott ki sokakból. Mindez arra ösztönzött, hogy átgondoljam, mikor is kapunk a fejünkhöz egy-egy kutatási eredmény hallatán és bélyegezzük "brit tudósoknak" a készítőket:
 

- ha úgy érezzük, józan paraszti ésszel, mindenféle vizsgálódás nélkül is előre borítékolható a végeredmény;
- ha nincs kedvünk, időnk, energiánk, elég tudásunk részletesebben is utánajárni a dolgoknak;
- ha a kutatás olyan témával foglalkozik, ami első ránézésre teljesen tudománytalannak tűnik;
- ha érintettnek érezzük magunkat és a megállapítások nem vetnek ránk jó fényt;
- ha tényleg megalapozatlannak tűnnek az eredmények, hanyag a módszertan, szakmaiatlan a kivitelezés.

Az infografika azonban egy olyan műfaj, ahol az adatokat és az összefüggéseket az emberi agy számára könnyen befogadható, vizuális formában igyekeznek bemutatni. Értelemszerűen nincs lehetőség a kutatási beszámolók és a részletes módszertan megjelenítésére. Ellenben, ha igényes a rajz és érdeklődő a közönség, akkor megtalálhatjuk a források és a hivatkozások felsorolását (mint itt is). Így lehetett rábukkanni Dr. Rey Junco blogjára, aki tudományos szempontból szigorúbb elemzésnek vetette alá a grafikát, több kutatásra is hivatkozva, melyek gyengítik vagy erősítik annak sokszor valóban némileg "bulváros" következtetéseit. Főbb megállapításai a következők: 

1. Érdemjegyek: A közösségi oldalak használatának gyakorisága és az érdemjegyek közötti összefüggésre csak egymásnak ellentmondó bizonyítékok vannak. Sokat számít, hogy milyen típusú tevékenységet végzünk pontosan a különböző platformokon. Egy tanulmány szerint a figyelem megosztása többféle feladat között az, ami nem használ a tanulásnak, mint ahogy a nagyobb kockázattal járó tevékenységek (pl. autóvezetés) esetén sem előnyös.

2. Szabadidős, közösségi elfoglaltságok: Pusztán a Facebook használatától nem szükségszerűen fogunk mélyebben bevonódni egy közösségbe. Lehet, hogy épp azok használják többet, akik eleve társasági lények. Még vizsgálatokra van szükség, hogy megállapítsák, milyen irányú az összefüggés, aminek meglétét ugyanakkor több tanulmány igazolja.

3. Érzelmek: Az érzelmekre gyakorolt hatást támasztják alá a legerősebb bizonyítékok. Azonban sok függ attól, hogy milyen jellegű tevékenységet végzünk az interneten, a közösségi szájtokon. Úgy tűnik, a tevékenység típusa a közérzet szempontjából ugyanannyira (vagy még jobban) számít, mint a használatra fordított idő. 

4. Függőség: Még nem világos, hogy az internet használatának milyen szintjétől kezdődően és a használat mely módjaival kapcsolatban lehet függőségről beszélni. Nem igazán előnyös függőnek címkézni valakit azért, mert egyszerűen megváltoznak a szokásai vagy mert a média felkap egy témát. Vagyis az internetfüggőség körül tudományos szempontból még sok a bizonytalanság.

5. Önértékelés: Közepes erősségű bizonyítéka van a személyiséggel kapcsolatos és gyenge a nárcizmusra vonatkozó összefüggéseknek. Nincs elég adat ahhoz, hogy kijelenthető legyen: a Facebook-felhasználók hajlamosabbak az önimádatra vagy hogy a Facebook önimádóvá tesz minket.

6. Tanulási szokások: Nincs elég bizonyíték a tanulással és a facebookozással eltöltött idő közti összefüggés bizonyítására sem. Az ezzel a kérdéssel foglalkozó eddigi két tanulmány ellentmondásos eredményre jutott.

Az összegzésben Junco sem tör lándzsát a közösségi oldalak hasznossága vagy káros mivolta mellett, már csak azért se, mert ebben a témában szerinte is kevés kutatási eredmény áll még rendelkezésre. Mindenesetre az alapvető szándék a felsőoktatásban az lenne, hogy maximalizálják a közösségi oldalak tanulókra és tanulásra gyakorolt előnyös, és minimalizálják azok káros hatásait. 

Ha valaki jól boldogul az angol nyelvvel, és részletesebben is érdeklődik az infografikában vagy a Dr. Rey Junco cikkében alapul vett kutatások iránt, akkor az további hasznos hivatkozásokat (cikkeket, tanulmányokat, kutatási beszámolókat) találhat a grafika alján vagy a kutató blogbejegyzésében!

Forrás: Social Media in Higher Education (fotó)

Diáksors a közösségi oldalon

Egy egészen friss infografika a közösségi oldalak főiskolásokra, egyetemistákra gyakorolt pozitív és negatív hatásait összegzi elég szemléletesen. Több olyan kutatási eredményre utal, melyeket a Soulbook Facebook-oldalán emlegettünk már. Érdemes átnézni a lenti ábrát, de röviden magyarul is összegezzük a főbb tudnivalókat:

1. Érdemjegyek

PRO: A Twittert használó osztályokban a tanulmányi eredmények fél jeggyel jobbak lettek.

KONTRA: A tanulással párhuzamosan történő facebookozás 20 százalékkal ronthatja le az érdemjegyeket.

KÖVETKEZTETÉS: A figyelem megosztása a Facebook és az iskolai feladataink között nem túl jó ötlet. Tanulás közben érdemes inkább a könyvre, a füzetre koncentrálnunk. Ezzel együtt a tanárok jól teszik, ha a közösségi oldalakat az osztályteremben is hasznosítják az oktatás során.


2. Szabadidős tevékenység

PRO: A Facebookot használó diákok kétszer olyan szívesen vesznek részt szabadidős, közösségi tevékenységekben, mint a többiek.

KONTRA: A  felhasználók 85 százaléka öt óránál kevesebbet dolgozik egy héten, míg a Facebookot nélkülözők 80 százaléka több, mint 16 órát.

KÖVETKEZTETÉS: A Facebooktól felpezsdülhet a közösségi életed, viszont kevesebb pénzt fogsz keresni. 

Tovább

Lájkolunk, mint az állat

A lájkolás értelmével és másodlagos jelentésével kapcsolatban már többféle verzióval találkoztam. Egy antropológiai megközelítés szerint a majmok kurkászó viselkedésében keresendő a jelenség gyökere. A kurkászás az állatvilágban a szőrzet rituális tisztogatását jelenti, mellyel a közösség tagjai gondoskodó ösztöneiket élik ki.  Komoly kapcsolatteremtő és összetartó szereppel bír tehát az adott csoportban. Eszerint az értelmezés szerint egyfajta jutalomban, virtuális simogatásban részesítjük ismerőseinket, mikor a megosztott tartalmaikra nyomunk egy "Tetszik" gombot. Jelezzük, hogy vettük az adást, örülünk a jelenlétüknek, szimpatikusnak, elismerésre méltónak találjuk hozzájárulásukat ismeretségi hálónk közös tevékenységéhez.

A lehetséges pszichológiai magyarázat előtt érdemes különválasztani a közvetlenül a Facebookon lájkolható tartalmakat, illetve azokat a dolgokat, melyek valahol máshol tetszenek meg nekünk az interneten. Az üzenőfalon megosztott állapotfrissítések, képek, videók, hivatkozások lájkolásánál fontos szerepet játszik az a személy, aki megosztotta a tartalmat. Sokkal lelkesebben fejezzük ki a tetszésünket azoknál, akik a való életben is közel állnak hozzánk vagy szeretnénk közelebbi ismeretséget kötni velük. A lájkokkal ebben az esetben nem csak a tartalom, de a másik személye iránt is kifejezzük szimpátiánkat.

Az ismeretségnek kisebb szerep jut akkor, ha külső tartalmat lájkolunk. Valahol a Facebookon kívül például meglátunk egy videót vagy egy érdekes cikket. A "Tetszik" gomb megnyomása után az hivatkozásként kikerül az üzenőfalunkra. A lájkkal jelezzük tetszésünket, egyetértésünket. Engedélyt adunk arra, hogy ezáltal a Facebookon kívül az ismerőseink is többet tudjanak meg rólunk. A lájkolt tartalom részévé válik virtuális személyiségünknek, amiből mások valódi személyiségünkkel kapcsolatban is következtetéseket vonhatnak le. Mindenképp többről van tehát szó, mint egyszerű tetszésnyilvánításról!

Gregory Ferenstein, író és oktató, a Fast Company hasábjain fejtegette a "Like", főként Facebook-oldalakon működtetett manipulációs lehetőségeit. Egyrészt a lájkolás után még az addiginál is pozitívabban fogunk viseltetni az adott személy, cég vagy márka iránt. Az egyszerű kattintással ugyanis elköteleződünk, és a későbbiekben megnő annak az esélye, hogy az adott személynek, cégnek más, a "Tetszik" nyomkodásánál akár komolyabb szívességeket is teljesíteni fogunk (részvétel nyereményjátékon, további lájkok, rajongók toborzása, reklámok vagy hirdetések megosztása, stb.). Mivel az ember olyan állatfaj, amely ragaszkodik ahhoz, hogy döntéseinek mindig tökéletesnek kell lenniük, ezért első kattintásunkat mi is jó döntésnek értékeljük. Kellemetlen érzés belátni, hogy korábban rossz döntést hoztunk (kognitív disszonancia). Márpedig a további kérések elutasításával lehet, hogy erre kényszerülnénk.

Az elköteleződés működik akkor is, amikor rajongójává válunk egy oldalnak. Ilyenkor egyrészt nyilvánosan elismerjük támogatásunkat, másrészt helyet biztosítunk az oldalnak ismerőseink hírfolyamában. Így meg kell győznünk magunkat arról, hogy nem egy jelentéktelen ügy, márka, cég kéretlen reklámjával bombáztuk barátainkat, és hogy nagyon is érdekelni fogja őket a dolog.

Végül fontos lájk-tani szempont a hitelesség szempontja. A leggyorsabban annak hiszünk, aki szakértőnek, hozzáértőnek látszik. A több ismerőst, a több lájkot hajlamosak vagyunk a hitelesség mércéjeként kezelni, főként, ha az adott témában mérsékelt a tájékozottságunk. 

Image by MailChimp, used under it's Creative Commons license.

A FarmVille-pszichológia 9 leckéje

Az online közösségi játékok legismertebb képviselője valószínűleg még mindig a FarmVille, azonban azt talán kevesebben tudják, hogy a legnépszerűbb kategóriában már nem ő a nyerő. A CityVille nevű alkalmazást (szintén a Zynga játékgyártótól) ugyanis ma majdnem kétszer annyian, kb. 90 millióan használják havonta, mint a korábbi éllovast. De vajon mitől olyan kedveltek ezek a játékok?

Nemrég egy nyolcosztályos gimnáziumban 10-14 éves iskolásoknak tartottam előadást a témáról. Nem unalmas, felvilágosító jellegű tanórának szántam, inkább beszélgetésnek, ahol ahelyett, hogy a játékfüggőségről prédikáltam volna, hagytam, hogy néhány vezérfonal ismertetését követően maguk bújjanak a fejlesztők bőrébe, és találják ki, mivel tartanák a felhasználókat minél tovább és minél gyakrabban a gép előtt, illetve vennék rá őket anyagi áldozatokra is. Az eszmecsere végén saját játékokat tervezhettek a diákok, melyek fantázia és kreativitás tekintetében a mai kínálatból számos azonos kaptafára készült darabot simán leköröznének. 

Ami egyrészt meglepő volt, hogy igencsak tájékozottak voltak, pedig a Facebook szabályzata értelmében 13 év alatt nem engedélyezett a regisztráció, és igyekeznek is kiszűrni a korhatár alattiakat (ezek szerint nem sok sikerrel). Érdekes módon sokuknak volt egy felnőtt rokona vagy ismerőse, aki szinte minden szabadidejét közösségi játékokkal tölti. Ha megnézzük a Facebook, de akár az iWiW alkalmazásainak a törzsközönségét, akkor tényleg inkább a harmincas, negyvenes korosztállyal találkozhatunk, és nem a tizenévesekkel.

Ami pedig a játékok pszichológiáját illeti, a gyerekek tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy milyen lélektani mechanizmusok szögezik a felhasználót a képernyő elé:

1. Közösségi élmény: Az ember társas lény. Az alapvető biológiai szükségleteinket és a biztonság utáni vágyunkat követően rögtön a szociális szükségletek következnek a sorban. Számos tevékenységünket és viselkedésünket a másokkal való kapcsolatteremtés és kapcsolattartás igénye motiválja. A közöségi játékokba is meghívhatjuk ismerőseinket, akikkel utána együttműködhetünk. Meglátogathatjuk őket a farmjukon, a városukban, karakterük otthonában, közös tevékenységeket végezhetünk, megajándékozhatjuk őket, segíthetünk nekik. 

2. Versengés: Nem csak az együttműködés lehetősége motivál minket, hanem az is, hogy az ismerősök közül mi legyünk a legeredményesebbek.  Nem véletlen, hogy a felületeken folyamatosan nyomon követhetjük mások fejlődését, helyezéseit, pontszámait, a karakterek pillanatnyi sorrendjét. 

3. Énbemutatás: Mint az élet sok egyéb területén itt is mi szeretnénk lenni a legsikeresebbek a többiekhez képest, és ahogy általában a közösségi oldalakon, szeretnénk megmutatni magunkat. Farmunk, lakásunk, karakterünk, tevékenységünk tükrözni fogja választásainkat, ízlésünket, érdeklődési köreinket, stílusunkat, amiről látogatás közben az ismerősök tapasztalatokat gyűjthetnek.

4. Barátságos légkör: A farmon, a városban, virtuális otthonunkban ritkán találkozunk konfliktusokkal. Aranyos a karakterünk, aranyosak az állatok, a növények, az ajándékok. Minél aranyosabb valami, amit például egy ismerősünknél meglátunk, annál inkább szeretnénk olyat utána mi is. A játékok grafikája aprólékosan kidolgozott, és szép színes minden körülöttünk.

5. Unaloműzés, az idő beosztása: Otthonunkban, munkahelyünkön, utazás közben előfordul, hogy unatkozunk. Ha kéznél a számítógép vagy a mobil, az ingerszegény környezetben kiváló ingert jelent egy jó kis játék, ami még az időnk megfelelő strukturálásáról is gondoskodik. Muszáj bizonyos időközönként learatni a gabonát, leszüretelni a termést, állatot megetetni, kitakarítani a szobát, mert különben baj lesz!

6. Garantált sikerélmény, jutalmak: A hétköznapi élettől eltérően, ahol kudarcok is érhetnek minket, a játékok világában garantált, hogy a befektetett idő (és pénz) meghozza gyümölcsét. Jutalmakat kapunk, szinteket lépünk, minden úgy alakul, ahogy annak lennie kell.

7. Büntetés és bűntudatkeltés: Bizonyos tevékenységek elmulasztása esetén büntetésben részesülhetünk. Elszárad, amit elvetettünk, karakterünk piszkos lesz és szomorú, mikor sokáig nem foglalkozunk vele, a lakás meg tele lesz szeméttel. Ha abbahagyjuk a játékot, azzal ismerőseink fejlődését is lassítjuk. Nem törődünk velük, nem segítjük őket a továbbiakban. 

8. Elköteleződés: Valahogy a játékok elején mindig könnyebb szinteket lépni. Gyorsan fejlődünk, gyűjtjük a pénzt, az elismerést, a díjakat. Minél több időt és energiát fektetünk a dologba, annál nehezebben hagyjuk abba, és egyre nagyobb lesz a valószínűsége, hogy a gyorsabb előrejutásért valódi pénzbeli áldozatot is hozunk majd. Ha arra az elhatározásra jutunk, hogy befejezzük, azt az addigi erőfeszítések hiábavalósága miatt stresszként fogjuk megélni.

9. Offline termékek: Az Egyesült Államokban számos FarmVille emblémával ellátott élelmiszert kínálnak az üzletekben külön polcokon. Ha például vásárolsz egy FarmVille-ásványvizet, a csomagoláson lévő kód segítségével egy víztoronnyal gazdagíthatod virtuális famodat. De a vízen kívül zöldségeket, jégkrémeket, ivópoharat és számos egyéb terméket is vehetsz.

Ha szívesen kiegészítenéd még valamivel a motivációs listát, vagy megosztanád másokkal is játékokkal kapcsolatos élményeidet, akkor rajta!

Kép: exabayt.com

Vallási feltámadás 2.0?

A modern társadalom emberének hétköznapjait egyre kevésbé határozzák meg a vallási szokások. Ez a folyamat, melyet szekularizációnak nevezünk, összetett társadalmi okai miatt aligha fordítható meg pusztán olyan újfajta kommunikációs eszközök fokozott igénybevételével, mint amilyenek a közösségi oldalak. Mindettől függetlenül a világ vallásai jól láthatóan fontosnak érzik, hogy jelen legyenek ezeken a platformokon, igyekeznek lépést tartani a korral. Az egyre népszerűbbé váló médiumok segítségével természetesen ők is több embert tudnak elérni. Ha a hívő nem megy templomba, a templom megy a Facebookra.

XVI. Benedek pápának például nem csak saját honlapja, Facebook-oldala, YouTube-csatornája és iPhone-alkalmazása van, de meg is áldotta a modern kommunikációnak ezeket az eszközeit, hangsúlyozva, hogy figyelni kell az internet elszemélytelenítő mellékhatásaira, és a megfelelő, vallási tanításokkal összhangban lévő használatra. Nem mindenki osztja azonban az egyházon belül a pápa elfogadó álláspontját. Április elején Chicagóban egy római katolikus plébánia vezetői arra figyelmeztették híveiket, hogy a Facebook épp az ellentéte a keresztény kultúrának, ahol az emberek a gyóntatófülke magányában szabadulhatnak meg örökre bűneiktől. Intelmeiket elsősorban a családoknak szánták, felszólítva őket arra, hogy biztosítsák az egészséges környezetet a gyermekek számára. A közösségi portálokat azzal vádolták, hogy a hiúságot és a becstelenséget ösztönzik, mert olyan kínálatot nyújtanak a fiataloknak, amivel azok a valóságnak egy saját, virtuális verzióját hozhatják létre. 

Azt azonban el lehet ismerni, hogy a közösségi szájtoknak számos olyan sajátossága van, mely kifejezetten gyümölcsöző a vallásgyakorlásra nézve. Az All Facebook gyűjtése szerint segítségükkel például könnyen továbbíthatjuk jókívánságainkat, imáinkat betegeskedő szeretteinknek, de saját spirituális fejlődésünk lépcsőfokait is egyszerűen megoszthatjuk másokkal. Az online közösségben kifejthetjük gondolatainkat a vallási tanokról, írásokról, és megvitathatjuk azokat a többiekkel. Célokat állíthatunk magunk elé személyes fejlődésünk érdekében, vallási idézetekkel, tapasztalatokkal töltekezhetünk, befogadóbbá válhatunk az általunk vallottól eltérő hitrendszerek iránt és közelebb kerülhetünk személyiségünk legmélyebb rétegeihez.

Forrás: Chicago Tribune, All Facebook (illusztráció)

Az ismerősök reális és ideális száma

A túl kicsi vagy éppen túl nagy önbizalommal rendelkező emberek hajlamosak presztizskérdést csinálni abból, hogy hány ismerőssel rendelkeznek a közösségi oldalakon, ezáltal válik újfajta státusszimbólummá a kapcsolatok száma. Ha gyakran látogatjuk ezeket a felületeket, azt gondolhatjuk, hogy végtelen mennyiségű barátunk lehet. Ám ezzel a megállapítással óvatosan kell bánni, mert például a Facebook nem fog engedni 5000-nél több ismerőst felvenni a személyes profilunkra, így "celebként" jobb, ha saját rajongói oldalt készítünk, amihez végtelen számú tag tartozhat. Találunk olyan közösségi portált is (Path), mely csak a legfontosabb kapcsolatainkat hagyja csatlakozni, ötven főben maximálva az ismeretségi háló csomópontjainak a számát.

Robin Dunbar, brit antropológus a főemlősök agymérete és az általuk alkotott csoportok létszáma közötti összefüggést vizsgálta. Az emberi agy nagyobb méretét is figyelembe véve azt állapította meg, hogy agyunk kapacitása körülbelül 150 ismerős megfelelő kezelését teszi lehetővé. Ezt a számot egyéb tudományágak elemzései szintén alátámasztották. A vadászó-gyűjtögető törzsek leggyakrabban előforduló csoporttípusai, az újkőkor mezopotámiai falvai, a római légiók alapegységei és a későbbi hadseregek harcoló alakulatainak csoportjai létszámukat tekintve szintén a Dunbar-szám körül stabilizálódtak természetes módon. 

Vizsgáltak kisebb csoportosulási formákat is. Egy beszélgetés céljára legalkalmasabb embercsoport átlagos létszámát éttermi asztalfoglalások elemzésével állapították meg, mégpedig négy főben. Más kutatások eredményei azt mutatták, hogy a legközelebbi barátaink száma öt, egyetlen nap alatt körülbelül húsz emberrel lépünk kapcsolatba, míg legbizalmasabb ismerőseink száma ötven fő.

Egy Stephanie Tom Tong és munkatársai által publikált tanulmány arra kereste a választ, hogy az ismerőseink száma milyen benyomást kelt másokban a saját személyiségünkről. A kísérlet alanyai a száz ismerősnél kevesebbel rendelkezőket és a háromszáznál több kapcsolatot ápolókat ezektől az értékektől távolodva egyre kevésbé találták társas szempontból vonzónak.

A leginkább reális és a társas vonzalom szempontjából optimális ismerősszám tehát 100 és 300 fő közé esik. Nem véletlen, hogy a Facebook hivatalos statisztikája szerint egy átlagos felhasználónak 130 ismerőse van az oldalon. 

Forrás: Kapcsolatok hálójában (Christakis, Nicholas A.; Fowler, James H.), PsyBlog

süti beállítások módosítása